Legalább öten meghaltak Ukrajnában és további hárman pedig halálra fagytak Moldovában, miután hatalmas vihar csapott le a kelet-európai térségben. A hó és az erős szél miatt több száz település maradt áram nélkül, számos út járhatatlanná vált – köztük legalább tíz autópálya –, továbbá becslések szerint 1500 teherautó rekedt az utakon. A viharban többen is megsérültek, kedd reggeli adatok szerint Ukrajnában legalább 19 sérültet jelentettek, Moldovában pedig legkevesebb tízet. A meteorológiai előrejelzések szerint az idő továbbra sem fog enyhülni, keddre egész napos havazás és eső várható a térségben.
A dél-ukrajnai településeken és Moldovában is több helyen szünetel az oktatás az iskolákban, egyes helyeken legalább kétméteres hó esett
– idézte a Reuters hírügynökség Ihor Klimenko ukrán belügyminisztert.
Az ukrán hatóságok a közösségi oldalaikra feltöltött felvételeken mutatták be az ítéletidő pusztításának nyomait: az elektromos hálózat megrongálódott, több helyen kidőltek a fák, emellett a mentési munkálatokról is készítettek felvételeket. Ukrán híradások szerint Kijev, Odessza és Mikolajiv környékén súlyos a helyzet, az áramkimaradások több tízezer embert érintenek. A polgármesterek arra kérték a lakosokat, maradjanak otthon, és figyelmeztettek, a vízellátás is akadozhat az áramkimaradások miatt.
Az elmúlt napok heves hóviharai Romániát sem kímélték: több száz településen volt áramkimaradás és közel kétszáz településen okoztak hatalmas károkat.
Borítókép: A vészhelyzetek ukrán állami szolgálatának felvételén az állomány tagjai hóban rekedt autót tolnak a dél-ukrajnai Odessza térségében 2023. november 27-én (Fotó: MTI/EPA/Vészhelyzetek ukrán állami szolgálata)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezTöbb mint hatszáz csendőrrel tesznek rendet a franciák
A francia állam hatalmas rendfenntartó műveletet indított a dél-csendes-óceáni Új-Kaledónia szigetcsoportján, ahol a választási reform ellen kirobbant zavargásokban hatan meghaltak.
Hangos volt az éjszaka Oroszországban: drónok támadtak egy finomítót és egy repülőteret + videó
Ezzel a címmel tudósított az oroszországi célpontok elleni támadásokról az ukrán Uniain.ua.
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Úgy tiltották meg az amerikai fegyverek felhasználást oroszországi célpontok ellen, hogy kvázi engedélyezték.
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség amint, megfelelő bizonyítékokkal rendelkezik nyilvánosságra hozza a támadó kilétét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Hatalmas eső szakította ketté Magyarországot
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
A magyar válogatott győzelemmel kezdte meg az Európa-ligát
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Globál Extra – Nebraska meglépte: fityiszt mutatott a pénzügyi háttérhatalomnak.+ videó
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Nem tudta legyőzni a Diósgyőrt, lecsúszott a dobogóról a Fehérvár
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk