A német kormány blokkolja a paksi irányításrendszer szállítását

Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Magyar Nemzet
2023. 02. 14. 15:51
null
Fotó: MARTON_KIRALY
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A berlini kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a korábbi megállapodások értelmében leszállítsa az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, miközben a német vállalat konzorciumi partnere, a francia Framatome esetében már megtörtént a jóváhagyás – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Párizsban.

A tárcavezető a francia energiaügyi miniszterrel, Agnes Pannier-Runacher-vel folytatott egyeztetését követően kulcsfontosságúnak nevezte Magyarország hosszú távú energiabiztonsága szempontjából a paksi bővítést. Kiemelte, hogy az irányítási rendszert ehhez egy német–francia konzorcium szállítja, azonban mivel ez ma kettős felhasználású technológiának számít jogi szempontból, ezért a jelenlegi európai szabályozási környezetben az adott nemzeti exporthatóságnak kell engedélyeznie a polgári felhasználást is, ami Franciaország esetében már megtörtént, Németország esetében azonban még nem.

– A franciák teljes mértékben észszerűen, pragmatikusan, racionálisan állnak ehhez a kérdéshez, nem politikai vagy ideológiai megközelítést alkalmaznak. A fizikai valóságból indulnak ki, a fizikai valóság pedig az, hogy a nukleáris energia igenis fenntartható, olcsó, környezetkímélő és hatékony módja az energia-előállításnak. Ráadásul a jelenlegi rendkívül ingadozó, észszerűtlenül magas árakat hozó nemzetközi energiapiaci környezetben egyfajta biztonságot is ad – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter Agnes Pannier-Runacher-vel, Franciaország energiaminiszterével
Forrás: Facebook

– Ezzel szemben német kormány továbbra is blokkolja, hogy a Siemens Energy a már leszerződött irányítási rendszert leszállítsa a paksi atomerőműhöz. Ez a szuverenitásunkkal szembeni támadásnak is minősíthető, hiszen az energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés, az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör – húzta alá a távirati iroda ismertetése szerint. 

– A német kormány két tagjának, a gazdasági miniszternek és a külügyminiszternek, akiknek engedélyezniük kellene a szállítást, semmifajta jogi alapjuk nincsen arra, hogy ezt a szállítást blokkolják és veszélybe sodorják Magyarország jövőbeni energiaellátásának biztonságát – tette hozzá.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy stratégiai egyetértés van Magyarország és Franciaország között az atomenergia fontosságát illetően, és ez most a kétoldalú együttműködés legsikeresebb területe. Majd emlékeztetett, hogy a két ország együtt küzdött a nukleáris energiát érő diszkrimináció ellen és azért, hogy az Európai Unió fenntarthatóként ismerje el az atomenergiát.

– Sikerrel is jártunk, és ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk ezt a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén – közölte. 

Továbbá kiemelte: a felek egyetértenek abban, hogy nincsen értelme szankciókat kivetni az orosz nukleáris iparra.

– Magyarország amúgy sem adta volna semmilyen módon a beleegyezését a nukleáris együttműködést érintő esetleges szankciókba. Örülünk annak, hogy Franciaország is úgy látja, hogy az ilyen típusú intézkedések értelmetlenek lennének – mondta.

A miniszter úgy vélekedett, hogy fenn kell tartani a szakmai együttműködést a nukleáris energia terén Oroszországgal.

– Azok az országok lesznek előnyös helyzetben, amelyek a saját maguk által felhasznált energiának egy jelentős részét saját maguk elő is tudják állítani, és számunkra ezt az opciót a nukleáris energia, így tehát a paksi beruházás kínálja – hangsúlyozta.

 

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Franciaországban (Forrás: Facebook)
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.