Aki járt már enyhe köhögéssel háziorvosnál, az tudja, hogy a szervezetből akár évtizedekig ki nem tisztuló antibiotikum az új aszpirin: gyakorlatilag mindenre felírják. Nem árthat, hiába van szó mondjuk vírusfertőzésről, amelyen úgysem tud segíteni. Antibiotikummal nyomják tele a haszonállatokat is: fogalmunk sincs arról, milyen szerek kerülnek a vasárnapi asztalra. A mostani kísérletet végző kutatók 711 helyen végeztek méréseket összesen 72 országban, és 65 százalékban találtak is antibiotikumot a vízben. Száztizenegy helyen mértek összesen olyan koncentrációt, amely már nem volt biztonságosnak tekinthető. A szegényebb országokban, Afrika és Ázsia folyóiban még ijesztőbb a helyzet: Banglades és Kenya folyóiban például helyenként a megengedett mérték százszorosát is mérték egyes antibiotikumok esetében.

Mindeközben az HBO új minisorozatában mutatja be az 1986-os csernobili atomkatasztrófa történetét. Mihail Gorbacsov szerint a Szovjetunió bukásának egyik kiváltó oka volt, a képsorokat elnézve pedig a néző egyre dühösebb és lehangoltabb lesz – pláne, ha már élt a balesetkor. Engem kisbabaként a Városligetbe vittek május elsején. Akkoriban persze nem létezett a mai értelemben vett nyilvánosság, így minden idők legsúlyosabb nukleáris balesetéről csak napokkal később értesültünk mi, magyarok is. Több mint harminc év elteltével sem tudunk mindent: nehéz megbecsülni, hány ember életét követelte az erőmű reaktormagjából kiszálló radioaktív, mérgező anyag, amelyet a robbanás következtében keletkező tűz füstje messzire vitt.

Ma már létezik nyilvánosság, mégsem tartunk sokkal előrébb. Látjuk az indokolatlan erdőirtásokat, a nem lebomló szemét felhalmozását, a műanyagba belefulladó tengeri élőlényeket. Megosztjuk ismerőseinkkel, akár a fenti zacskós-halas viccet, és kiakadunk kicsit. Most a klímaváltozás miatt nem szülünk. Legalább van miről beszélni, van mire fogni a passzivitást – hiszen már úgyis tök mindegy.

A XXI. század katasztrófája nem hangosan robban, hanem lassan csordogál be a tavainkba, és mi észre sem vesszük. Nem jön a segítségünkre egy-egy harcos Erin Brockovich, hogy a vizeinket szennyező gonosz nagyvállalatokat jól fenékbe billentse, majd hősies történetét filmvászonra vigyék Julia Robertssel a főszerepben. A bevásárlóközpontban a takarítónő szemrebbenés nélkül önti össze a szelektív kukák tartalmát. Hogy miért? Ez az utasítás, hiszen úgyis egy helyre kerül. Mikor jön el a pillanat, amikor abbamarad a legyintgetés, a bizalmatlanság és a gunyoros lenézés bármiféle közösségi kezdeményezéssel kapcsolatban? Amikor felismerjük, hogy a politikának igenis köze van a mindennapi élethez? Amikor a lakók felelősséget kezdenek majd érezni közvetlen környezetükért?

– Doktor úr, nagyon csúnyán köhögök, felírna rá valamit? – Igyon egy pohár vizet, már eleve benne van!