Romániában nyolc temes megyei gyermek került kórházba botulizmus gyanújával, közülük ketten súlyos állapotban, ők folyamatos megfigyelés alatt állnak. A megbetegedett gyerekek három és hét év közöttiek.
Nyolc gyerek került kórházba kolbászmérgezés gyanújával
A betegség kezelés nélkül halálos is lehet.
Mindegyik gyereknél jelentkeztek a botulizmus jellemző tünetei, hatuknál nyelési nehézségek és szemhéjcsüngés, két esetben levertség, álmosság és emésztési zavar jelentkezett − írja a maszol.ro.
Elkezdték a kezelésüket, megkapták az ellenszérumot, ami után jelentősen javult az állapotuk, de egyelőre kórházban maradnak.
A temesvári Victor Babes Kórház fertőző betegségek specialistája állítása szerint egyelőre nem tudni, mitől kaphatták el a betegséget.
A temesvári egészségügyi igazgatóság (DSP) vizsgálja az ügyet. Cristian Oancea kórházigazgató elmondta, hogy minden gyerektől mintát vettek, és elküldték a temesvári egészségügyi igazgatósághoz, onnan pedig a bukaresti Cantacuzino Intézetbe további vizsgálatokra.
A baktérium okozta élelmiszer-mérgezések egyik legsúlyosabb formája a botulizmus, azaz a kolbászmérgezés. Napjainkban, a szigorú élelmiszer-ellenőrzéseknek köszönhetően csak szórványosan fordul elő. Az esetek nagy részét a házi disznóvágás során készített, nyers vagy rosszul hőkezelt hurka, kolbász és disznósajt okozza − írja a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Megfelelő kezelés nélkül a mérgezés kb. 10–20 százaléka 24 órán belül végzetessé válik. Az ún. antitoxikus kezelésnek (ellenszérum alkalmazásának), illetve a beteg ellátásának – a betegség súlyos lefolyása miatt – kórházban kell történnie − áll a hivatal honlapján.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz iráni elnök helikopterének két utasával felvették a kapcsolatot + videó
Egyelőre nincsenek pontos információk arról, hogy megsérült-e Ebrahim Raiszi.
Összefogásra buzdítottak Európa és Latin-Amerika konzervatív vezetői Madridban + videók
A spanyol Vox által megszervezett Europa Viva24 nevű csúcstalálkozón Orbán Viktor miniszterelnök is felszólalt egy videóüzenetben.
Az őrültség újabb foka: dokumentumfilm az LMBTQ állatokról
A „Queer Planet” című új sorozat számos epizódot tartalmaz olyan állatokról és növényekről, amelyek LMBTQ-nak tűnnek.
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Az állomás összes fő létesítménye megsemmisült: irányítóterem (vezérlőterem), SERB (üzemeltetés és berendezések), adminisztratív épület.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péterről ezt gondolja az utca embere - videó
Nagy baj van! Megsemmisítették Európa második legnagyobb gázkompresszor-állomását
Ördög Nóra lesújtó hírt közölt
Üzemanyag: hétfőtől újabb árcsökkentést hirdettek meg a kereskedők – 600 forintos lélektani határnál a benzin és a dízel
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Meghalt Varga Szilvia
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Súlyos hajóbaleset történt Verőcénél + videó
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Itt van a svájci szállodahajó, amelyet feltartóztattak a verőcei súlyos baleset után + fotó
A németek „pazarlása” bizonyítja Marco Rossi igazát az Eb előtt
Címoldalról ajánljuk