– Csalódnom kellett a kedvenc élelmiszerboltomban. A pogácsa, amit rendszeresen vásárolok, ezúttal ehetetlennek bizonyult. A tésztája szinte nyers volt, amit persze csak hazaérve vettem észre – fogalmazott a Bama egyik olvasója, aki hozzáfűzte, mindez azért is nagyon kellemetlen, mert az incidens éppen karácsony előtt történt meg vele. Hozzáfűzte, el tudja képzelni, hogy karácsony előtt komoly hajtás volt az üzletekben, de ő feleslegesen fizetett az ehetetlen áruért.
„Mégis, azt gondolom, hogy ilyen minőséget semmilyen körülmények között nem lenne szabad kiadni a kezük közül. Feleslegesen fizettem ki több száz forintot. Ehetetlen árut kaptam cserébe” – fogalmazott és felhívta a figyelmet arra is, hogy a csipesz nem dísznek van odakészítve. „És ha már pékáru: a csipesz nem dísz! Itt a koronavírus, az infulenza, és ki tudja még, mennyi fajta fertőző betegség” – fűzte hozzá.
Egy másik esetben is megkereste egy olvasó a portált, és szintén a fogdosás következményeiről írt.
További Gazdaság híreink
„Elsősorban a kisgyerekes szülőket szeretném megkérni arra, hogy utasítsák rendre csemetéiket, amikor puszta és néha láthatóan piszkos kézzel elkezdenek matatni, válogatni a zsemlék, kiflik, egyéb finomságok között” – részletezte, majd megjegyezte: tudja, hogy a pékségben is leeshet a földre a késztermék, amit a vevő nem lát, mégis megveszi, de bízik benne, hogy a legtöbb helyen ügyelnek a higiéniára, és nem dobálják, illetve fogdossák össze a pékárut, mielőtt kiraknák a polcokra.
További Gazdaság híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezMég mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Fontos adatokról hull le a lepel a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nagy Feró megrázó interjúban állt ki Orbán Viktor mellett, Magyar Péter is megkapta a magáét
Ezek voltak a magyarérettségi feladatai
Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki
Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta
Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt
Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
A kapus választotta szét a pályán balhézó sztárfocistákat Szoboszlaiék meccsén
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezMég mindig véd a rezsicsökkentés
A magyar háztartások fizetik a legkevesebbet az energiáért az uniós tagállamok sorában.
Szerdától megint olcsóbb lesz az üzemanyag
Három hét alatt a benzin átlagára 26 forinttal, a dízelé pedig 35 forinttal esett literenként.
Már van némi eredménye a gazdatüntetéseknek
Szakmai szervezetek szerint ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az uniós agrárpolitikában.
Fontos adatokról hull le a lepel a héten
A Magyar Nemzet gazdasági hétindítója.