Fontos oltások hiányoznak világszerte több mint hatvanmillió gyermeknél

Több jel arra utal, hogy nőtt a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság is.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 04. 20. 8:35
null
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Világszerte csökkent a gyerekeknek beadott oltások száma, az utóbbi három évben körülbelül 67 millióan közülük nem kaptak meg fontos oltásokat – figyelmeztetett csütörtökön az ENSZ Gyermekvédelmi Alapjának (UNICEF) brit irodája.

Bár a közvélemény még mindig fontosnak tartja az oltásokat, több jel arra utal, hogy nőtt a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanság is – áll az UNICEF jelentésében.
A szervezet az utóbbi okát a szakértőkbe vetett bizalom megrendülésében, a koronavírus-járvány kezelésével kapcsolatos ellenérzésekben, a téves információk könnyebb elérhetőségében, valamint a politikai légkör egyre erősödő megosztottságában látja.

A pandémia csúcsán a tudósok hamar kifejlesztették a vakcinákat, amelyek számtalan életet mentettek meg. Ám a történelmi eredmény ellenére a félelem és a vakcinákkal kapcsolatos hamis információk legalább olyan gyorsan terjedtek, mint maga a vírus

 – jelentette ki Catherine Russell, az UNICEF főigazgatója.

Russell kiemelte: 

ha a már ismert és használt oltásokba vetett bizalom megrendül, a gyerekek olyan, egyébként megelőzhető betegségekbe halhatnak bele, mint például a kanyaró és a torokgyík.

Az UNICEF ezért sürgette az oltások mielőbbi pótlását annak érdekében, hogy megelőzzék újabb járvány kitörését.

Liam Sollis, az UNICEF nagy-britanniai irodavezető-helyettese arra is rámutatott, hogy 

a gyerekek ellátásáért is felelős egészségügyi rendszerek omladoznak a sorozatos globális válságok terhei alatt, miközben gyengül az e rendszerekbe vetett bizalom is.

A szervezet ezért felszólítja a londoni kormányt, működjön együtt az oltási válságban leginkább érintett országokkal az erősebb egészségügyi ellátórendszerek kialakítása érdekében, továbbá támogassa az immunizációs szolgáltatásokat – jelentette ki Sollis.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.