Az Iszlám Dzsihád parancsnokával végzett az izraeli hadsereg

A gázai övezeti Rafahban és Ciszjordániában is egyre súlyosabb harcok dúlnak.

Forrás: MTI2024. 04. 20. 19:43
Áldozatokat keresenek a romok között, miután izraeli légicsapás ért egy lakóházat a Gázai övezet déli részében levő Rafah menekülttáborban 2024. április 19-én. Fotó: Haiszam Imad Forrás: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Gázai övezet déli részén fekvő Rafahra civilek életét követelő légicsapásokat mért, Ciszjordániában pedig szárazföldi hadműveletet hajtott végre az izraeli hadsereg szombatra virradóan. A gázai egészségügyi hatóságok szombaton közölték, hogy az éjjel légitámadás érte Rafah város egyik lakóépületét, legkevesebb kilencen meghaltak, többségükben gyermekek. Egy rokon elmondása szerint a Rafah nyugati, Tel Szultán nevű negyedét ért rakétatámadás áldozatai – hat gyermek, két nő és egy férfi – mind egy család tagjai voltak.

A gázai palesztin hatóságok közlése szerint az éjszaka folyamán egy másik légicsapás is érte Rafahot, ottani esetleges áldozatokról azonban nem érkezett jelentés. Az izraeli hadsereg (IDF) arról számolt be, hogy pénteken rakétaindító állásokra mért légicsapást a Gázai övezet északi részén fekvő Bét Hanunban, ahonnan a Hamász aznap a Gázai övezettel szomszédos izraeli Szderót várost támadta. Emellett további több tucatnyi célpont ellen indult bevetés – fűzték hozzá.

 

Súlyos harcok dúlnak Ciszjordániában

Közben Ciszjordániában szárazföldi katonai műveletbe kezdett az IDF. A palesztin egészségügyi hatóságok szombati jelentése szerint az izraeli erők legalább két palesztint megöltek, hetet pedig megsebesítettek Núr as-Sámsz menekülttáborban, amelyet a hadsereg kordonnal zárt el a külvilágtól.

Meg nem erősített palesztin médiajelentések szerint az izraeli katonaság további négy embert megölt, köztük az Iszlám Dzsihád terrorszervezet helyi parancsnokát, emellett számos palesztint őrizetbe vettek, és jelentős károkat okoztak az utakban, egészségügyi létesítményekben és lakóépületekben.

Az Iszlám Dzsihád szombaton közölte, hogy fegyveresei reggel heves tűzpárbajt vívtak az izraeli erőkkel a menekülttábor közelében fekvő Tulkaremben. A város lakói az izraeli agresszió ellen tiltakozva általános sztrájkba léptek, szombaton az üzletek, az éttermek és a kormányhivatalok is zárva tartottak. Az IDF megerősítette, hogy a helyi terroristainfrastruktúra felszámolására péntek óta hadműveletet hajt végre a körzetben, közleményük szerint válaszul arra, hogy ott állomásozó erőiket tűz alá vették és pokolgépekkel támadták. A hadműveletben négy izraeli katona megsebesült – jelentették.

 

Egyre növekszik a halálos áldozatok száma

A palesztin egészségügyi minisztérium szombati tájékoztatása szerint a Hamász Izrael ellen október 7-én elkövetett terrortámadása óta az izraeli erők csaknem 450 palesztint öltek meg Ciszjordániában, míg a Gázai övezetben több mint 34 ezret. Az utóbbi egy napban legkevesebb 37 palesztin halt meg, 68 pedig megsebesült izraeli légicsapásokban.

Borítókép: Áldozatokat keresnek a romok között, miután izraeli légicsapás ért egy lakóházat a Gázai övezet déli részében levő Rafah menekülttáborban 2024. április 19-én (Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.