Somossy Károly korába repít a most készülő operett

November 17-én, 18-án és 19-én mutatja be a Budapesti Operettszínház Az Orfeum mágusa című operettet, amelyben nemcsak Somossy Károly élete, de az általa megálmodott, egykor mulatóként, immár száz éve pedig színházként működő Nagymező utcai épület hajdani mindennapjai is megelevenednek. A közelgő ősbemutató kapcsán Ferenczfy-Kovács Attila Kossuth-díjas építész, látványtervezővel beszélgettünk egyebek mellett arról, hogy milyen helyszínek jelennek majd meg a darabban, és hogy mik szolgáltak forrásként a tervek elkészítéséhez.

2023. 11. 06. 5:30
null
20231025 Budapest Ferenczfy Kovács Attila díszlettervező Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Milyen lesz a most születő, és hamarosan a színpadon is megcsodálható új nagyoperett?
– Bozsik Yvette rendezésével készül az előadás, akivel már régen ismerjük, kedveljük egymást, de ez lesz az első közös színpadi munkánk. Az ötletét Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója álmodta meg, a remek librettót Orbán János Dénes írta, a zenéjét pedig Pejtsik Péter szerezte. Egyszerre lesz vicces és elgondolkodtató, váratlan végkifejletét nézve azonban egy tragikus életsorsról van benne szó, hiszen Somossy Károly végül teljesen elszegényedve halt meg itt, a Nagymező utcában, egy alagsori lakásban. Ahonnan egyébként jól rá lehetett látni erre az általa megálmodott és létrehozott grandiózus építményre, amelynek a méretei ma is lenyűgözők. Akárcsak ezek az enteriőrök, amik hála istennek átvészelték a háború pusztítását. Mindez a csoda – a hatalmas nézőtér és számos olyan gyönyörű eredeti tárgy, mint például a káprázatos nézőtéri csillár – ma is látható. Kiss-B. Atilla főigazgató és Somfai Péter műszaki igazgató segítségével, akiknek szintén szívügyük ez a projekt, méltó emléket szeretnénk állítani, és olyan nagyszabású látványvilágot szeretnénk közösen létrehozni, ami felveszi a kesztyűt Somossy vizionárius elképzeléseivel.

– Az előadásnak otthont adó épület egyben a cselekmény legfőbb helyszíne. Ez egy igazán különleges helyzet, ami gondolom, hatással volt a díszlettervek elkészítésére is.
– A látványban a helyszín, az egykori Orfeum szelleme is megelevenedik majd. Közel áll hozzám a mágikus realizmus, szeretek felfigyelni olyan dolgokra, amelyek nem hétköznapiak, és ötvözni őket valósághű elemekkel. A munkáimban igyekszem megfogalmazni egyfajta esszenciát, ami akár az adott korra, akár az elmesélt történetre vagy az abban résztvevő szereplőkre, figurákra jellemző.

– Mi szolgált önnek forrásként a látványtervek megalkotásakor?
– Hosszú ideig dolgoztam filmgyárban mint látványtervező, és mindig a forgatókönyv alapján készítettem el a terveket. Ezt az elvemet most is követtem: a librettó és az eredeti történet alapján dolgoztam. Emellett persze számos más forrást is tanulmányoztam, és sok érdekességet tudtam meg. Köztük azt, hogy egykor létezett egy vigalmi negyed Budán, a mostani Gellért tér és az összekötő vasúti híd közötti területen. Ezt a negyedet Somossy Károly hozta létre, aki az 1800-as évek végén Las Vegast megelőzve egy elképesztő méretű „filmdíszletet” építtetett az akkori színházi díszletek technikájával. Fából megépíttette Konstantinápoly kicsinyített mását, a város ikonikus épületei, köztük az Hagia Sophia és a Galata híd másolatával, korabeli bazárral, valamint egy háremmel is. Mindez egy mesterséges tó köré épült, amelyet a Dunából választottak le. Itt rendezték meg a színlelt tengeri csatákat, amelyek során minden héten elsüllyesztették az egymás ellen harcoló hajókat egy angol pirotechnikus segítségével. De ugyanígy újítások voltak a Lumière testvérektől származó vetítőgéppel megvalósított filmvetítések itt, a vigalmi negyedben, illetve az elektromos áram használata az Orfeumban. 

Ezeket a kulcsfontosságú újításokat, amelyek olyan fontosak voltak Somossynak, mindenképpen szeretnénk megidézni. Ahogy azt is, hogy sajnos a már említett vigalmi negyed volt az egyik oka annak, hogy Somossy tönkrement. Hatalmas hiteleket vett fel rá. Maga a projekt – bár nagyon zseniális és sikeres volt, a megnyitón negyvenezer ember vett részt – sajnos mégis csődbe ment, mert a tóban annyira elszaporodtak a szúnyogok, hogy az előadásokat nem lehetett megtartani. Sőt még az üzletek is bezártak, mert mindenki elmenekült, akkoriban ugyanis még nem volt szúnyogirtás.

– Építészként kezdte a karrierjét. Hogyan váltott a filmiparra, azon belül pedig a díszlet- és látványtervezésre?
– Építészként nagyon szigorú tervezői környezetben kellett dolgoznom, a tervekkel kapcsolatban erős szakmai felügyelet, sőt cenzúra volt. Ez nem igazán hagyott teret a kreativitásnak. Az iroda, ahol dolgoztam, feloszlott, így Pestre költöztem. A műemléki hivatalnál találtam adminisztratív állást, ami nagyon távol állt tőlem. Bódy Gábor filmrendezőnek, akit jól ismertem, elpanaszoltam a helyzetet. Ő javasolta, hogy menjek a filmgyárba dolgozni. Éppen egy nagy projekten, a Psziché című filmen kezdett dolgozni, és azt mondta, hogy tervezhetném hozzá a hintókat. Eleinte nem értettem a javaslatát, mert sosem dolgoztam korábban a filmiparban. De elfogadtam a kihívást, és próbára tettem magam, különböző művészeti és szcenikus feladatokban vettem részt. Érdekelt a rendezés is, de úgy döntöttem, hogy maradok az építészeti szakmámhoz közelebb álló díszlet- és látványtervezésnél. Az első önálló tervem a Sándor Pál által rendezett Szerencsés Dániel című filmhez készült. Ez egy ’56-os szocreál stílusú szálloda volt, amelyet műteremben építettünk meg. A díszletet a felhasznált anyagokkal és a részletek aprólékos kidolgozásával olyan valóságossá tettük, hogy a színészek elfelejtették, hogy díszletben vannak. Nagyon élveztem ezt a munkát, megtaláltam a valódi életstílusomat és hivatásomat.

– Hogyan hat a mostani alkotófolyamatra az építészmérnöki végzettsége, illetve az, hogy elsősorban nem színházi, hanem filmes díszleteket tervez?
– A látványterveim sokkal realisztikusabbak, mint általában a színházi előadásokhoz készülő tervek szoktak lenni. Közelebb állnak a fotográfiákhoz, mint a 3D-hez. Ezeket ma már én készítem, nagyon felfejlesztettem magam a Photoshopban. Színház kontra film: azt szoktam mondani, hogy az a különbség, hogy a filmben a valóság tele van tárgyakkal, és ami nem kell, azt ki kell onnan vinni. Ezzel szemben a színpad üres, oda viszont be kell hozni, hogy megteremthessük az elképzelt víziót, a látványt.

– Hány különböző helyszínt kell megjeleníteni a darabban?

A történet elsősorban az Orfeum különböző helyszínein játszódik, megidézve ennek az impozáns épületnek a hangulatát, színvilágát. A másik nagy helyszín pedig a már említett Konstantinápoly Budapesten nevű vigalmi negyed lesz. Az ehhez készülő díszletek az Ezeregy éjszaka mesés világát idézik majd meg, hangsúlyozottan díszlet jelleggel.

Ennek a két fő helyszínnek a különböző színeit, hangulatváltozásait kell érzékeltetnünk a színpadtechnika, illetve a világítás segítségével. De ennek a részletei egyelőre maradjanak meg meglepetésként.

Borítókép: Az előadás megidézi majd a Budapesti Operettszínház impozáns épületének hangulatát is (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.