Több mint egy napjukba került a tűzoltóknak a nyílt tűz eloltása. Óriási károk keletkeztek a szentpétervári tűzben – számolt be a TASZSZ Telegram csatornáján.
Borzalmas felvételek a gigatűz elől menekülő emberekről
Több mint egy napjukba került a tűzoltóknak a nyílt tűz eloltása. A károk óriásiak.
További Külföld híreink
Nyomozók dolgoznak a szentpétervári tűz helyszínén, látható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség felvételein.
A nyomozó bizottság azt közölte, hogy hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás a szentpétervári raktártűz után. A RIA Novosztyit arról tájékoztatták az illetékesek, hogy a Wildberriesnek nem voltak meg a szükséges engedélyei a telephely üzemeltetéséhez.
A Wildberries ugyanakkor tagadta, hogy a Szentpéterváron leégett raktárnak nem voltak meg a megfelelő engedélyei.
A Wildberries két héten belül új elosztóközpontot nyit Szentpéterváron – közölte a vállalat a RIA Novosztyival.
A kár mértéke meghaladja a tízmilliárd rubelt a beszámolók szerint, egyes portálok szerint akár a húszmilliárdot is elérheti az összeg.
Közben a közösségi oldalakra borzalmas felvételek kerültek fel a pusztító tűz elől menekülő emberekről.
Borítókép: Menekülnek a dolgozók a szentpétervári raktártűz elől (Forrás: YouTube)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRengeteg a kérdőjel az iráni elnök helikopter-balesete körül + videó
Egyelőre nincsenek pontos információk arról, hogy megsérült-e Ebrahim Raiszi.
Összefogásra buzdítottak Európa és Latin-Amerika konzervatív vezetői Madridban + videók
A spanyol Vox által megszervezett Europa Viva24 nevű csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt egy videóüzenetben.
Az őrültség újabb foka: dokumentumfilm az LMBTQ állatokról
A „Queer Planet” című új sorozat számos epizódot tartalmaz olyan állatokról és növényekről, amelyek LMBTQ-nak tűnnek.
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Az állomás összes fő létesítménye megsemmisült: irányítóterem (vezérlőterem), SERB (üzemeltetés és berendezések), adminisztratív épület.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szinte napra pontosan öt éve történt Magyarország egyik legsúlyosabb hajókatasztrófája
Drámai videókat tettek közzé a verőcei hajóbaleset után indult keresésről
Meztelencsigák a kertben – ezzel a házi csodaszerrel pillanatok alatt megszabadulhatsz tőlük
Német irodalomkritikus állt ki a woke-döntések mellett: Nem csak a mű értéke számít
Te köztük vagy? Íme a négy leggonoszabb csillagjegy mind közül
Sok pénzébe kerülhet, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Dárdai figyelmeztette a Hertha játékosát, hogy fizetnie kell
Nincs kedved órákig sikálni a sütőrácsot? Dobd a fűbe egy éjszakára!
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Oda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Címoldalról ajánljuk