Láthatatlan maszkok – japán kortárs színház Budapesten

A MITEM nemzetközi fesztiválon és a 10. színházi olimpián a magyar közönség két alkalommal, április 21-én és 22-én is láthatta A trójai nőket a japán kortárs színházi társulat, a Suzuki Company of Toga előadásában.

2023. 04. 24. 12:45
japán színház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Suzuki Tadashi színháza

A rendező, Suzuki Tadashi elképzelése szerint a japán kortárs színház olyan összművészeti alkotás, amely merít a hagyományos japán színjátszásból, ám egyetemes kérdésekre keres választ. Ehhez pedig kiváló alapanyagot szolgáltatnak az ókori görög drámák, amelyekből egyébként számos adaptáció is bemutatkozik a színházi olimpián és a MITEM-en. Suzuki Tadashi módszere a jelenlétet tekinti a legfontosabbnak. Jelenlét alatt pedig nem kizárólag a színpadi jelenlétet érthetjük – bár az is kulcsfontosságú alkotóeleme egy-egy előadásnak –, hanem a figyelemnek azt az összpontosulását, amely a játszók és a nézők között kialakuló tekintetekben, a szövegek közti csendben lelhető fel. Az ilyen, egyén és egyén között kialakuló kapcsolatot a rendező állati energiának hívja. Ez a kifejezés azonban mentes mindenfajta testiségtől, ösztöniségtől, szexualitástól. Az állati energia a lények elemi szintjén működik, a jelenlétben lakozik. Ebből következik, hogy ez az energia nem jöhet létre korunk multimediális eszközei által, ezért Suzuki Tadashi fontosnak tartja, hogy a színházi élmény személyes és jelenléti legyen. Ilyen módon elzárkózik minden online interjútól, mesterkurzustól is: ezek hatásosságában egyszerűen nem hiszi, hogy megvalósulhat az, ami filozófiájának lényegét adja. Ezzel összefügg az, hogy A trójai nők című rendezésében nincsenek videóbejátszások, valamint viszonylag kevés a zene, ami szigorúan aláfestő jellegű.

japán színház
A rendezőnek fontos a személyek közötti energiaáramlás. Forrás: Színház.org, SCOT társulat

Euripidész elveszett drámáiról

Ahhoz, hogy közelebb kerülhessünk a színpadi megvalósításhoz, fontos, hogy a mögötte álló szöveget is tüzetesebben vizsgáljuk. Az ókori görög színház kapcsán eszünkbe juthat, hogy a szerzők az egész társadalom figyelmének kereszttüzében, a Dionüszosz-ünnepekkor mutatták be drámáikat az ekkor rendezett versenyen. Azonban a mai szokásoktól eltérően nem egyetlen drámát, hanem egy-egy trilógiát mutattak be ilyenkor, így egy szerző három művét egy adott napon láthatta a közönség. Ezt azért fontos megemlíteni, mert ebből az is következik, hogy a választott témát három alkotás is feldolgozta. A tragédiák megírása a szerző részéről egyfajta politikai állásfoglalásnak is tekinthető. A bemutató idejére (Kr. e. 415) esik ugyanis Szicília görögök általi megszállásának kezdete, amit Euripidész békepártiként kifejezetten ellenzett. Írásműve tehát egyfajta allegorikus állásfoglalásnak is tekinthető, az előadások pedig politikus színháznak. Felmerül, hogy a rendező számára a szöveg ilyen irányú áthallásai is közrejátszottak, amikor alapanyagot keresett új alkotásához vagy inkább az interjúkban inkább hangsúlyozott univerzális emberi problémák és traumák foglalkoztatták. Itt viszont kiemelendő, hogy az eredeti rendezés 1974-ben debütált.

Euripidész tragédia-trilógiájából, amelynek harmadik része A trójai nők, az első két drámának csupán töredéke maradt fenn: cselekményüket lehetett rekonstruálni csupán, a szövegeket nem. Az elveszett trilógia első része az Alexandros, a második a Palamedes, míg A trójai nők a harmadik. 

Az Alexandros azt írja le, hogyan kap Priamosz király felesége, Hekabé látomást, amely Trója pusztulásáról szól, és amelyet születendő gyermeke fog elhozni. Ez a gyermek Párisz, akit közvetlenül születése után halálra ítélnek, hogy ne teljesedjen be a jóslat, ám a gyermek mégis megmenekül, és pásztorok között nevelkedik fel. Felnőttként egy verseny kapcsán azonban visszakerül a palotába, ahol kiderül királyi származása, és szülei visszafogadják őt a családba. Fontos azonban megjegyezni, hogy ekkorra már lezárul az a konfliktus, amelyben Héra, Athéné és Aphrodité közül kell a legszebb istennőt kiválasztania. Zeusz Páriszt jelöli ki erre a feladatra, aki Aphroditénak kedvez, jutalma pedig Göröghon legszebb halandójának keze, Helenáé. Tehát az istenek itt már beavatkoztak az emberek életébe, ám a trójaiak hübrisze, tragikus vétsége csak Párisz visszafogadása után történik meg: az ifjúnak hajóhadat adnak azért, hogy elhozhassa Helenát, aki történetesen a spártai uralkodó, Meneláosz felesége. A trójai nők megértése szempontjából a Palamedes című dráma cselekménye nem releváns, mivel az Odüsszeuszról és a címszereplő Palamedesről szól. 

A trójai nők szövege ma is ismert, ám az előzmények hiányában s talán azoktól függetlenül is gyakran éri az a kritika, hogy nincs tulajdonképpeni cselekménye. 

A város megszállását és legyőzését követően Hekabé szembesül a legyőzöttek sorsával. A cselekményt az ő kesergése, elbeszélése adja. Valóban nincs klasszikus értelemben vett cselekmény: a trójai háború utáni állapottal találjuk szemben magunkat.

 A győzedelmes görög sereg nagy része visszatért a görög városállamokba, a trójaiakra pedig a legyőzöttek sorsa marad. Rengetegen haltak meg, így harcképes férfiak már nincsenek a színen. Csak nők és gyermekek maradtak, akiket jellemzően rabszolgának visznek el. Hekabé szenvedéseit követhetjük végig, aki a legyőzöttek között, egy sátor előtt ül megtörve. Egy hírnök érkezik, aki elmondja neki gyermekei és saját sorsát. Az eredeti szövegben megszólal Athéné, aki segített a görögöknek feldúlni Tróját, valamint Poszeidón. Feltűnik még egy hírnök, Hektór felesége, Andromakhé, Kasszandra (Hekabé lánya), Meneláosz, Helené, valamint a trójai fogolynőkből álló kar. 

A színrevitel

A SCOT társulatának színpadi feldolgozása azonban mellőzi az istenek megszólalását, Poszeidón és Athéné nem kap szöveget, ahogyan a foglyokból álló kar sem. Főként Hekabé siralmát halljuk, aki az egész nép szenvedését testesíti meg. Mellette Andromakhé, valamint Kasszandra és a hírnök szólalnak meg. A néző az előadás első perceiben az üres színpaddal találja szembe magát. Ebben a néma és kopár térben tűnik fel egy férfi alakja: kimért léptei pontosan követnek egy olyan koreográfiát, amely a színpadi megvalósítás egészére jellemző. Itt nincs helye felesleges mozdulatoknak, sallangoknak. A színpad ürességét később a rabsorsa váró trójaiak karának kis csoportja osztja meg a főszereplővel. A színészek minden izomrándulása megtervezett struktúrát követ, ahogyan a térbeli elhelyezkedésük is. Az ő jelenlétük adja Hekabé szenvedésének hátterét, s az a fénytechnika, amely aláhúzza, ezáltal ki is emeli a mozdulatokat. Az üresség a helyszínt adó város helyzetével állítható párhuzamba. Nincs itt már semmi, amit meg lehetne mutatni, Trójának nincs jövője. 

Az üres teret csak a színészi testek töltik meg, ám ezek jobbára mozdulatlanok maradnak. A vizuális és hangbeli minimalizmus a néző figyelmét az éppen megszólaló játszóra összpontosítja.

 A jelmezek a hagyományos japán kimonót juttathatják eszünkbe, ezek mellett pedig egyfajta törzsi hangulat is megjelenik a harcosok, hírnökök kosztümje révén. A jelmezekkel tehát feloldódik a görög dráma helyszínének kötöttsége: Trója bárhol lehet, ahogyan háború is. 

A színészi játék

A színészi játékot alapvetően határozza meg az aluljátszás. Ez azt jelenti, hogy a színészek viszonylag kevés gesztussal és mimikával dolgoznak. A tradicionális japán noh színház testnyelvére emlékeztető beállított pózokat láthatunk, amelyek mellett ugyan elmaradnak a fából készült maszkok, ugyanakkor a színészek arca hol nem fejez ki érzelmet, hol pedig egyetlen, kimerevített képben jeleníti meg az adott karakter történésekhez való viszonyát.

 Az európai szemnek ez a mozgásdeficit kifejezetten szokatlan lehet. A szó szerint értelmezhető maszkokat tehát felváltja a mozgás, a pózok és a mimika által létrehozott láthatatlanul feszülő maszk, amely egyszersmind magát a karaktertípust is jelenti és jelöli. A különböző típusok vizuális (jelmez, mozgás) és hangzásbeli (kísérőzene vagy hangeffektusok, beszédmód) megkülönböztetése a tradicionális keleti színházak sajátja. Ez a szokás Európában is jellemző volt, például a commedia dell’arte játékokban – habár ott kifejezetten vígjátéki alakokról, sztereotipikus és karikaturisztikus jelenségekről beszélhetünk. Ezzel szemben az ázsiai színházban pedig inkább a protagonista–antagonista (a daliás hős, aki kiállja a próbákat és ellenfele, aki megpróbálja ebben megakadályozni) szembeállításra kell gondolni, vagy kor- és tudásbeli (a bölcs öreg és a naiv fiatal) megkülönböztetésekre. Az egyes szereplőkre pillantva rögtön látszik azok társadalmi helyzete, lelkiállapota. Az előadás általánosságban véve statikusnak tűnhet, ám nem feltétlenül a megszólaló tétlensége miatt. Sokkal inkább a háttérmozgások hiánya és a hömpölygő szöveg ellentétessége adja a diszkomfortot. 

A szokatlan játékmóddal speciális hangképzés is párosul. A színészek kifejezetten teátrális, a köznapitól határozottan eltérő hangszínen szavalnak. És itt nem véletlenül használható a szavalás kifejezés. Átélésről ugyanis szó sincs, s a beszédmód ugyanúgy az egyes karakterek maszkjához tartozik, ahogyan mozgásuk és arckifejezésük is. Az egyéni megvalósítás helyett a csoport teljesítménye és produkciója válik fontossá.

japán színház
Saito Makit láthatjuk Hekabé szerepében. Forrás: Színház.org, SCOT társulat

A színpadra elsőként, lassan érkező férfi alakja, akit Fujimoto Yasuhiro játszik, megmerevedik, s az előadás végéig szinte egyetlen pózban figyeli a – főként belső – történéseket. Testtartása és az alakját beterítő fény isteni mivoltára tesz utalást. Ha a drámából indulunk ki, akár Poszeidónt is azonosíthatjuk benne vagy akár a Kasszandra által szolgált templom Apollónját. Ők ketten építették Trója várfalát a monda szerint, ám valójában nem lényeges, kit azonosíthatunk személyében: a transzcendens jelenlét van előtérben. Az a transzcendens erő, amely talán jelen van, ám (már) nem avatkozik be az emberek életébe. Az istenalakot követi a hírnök, akinek a szerepét itt három harcos alak – Takemori Yoichi, Ueta Daisuke, Ishikawa Haruo – szimultán játéka adja. A cselekményhiányos szövegnek drámaiságot ad az, hogy ez a három katona aktorrá válik. Nemcsak hírt adnak Hekabénak, hanem később ők veszik el az unokáját is. Néha csak az egyik színész szólal meg, de jellemzően mindhárman egyszerre, kórusban beszélnek. Az Andromakhét játszó Sato-Johnson Aki alakítása révén talán átélhetőbbé válik a trójaiak balsorsa. A Hekabénál fiatalabb karakter rezzenéstelenül tűri a megaláztatásokat, ám szavaiból megérthetjük, tettei mögött mélységes csalódottság, félelem és reményvesztettség áll. Hekabé és Kasszandra alakja is Saito Maki játéka nyomán elevenedik meg. A két karakter közötti váltást egy gyors és bravúros nyílt színi kosztümcsere jelzi, amit a színész tartásának módosítása támaszt alá. Hekabét szinte végig ülő pozícióban láthatjuk, sötét ruhában, míg Kasszandra álló helyzetben szól, ruhája – szüzességét jelképezve – hófehér. 

 

Összegzés

Suzuki Tadashi olyan drámaszöveget választott, ahol a nagy héroszok helyett az egyszerű emberek kapnak szót. Származzanak bár királyi vagy nemesi családból, végső soron a háború veszteseinek sorsa azonos a közemberekével. A cselekmény hiánya teret ad a rendezőnek arra, hogy a szereplők által olyan egyetemes emberi állapotokat és érzelmeket mutasson meg, amelyek évezredek óta szövik át életünket. Mindezt a szereplők között létrehozott kapcsolódással, energiával hozza létre, miközben vizualitásában és minimalizmusában kapcsolódik a hagyományos noh színházhoz. Euripidész művét univerzális időbe és térbe helyezi, a színészeket pedig metaforikus maszkokkal látja el a mozdulatok, a kimerevített pózok és a mimika révén. Mindezt viszont megtöri az utolsó jelenet kitekintése, ahol modern ruhában tűnik fel egy virágárus lány, s egy orkán erejével robban be egy japán popdal. Talán nehezen befogadható minden, ami ez előtt történik, ám ez a gesztus kíméletlen didaktikussággal dobja sutba az addig felépített atmoszférát.

Programok, rekordok, riportok a Kultúrnemzet színházi olimpiai gyűjtőoldalán! Kattintson IDE
 

Borítókép: Japán színház univerzális köntösben (Forrás: Színház.org, SCOT társulat)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.