Akár négyszázezren is lecserélhetik lakásbiztosításukat a márciusi kampányban – írja az EconomX a Netrisk adatai alapján. Ennek az az oka, hogy a biztosítási díjak a szerződések szerint az éves átlagos infláció mértékével emelkedhetnek, ez pedig ezúttal csaknem 18 százalékos díjemelést jelentene.
Nem mindig kifizetődő a hűség, itt van rá egy jó példa
Ha nem figyel oda, ez sokba fog kerülni.
Kiemelik azt is, hogy 2024 különleges évnek számít a lakásbiztosítási piacon, ugyanis az eddigi szabályozás megváltozik. Az adott lakásbiztosítási szerződés évfordulója mellett
most már márciusban is fel lehet mondani a meglévő szerződést, és minden egyéb kötelezettség nélkül lehet újat kötni.
Mindez kedvező fordulatot hozhat az árak alakulásában, ugyanis a várakozások szerint átlagosan 6–10 százalékkal olcsóbban lehet majd lakásbiztosítást kötni, miközben a szolgáltatások köre jelentősen bővülni fog – részletezte az online biztosításközvetítő.
További Gazdaság híreink
A portál azt írja, felhívták a figyelmet arra is, hogy érdemes lehet újból átböngészni a lakásbiztosításokat, mivel a régebbiekhez képest már sokkal kedvezőbb feltételekkel köthetők meg a konstrukciók, az egyes biztosítók ajánlatai között pedig komoly különbségeket lehet találni.
Hozzáfűzik, kár esetén az is gondot jelenthet, ha az ingatlan jelenlegi piaci áránál alacsonyabb értékre szól a biztosítás.
További Gazdaság híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezÉlénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Drámai videó, így keresték éjszaka a halálos verőcei hajóbaleset áldozatai
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Hisztériás rohamot kapott Meghan
Lezuhant az iráni elnököt szállító helikopter pünkösd vasárnap
Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet
Lesz magyar mozdonygyár
Új hírek érkeztek a merénylet áldozatául Ficoról
3x3-as kosárlabda: a német női csapat kijutott Párizsba, nekünk marad a bronzmeccs – a remény még él
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Megtalálhatták az iráni elnököt, miután kényszerleszállást hajtott végre az őt szállító helikopter + videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezÉlénk lehet az idei nyár a nyaralók piacán
Néhol még olcsóbban lehet vásárolni, mint tavaly.
A jó állapotú házak gyorsan elkelnek
Van, ahol akár egy évet is várni kell egy ingatlan vevőjére, máshol csak pár hónapot.
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Adózók figyelem, hamarosan lejár a határidő!
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.