Tartalék

Rohamtempóban fogy a hazai földgázkészlet

A kereskedelmi tárolók töltöttsége már húsz százalék alatt van, valamivel alacsonyabban, mint tavaly ilyenkor

Erdősi Csaba, Illés József, 2017. január 10., kedd 08:21, frissítve: kedd 08:24
Az ország éves gázigénye nagyjából 8-10 milliárd köbméter, ennek java természetesen télen fogy el
Az ország éves gázigénye nagyjából 8-10 milliárd köbméter, ennek java természetesen télen fogy el
Fotó: Hegedűs Márta / Magyar Nemzet
Gyors ütemben fogynak az ország kereskedelmi földgáztárolóiban lévő készletek, mivel a hideg miatt jelentősen megnövekedett a gázfelhasználás. Abban az esetben, ha a jelenlegi, napi 0,5 százalékos tempóban apadnak a tartalékok, akkor február második felére kiürülnek a kereskedelmi tárolók.

Az állami kézben lévő, együttesen 4,3 milliárd köbméter kapacitású létesítményekben – a zsanai, a hajdúszoboszlói, a pusztaedericsi és a kardoskúti állomáson – a feltöltöttségi szint már 19 százalék alá csökkent. Ez pedig azt jelenti, hogy a még kitárolható mennyiség alig több mint 800 millió köbméter. Persze elképzelhető – főleg, ha az idő jobbra fordul –, hogy ezzel a mennyiséggel is kihúzzuk tavaszig, az viszont tény, hogy a megelőző esztendőkben ennél több gázt tartalmaztak a tárolók január elején. Hét éve például 70 százalék fölött állt még a töltöttség. A mutató azóta azonban 2015-öt kivéve lefelé tart – akkor 45,5 százaléknyi gáz maradt a tárolókban ilyenkorra –, de még tavaly ilyenkor felette voltunk bő két százalékkal a jelenlegi szintnek.

Manapság az ország napi földgázfogyasztása csaknem eléri a 80 millió köbmétert. Ezt a mennyiséget azonban a tárolókból kinyert földgáz mellett az Oroszországból importált és az Ausztria felőli vezetékeken behozott, illetve a hazai kitermelésű gázból együttesen fedezik a szolgáltatók. Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára a napokban közölte, a Magyarországra irányuló földgázszállítás folyamatos, nyomáscsökkenést nem tapasztaltak, és erre vonatkozó előrejelzés sem érkezett a partnerszolgáltatóktól. Elmondta: a téli fűtési szezon kezdetén 3,7 milliárd köbméter gáz volt a tárolókban. Ebbe a mennyiségbe az államtitkár beleszámíthatta a zsanai tárolóban lévő, csak különleges vészhelyzetek esetén felhasználható mintegy 900 millió köbméter biztonsági tartalékot is.

Az állami kézben lévő tárolókba a hirtelen őszi lehűlés miatt idén a szokásosnál két héttel korábban, már október elején leállt a betárolás és elkezdődött készletek felhasználása. A tárolók feltöltöttsége azonban akkor is csak a 45,5 százalékos szintet érte el, ez pedig hozzávetőleg 1,9 milliárd köbméter betárolását jelentette. Azóta folyamatosan apad a tartalék.

Aradszki arról is beszélt, hogy az ország napi gázfelhasználási kapacitása jelenleg 201 millió köbméter. Ezen az államtitkár feltehetően azt értette, hogy ennyi gáz kerülhet maximálisan naponta a hazai ellátási rendszerbe, ha az összes tárolói, import, illetve belföldi kitermelési kapacitást felhasználjuk. – Ehhez képest a tényleges fogyasztás kisebb, tehát bőven van tartalék – mondta az államtitkár, aki hozzátette, hogy az előző évhez képest idén 13 százalékkal növelték a kötelezően tárolandó gázmennyiséget.

Emlékezetes: az idei betárolási időszaktól, vagyis áprilistól kezdve új módszertan alapján számolják ki, hogy a téli felkészülés során mekkora földgázmennyiséget szükséges a hazai kereskedelmi és biztonsági tárolókban elhelyezni. Az új szabályok szerint az egyetemes (lakossági) szolgáltatóknak a következő fűtési szezon kezdetéig az elmúlt tíz év legmagasabb téli fogyasztásának legalább hatvan százalékát kell a hazai földgáztárolókban készletezniük. Míg a korábbi szabályozás azt írta elő, hogy a következő fűtési idényben várható gázfelhasználás hatvan százalékát tárolják el a lakosságot kiszolgáló cégek. A mostani fűtési idény az első, amikor az állami gázcégnek kellett gondoskodnia a lakossági szükséglet készletezésétől. Az idei szezonban az állami Főgáz Zrt. lett az országban az egyetlen lakossági gázellátó vállalat, ami 3,4 millió ügyfél kiszolgálását jelenti.

Az ország teljes éves gázfogyasztása 8-10 milliárd köbméter körül van, ennek mintegy hetven százaléka télen fogy el. A lakossági felhasználás évente 3–4 milliárd köbméter, amiből a téli fogyasztás általában 2,5–2,8 milliárd köbméter közötti mennyiség. A hazai földgázfelhasználás nagysága nagymértékben függ a napi középhőmérséklettől. A tapasztalatok szerint 15,4 Celsius-fok alatt ugyanis minden további egyfokos csökkenés 2,1 millió köbméterrel növeli a napi földgázfogyasztást. Ezért abban az esetben, ha tartós marad a fagyos időjárás, akkor továbbra is gyors ütemben apadnak a gáztartalékok.

Aradszki András azt is hangoztatta, hogy a magyar gázellátó rendszer korszerű, képes a legextrémebb igényeket is kielégíteni, vagyis tartós hideg esetén is biztosított a gázellátás. Lehetséges rizikófaktorként említette a gázimport megszűnését valamilyen irányból, amire 2009-ben volt utoljára példa Ukrajna felől. Ha ez ismét megtörténne, akkor is van további beszerzési lehetőség, például Ausztria és Szlovákia felől – tette hozzá az államtitkár.

Könnyen frászt kaphat azonban az az érdeklődő, aki a Földgázszállító Zrt. honlapján böngészné az ország gázforgalmi adatait. Az ott látottak alapján ugyanis úgy tűnik, tavaly szeptember harmincadika volt az utolsó nap, amikor földgáz érkezett Magyarországra. Azóta a beregdaróci, tehát a keleti, illetve a mosonmagyaróvári, vagyis a nyugati betáplálási pont is nulla kilowattórás behozatali adatot mutat. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy elakadtak a szállítások, csak azt, hogy rossz az oldal. Lakatos Edinától, a társaság szóvivőjétől megtudtuk, hogy egy elhúzódó technikai probléma miatt képtelenek feltüntetni az adatokat, de valójában mindkét irányból a megszokott ütemben zajlik az import. Kérdésünkre, hogy vajon mikorra sikerül helyrehozni a rendszert, Lakatos Edina nem tudott válaszolni, megnyugtatásul hozzátette ugyanakkor, hogy egyéb irányú adatszolgáltatási kötelezettségeiket teljesíteni tudják, így például az energiahivatal naprakészen tisztában van az aktuális forgalmi helyzettel.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 01. 10.

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Legolvasottabb
Legfrissebb
  1. 1
  2. 2
  3. 3
  4. 4
  5. 5
  6. 6
  7. 7
  8. 8
  9. 9
  10. 10
  11. 11
  12. 12
  13. 13
  14. 14
  15. 15
  16. 16
  17. 17
  18. 18
  19. 19
  20. 20
  21. 21
  22. 22
  23. 23
  24. 24
  25. 25
  26. 26
  27. 27
  28. 28
  29. 29
  30. 30
  31. 31
  32. 32
  33. 33
  34. 34
  35. 35
  36. 36
  37. 37
  38. 38
  39. 39
  40. 40
  41. 41
  42. 42
  43. 43
  44. 44
  45. 45
  46. 46
  47. 47
  48. 48
  49. 49
  50. 50
hirdetés

Hozzászólások - db

A hozzászólások mutatása