Mint ismert, az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) pénteken délután döntött a kohéziós alapból származó kötelezettségvállalások – március 13-i tanácsi döntés alapján történt, 2013. január elsejétől hatályba lépő – részleges felfüggesztésének megszüntetéséről.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint papírforma szerinti döntés született, ami várható volt, hiszen a héten voltak már előzményei, így a kétségkívül jó hírnek már nincs érdemi piaci hatása. Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint is várható volt a pénteki uniós döntés. Emlékeztetett, hogy az egy hete már megszellőztetett hírt napról-napra egyre többen megerősítették mind hazai, mind brüsszeli forrásból. Ugyanakkor az elmúlt időszakban tapasztalt forinterősödés mögött részben ott volt ez a döntés is – fejtette ki, hozzátéve, hogy a forint az elmúlt egy-két hétben „masszívan” felülteljesítette a régiót.

Helyes út

Magyarország ismét a helyes úton jár – szögezte le az Európai Unió dán elnökségének nevében Margrethe Vestager pénzügyminiszter azt követően, hogy az EU pénzügyminiszteri tanácsa megszüntette a magyarországi kohéziós források felfüggesztéséről szóló korábbi döntést. Az ülés utáni luxembourgi sajtótájékoztatón emlékeztetett: az Európai Bizottság is elismerte, hogy Magyarország visszatért a helyes pályára.

Felidézte, hogy a felfüggesztésről márciusban született döntés az – egyébként magyar elnökség alatt kidolgozott – úgynevezett hatos jogszabálycsomagban foglalt előírások alapján. Mint mondta, fontos volt a miniszterek számára, hogy lássák, működnek-e az új uniós szabályok. A felfüggesztés visszavonásáról született mostani döntés azt mutatja, hogy működnek, és ez nagyon pozitív mind Magyarország, mind az EU számára – fogalmazott Vestager.

Nem hitték

Az Európai Bizottság 2012. január 11-i előterjesztése alapján az EU gazdasági és pénzügyminiszteri tanácsa január 24-én úgy ítélte meg: Magyarország nem teljesítette a korábbi ajánlásokat olyan intézkedések megtételére, amelyek alkalmasak az államháztartási hiány a GDP 3 százaléka alá csökkentésére. Az Európai Bizottság február 22-én javasolta a tanácsnak a Kohéziós Alap 2013. január 1-jén életbe lépő kötelezettségvállalásaiból Magyarországnak szánt 495 millió 184 ezer euró felfüggesztését jövő év január elsejétől.

Kedvező döntés

A pénteki döntéssel elhárult annak a veszélye, hogy Magyarország elessen a mintegy félmilliárd euró fejlesztési forrástól – hangsúlyozta az NGM a döntés kapcsán. A 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárásban először született kedvező döntés Magyarország számára – emelte ki a nemzetgazdasági tárca. Magyarország 2011-ben jóval a túlzott hiány 3 százalékos referenciaértéke alatti költségvetési egyenleget mutatott fel.

Az Ecofin pénteki hivatalos közlése szerint Magyarország eleget tett a tanács márciusi ajánlásainak, és megfelelő intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy az uniós előírások szerint kiigazítsa államháztartási hiányát. A miniszterek ezzel az indoklással adtak ki nyilatkozatot Luxembourgban, bejelentve, hogy a tanács döntött a Magyarországnak járó kohéziós keret jövő évi részleges felfüggesztésére vonatkozó korábbi határozat érvénytelenítéséről.