A Hamász egyik izraeli–magyar túszáról egyeztetett Szijjártó Péter

A külügyminiszter megerősítette az értesüléseket, miszerint a Hamász megölt egy másik izraeli–magyar férfit.

2024. 01. 01. 20:40
SZIJJÁRTÓ Péter; BLANÁR, Juraj
A szlovák külügy- és Európa-ügyi miniszter Budapesten Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Újév napján Ron Dermer barátommal, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős miniszterével egyeztettünk telefonon” – kezdte bejegyzését a közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető úgy fogalmazott:

Miközben áttekintettük a közel-keleti helyzetet, megerősítettem a magyar álláspontot: kiállunk amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát, és az egész nemzetközi közösség érdeke az, hogy soha többet a világon sehol se fordulhasson elő olyan terrortámadás, mint amilyen Izraelt érte.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a túszok helyzete is szóba került az izraeli–palesztin háború kapcsán.

Sajnos Ron Dermer megerősítette a médiában napvilágot látott szomorú értesülést, amely szerint megtalálták egy izraeli–magyar kettős állampolgárságú túsz holttestét. Kölcsönösen megerősítettük ugyanakkor elkötelezettségünket annak érdekében, hogy kiszabadítsuk azt a kettős – így részben magyar – állampolgárságú túszt, aki még mindig a Hamász fogságában van

– írta a közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.