A Hamász elfogadott egy tűzszüneti javaslatot
Izrael hivatalosan még nem reagált a tűzszüneti javaslatra.
Eddig öt 14 év alatti gyerekről derült ki, hogy bántalmazta és szexuálisan molesztálta őket, de a hatóságok szerint ez a szám akár a többszörösére is emelkedhet a nyomozás további szakaszában. A rendőrök tavaly márciusban figyeltek fel a férfira, aki ellen eddig nem voltak bizonyítékok, ám múlt héten sikerült előremozdítani az ügyét, miután az egyik kiskorú vállalta, hogy vallomást tesz ellene. A szexuális zaklatót otthonában tartóztatták le, egy iskolával szemben bérelt magának lakást, onnan tartotta szemmel a gyerekeket. A házkutatás során több ezer fénykép és szexuális tartalmú videó került elő a számítógépéről. A férfit bíróság elé állítják és várhatóan napokon belül börtönbe kerül. A kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélések 2008 és 2020 között ugrásszerűen megnőttek az ibériai országban. Míg 2008-ban 273, addig tavaly már 1093 visszaélést vettek nyilvántartásba, de ez még mindig nem a teljes szám, sok gyermek ugyanis félelemből nem mer beszámolni a vele történtekről. A közelmúltban elfogadott új gyermekvédelmi törvény lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy 35 éves korukig feljelentsék bántalmazójukat, illetve a korábbi négy helyett elég lesz egyszer vallomást tenniük.
A legnagyobb svéd mészkőbánya, a Slite engedélyét július elején elutasította a svéd Földművelési és Környezetvédelmi Bíróság. A Gotland szigetén lévő bánya szolgáltatja a Svédországban felhasználásra kerülő cement 75%-át. A bányát üzemeltető cég kérelemét hiányosságok és a környezetre gyakorolt következmények mérlegelése következtében utasította el a hatsóság. A Göteborgs-Posten szerint a leállás, mely már novemberben bekövetkezhet, súlyos következményekkel járhat. Építőipari forrásokra támaszkodva azt írja a napilap, hogy már a közeljövőben négyből három építési projekt nem fog tudni elindulni, 280 ezer munkahely veszhet el és számos nagy infrastrukturális beruházások maradhatnak el.
Forrás: Göteborgs-Posten, Bugnyár Zoltán
Soha eddig nem vonzott ennyi nőt még a norvég honvédség (Forsvaret), mint most. A legutóbbi toborzáskor a jelentkezők 46%-a volt nő, de a légierőnél ez az arány elérte a 60%-ot, melynek a nemi egyenlőség nevében sokan örülnek. Ugyanakkor a Norvég Honvédelmi Főiskola docense figyelmeztet, az előnyök mellett kockázatot is jelent a nők magas aránya. Anders Aandstad azt mondja, hogy ugyan a hadviselés módja megváltozott és sok olyan feladat van, amelyeknek nincsenek komoly fizikai követelményei, de bizonyos területeken számít a nemek közötti fizikai erőkülönbség, így például a légierőnél, ahol a nők magas aránya hátrányt jelenthet. Az egyik frissen toborzott lány, Ingrid Berge a norvég közmédiának elmondta, hogy ő a tengerészethez jelentkezett, de pontosan még nem tudja, mi vár rá. Egyelőre nagyon izgatott, és az sem zavarja, hogy a laktanyában két lánnyal és három fiúval kell majd megosztania a szobáját.
Forrás: NRK, Bugnyár Zoltán
A nő ellen a regionális kormány tett feljelentést Isabel Díaz Ayuso elnök vezetésével még 2016-ban, majd végül 2019-ben 20 ezer eurós bírságot szabtak ki ellene. A Madridi Legfelsőbb Bíróság hétfőn úgy döntött, hogy semmissé nyilvánítja a pénzbírságot, ugyanis több törvénysértés is történt az eljárás során. A nőt nem tájékoztatták megfelelően és nem biztosították számára a jogos védelmet a perben. A bírák emellett egyéb adminisztratív hatáskörök szabálytalan gyakorlását is felfedezték az ügyben, mely végül az ítélet semmisségét vonta maga után. A coachként dolgozó nőt azzal vádolták, hogy olyan szolgáltatásokat hirdetett weblapján, melyben a homoszexuális emberek “gyógyulását” és heteroszexuálissá alakítását garantálta különböző terápiás eszközök segítségével, megsértve ezzel a madridi homofóbia ellenes törvényt. A szakember az elmúlt években aggodalmát fejezte ki az ellene indult eljárás kapcsán, ugyanis szerinte anélkül jelentette fel a kormány, hogy tájékozódott volna szakmai tevékenységéről, ráadásul hamis információkat tettek közzé munkájáról. A június végén elfogadott, hamarosan egész Spanyolországban érvényes új transztörvény mindenhol betiltja az úgynevezett visszafordító terápiákat még abban az esetben is, ha az LMBTQ-személy maga kéri azt abból a célból, hogy nemi vagy szexuális hovatartozása megváltozzon.
Forrás: Informacion, Tóth Brigitta
Izrael hivatalosan még nem reagált a tűzszüneti javaslatra.
A csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni – jelentette ki Szijjártó Péter.
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott – fogalmazott Gulyás Gergely.
Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán
Több mint másfél millióan mentek el Madonna ingyenes riói koncertjére
Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ
A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Határozatban szólítanák fel a baloldali képviselőket, ne veszélyeztessék tovább a magyar nemzeti érdekeket
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében
Izrael hivatalosan még nem reagált a tűzszüneti javaslatra.
A csatlakozni kívánó országok teljesítményét egyenként és egyesével kell bírálni – jelentette ki Szijjártó Péter.
Többen tartózkodtak illegálisan az EU területén tavaly, mint 2022-ben.
Az a célkitűzés, hogy Európa legyen a versenyképesség és a szabadság legnagyobb és legerősebb térsége a világban, ma sokkal távolabb van, mint amikor a gondolat megfogalmazódott – fogalmazott Gulyás Gergely.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.