„Örömmel üdvözlöm Shaheen, Tillis és Murphy szenátorokat Magyarországon! NATO-szövetségünk, valamint az amerikai–magyar kétoldalú kapcsolatok szempontjából rendkívül fontos pillanat a mai” – köszöntötte a Facebook-oldalán David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a Magyarországra látogató három amerikai szenátort.
Már Magyarországon vannak az amerikai szenátorok
David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete a Facebook-oldalán köszöntötte a feltehetően NATO-ügyek miatt Magyarországra látogató szenátorokat. Szijjártó Péter szerint nyomásgyakorlással nem érdemes próbálkozni.
Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken reagált a látogatással kapcsolatos kérdésekre. A hivatalos indoklás szerint a NATO és hazánk előtt álló stratégiai ügyek állanak a szenátori vizit hátterében, viszont a delegáció nagysága szokatlannak számít.
A külügyminiszter lapunk kérdésére elmondta:
Természetesen nagy örömmel üdvözöljük az Egyesült Államok kongresszusi képviselőit itt, Magyarországon, mint ahogy minden külföldi látogatót is. Örülünk, hogy eljönnek ide, mert a saját szemünkkel láthatják, hogy mindaz, amit olvashatnak a liberális amerikai médiumokban Magyarországról, szemenszedett hazugság, és így a saját szemükkel is meggyőződhetnek arról, hogy itt, Magyarországon a magyar–amerikai együttműködésnek, annak javításának mi semmilyen módon nem vagyunk az akadályai.
A külügyminiszter kifejtette, hogy a remek gazdasági együttműködést is megtapasztalhatják a látogatók, ami a két ország között van. De felhívta a figyelmet arra:
Ha esetleg azzal a céllal jönnének, hogy elmondják nekünk, hogyan lenne érdemes élnünk, hogy milyen döntéseket lenne érdemes hozni, akkor ezt nem javaslom nekik. Nyomásgyakorlással azért sem érdemes próbálkozni, mert mi szuverén ország vagyunk, és azt gondoljuk, hogy egy szuverén ország a másikra ne gyakoroljon nyomást, főleg akkor ne, ha szövetségesekről van szó.
Svédország NATO-tagságának ratifikációja kapcsán világos az álláspont. – Nagyon várjuk a svéd miniszterelnök látogatását itt, Magyarországon. Azt gondolom, hogy ha el tudott menni Törökországba is a ratifikációs folyamat során, akkor meg tud látogatni minket is – jelentette ki Szijjártó Péter.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mateusz Slodkowski)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Elfogatóparancs kiadását kérték az izraeli miniszterelnök ellen
Nem kellett sokat várni az izraeli válaszra.
Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
„Szerelemgyerek” – Tücsi kiköpött mása lett gyönyörű kislány - Fotó
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Számszerű vallomás jött Von der Leyenéktől: Magyarország a top10-ben, miközben a „bezzegországok” a sor végére álltak
Már a csíksomlyói búcsú is zavarja a Facebookot
Varga Roland búcsúzik a Sepsi OSK-tól
Ezért zuhanhatott le az iráni elnök helikoptere
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Meghalt Varga Szilvia
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Elfogatóparancs kiadását kérték az izraeli miniszterelnök ellen
Nem kellett sokat várni az izraeli válaszra.
Orosz hírszerzés: a Nyugatot nyugtalanítja az ukrán vezetés hanyatló népszerűsége
Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék.
Kína veszélyesnek nevezte a tajvani elnök beiktatási beszédét
Tajvan elnöke veszélyes jelzéseket küldött, a béke és a stabilitás aláásására törekszik – közölte Kína Tajvan-ügyi hivatala hétfőn.