Gyorsan változott a svéd álláspont: kedden még úgy reagált a svéd külügyminiszter Orbán Viktor meghívására, hogy nincs miről tárgyalni a magyar kormánnyal, két nappal később a miniszterelnök mégis elfogadta a meghívást. Ulf Kristersson levelet küldött a magyar kormányfőnek, amelyben jelezte, elfogadja az invitációt.
Hamar megváltozott a svéd kormányfő véleménye
A svéd sajtó kiemelten foglalkozik azzal, hogy a török parlament elfogadta Svédország NATO-csatlakozását. A címlapokon szerepel az is, hogy Ulf Kristersson mikor és hol találkozik Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A svéd kormányfő azt írta, egyetért Orbánnal abban, hogy előnyös lenne az intenzívebb párbeszéd a két fél között, majd három témát sorolt fel, amelyekről érdemes lenne tárgyalni: a Gripen vadászgépek szerződéseinek megújítása, a közelgő magyar uniós elnökség és természetesen a NATO-szövetség kérdése.
A miniszterelnököt a levél publikálását követően megkérdezte a svéd köztévé riportere a meghívással kapcsolatos véleményéről, amire azt válaszolta Kristersson, hogy pozitív jelnek tekinti. Hozzátette, pontos dátum még nincs a budapesti látogatásra, de már a következő héten találkozni fognak Brüsszelben a miniszterelnöki tanácson.
Ez pozitív fordulat a svéd hozzáállásban – az elmúlt napokban, és gyakorlatilag a húsz hónapja tartó NATO-tagfelvételi folyamatban végig tanúsított hűvös, barátságtalan, helyenként arrogáns kommunikációhoz képest.
További Külföld híreink
Az elmúlt két napban nem csak a külügyminiszter, de a svéd parlamenti pártok képviselői, valamint a sajtóban megszólaló szakértők is azt hangoztatták, nincs miről tárgyalni Magyarországgal, és nagyon úgy tűnt, a korábbról ismert gőggel kezelik az ügyet. Arról is írtak, hogy Budapest diplomáciai sikere lenne, ha Kristersson elfogadná Orbán meghívását, és jelentős politikai tényező képében tüntetné fel Budapestet mind a NATO-ban, mind az EU-ban, utalva arra, hogy Kristerssonnak nem állhat érdekében az, hogy elutazzon Budapestre – úgy tűnik, a kormányfő erről mást gondol.
Borítókép: Ulf Kristersson svéd miniszterelnök (Fotó: John Thys)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezIlyen helikopterben halhatott meg az iráni elnök + videó
Egy szakértő szerint gondot okozhatott az alkatrész-utánpótlás a típushoz.
Ima szólt a békéért + videó
A csíksomlyói búcsúról posztolt Szijjártó Péter.
Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula + videó
Kilencvenéves egykori űrhajósjelölt is volt az utasok között.
Ő volt Ebrahim Raiszi iráni elnök
Az államfőt szállító helikopter Irán Kelet-Azerbajdzsán tartományában hajtott végre kényszerleszállást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Így segít a Törökországból érkezett drón az iráni elnök felkutatásában + videó
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
Ebben tuti nincs benne Azahriah
Te ismered a Rubik-kocka titkát? Lerántjuk a leplet
Merénylet Fico ellen: nyilatkozott a szlovák belügyminiszter, meglepő elméletről tájékoztatott
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
FTC: Orosz nem lepődött meg Sztankovics távozásán, Kubatov csalódott
Lövöldözés az érettségi banketten + videó
A mentőcsapatok megtalálták az iráni elnök helikopterét
„A kényszerleszállás lehet hogy a lezuhanás szinonimája lesz hamarosan”
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezIlyen helikopterben halhatott meg az iráni elnök + videó
Egy szakértő szerint gondot okozhatott az alkatrész-utánpótlás a típushoz.
Ima szólt a békéért + videó
A csíksomlyói búcsúról posztolt Szijjártó Péter.
Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula + videó
Kilencvenéves egykori űrhajósjelölt is volt az utasok között.
Ő volt Ebrahim Raiszi iráni elnök
Az államfőt szállító helikopter Irán Kelet-Azerbajdzsán tartományában hajtott végre kényszerleszállást.