A szakemberek szerint több hónap kényszerű leállás következik be az iráni urándúsítási programban.

Az időzítés sem véletlen: pár nappal azt követően történt az akció, hogy Bécsben újrakezdődtek a nagyhatalmak és Irán között a puhatolózások, milyen feltételekkel tudnának visszatérni a 2015-ös atomalkuhoz. Izrael mindig is ellenezte a megállapodást Teheránnal, szerinte így vagy úgy, de a perzsák rászedik a velük tárgyalókat, folytatják törekvésüket az atomfegyver megszerzésére. Donald Trump – izraeli szempontból – legény volt a gáton: három éve felmondta az atomalkut, és újból bevezette a szerződés előtti, Iránt sújtó gazdasági szankciókat. Ennek oka az iráni ballisztikus rakéták fejlesztési programja, valamint az volt, hogy a perzsák a Közel-Keleten szinte minden háborúban aktívan felléptek. Joe Biden elnök ellenben vissza akarja csinálni az egész szerződést anélkül, hogy különösképpen figyelembe venné a zsidók óhaját. Hát most ők is figyelmeztetést küldtek a tárgyalóknak: itt vagyunk mi is, és bele tudunk szólni az egyeztetésekbe. Az Európai Unió szervezésében zajló tárgyalások, amelyeken az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja – az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia –, valamint Németország ül szemben Iránnal, ugyanúgy, mint eddig, az osztrák fővárosban zajlanak.

Izraelnek bejött a számítása, a szabotázs után Irán bejelentette válaszintézkedéseit: megnöveli az urándúsítás szintjét, és a hatvan százalék már nincs oly messze a kilencven százaléktól, amely atomfegyver előállításához szükséges.

Ezzel is megsértette a hajdan kötött atomalkut, amely az elkövetkező 15 évre az iráni atomdúsítás szintjét 3,67 százalékon rögzítette, ez pont elég a polgári felhasználáshoz. Teherán már az incidens előtt húszszázalékos atomdúsítást hajtott végre. Irán, miután az Egyesült Államok 2018-ban kiszállt az atomalkuból, fokozatosan felmondta kötelezettségvállalásait: immár nem törődött a tárolt dúsított urán mennyiségi és minőségi korlátozásával. 2019 végén egy iráni illetékes elmondása szerint napi öt kilogramm gyengén dúsított uránt termeltek. Ha ilyen iramban folyik az iráni nukleáris fegyverkezés, izraeli megfigyelők szerint két év múlva Teherán már az első atombombájához elegendő nukleáris töltettel rendelkezik. De ezt a Moszad, az izraeli titkosszolgálat – mint a példa is bizonyítja –sem fogja ölbe tett kézzel nézni.

Az április 7-én újraindult bécsi tárgyaláshoz Irán is másként viszonyul. A Teheránból jövő első értékelések lehangolóak. „A tárgyaláson tett javaslatok jobbára arrogánsak, megalázók és figyelemre sem méltók” – ez volt a véleménye Ali Hamenei ajatollahnak, Irán első számú vezetőjének a kezdetekről. Az amerikaiak ugyanis azzal a követeléssel álltak elő, hogy vitassák meg az iráni ballisztikus programot, ugyanis az kapcsolódik az atomtervekhez. Teherán ezzel szemben csak a 2015-ben elfogadott egyezményről hajlandó tárgyalni. A találkozó szervezője, az Európai Unió is megkapta a magáét az iráni fél részéről:

ha nem szüntetik be azt a magatartást, hogy „állandóan az emberi jogokkal hozakodnak elő, akkor nekünk itt nincs miről tárgyalnunk”.

Mitől ez a hangnemváltozás? A nemzetközi porondon, amelyen a nagyok játszanak, a síita Irán már nincs egyedül. Oroszország eddig sem volt ellenséges vele, és most már 25 éves gazdasági megállapodás köti Kínához is. Teherán – bár nagy nehézségek árán – állta az amerikai embargó nyomását. Négyszázmilliárd dollár értékben Peking beruházásokat hajt végre a közép-ázsiai országban. A március végén aláírt megállapodás értelmében ezért Irán kőolajjal fizet, elég nyomott áron, de az van itt bőven. Valószínűleg nem is az ár volt a fő szempont Teherán számára, hanem az, hogy talált egy nagy gazdasági partnert, amelyből politikai is válhat. Eddig Kína az Iránban kitermelt olaj néhány százalékát vásárolta fel. A tavalyi év végén napi egymillió hordóra nőtt az ázsiai óriás igénye, amely az iráni összkivitel fele.

Kína ezért főleg az infrastruktúrát modernizálja: az útépítést, vasút, repülőtér, kikötő létrehozását és fejlesztését, telekommunikáció, vízi erőművek megépítése is szerepel a tervek közt.

Ezekhez mind kellenek technikai eszközök, járművek, gépek – Kína azt is szállít. De az olajbányászat korszerűsítésére is nagy az igény Iránban. Peking az egész bank- és pénzügyi rendszer modernizálásában szerepet vállal. A nagyívű tervek megvalósítása két év múlva kezdődik el. A kínai gazdasági selyemútnak, amelyben eddig 140 ország jelezte részvételét, egyik fontos szakasza Iránra esik. Már csak ezért is ki kell építeni a közúti, légi és vízi összeköttetést, mégpedig a legjobb minőségben. Irán, a gazdasági embargók sújtotta nyolcvanmilliós ország talán megtalálta a kiutat az állandó válságból. Ezért a magabiztos hang a bécsi tárgyalásokon: ha nem lesz megállapodás, az sem baj, akkor kicsit lassabban megy majd az ország megújulása.

Az amerikai embargó, amely kedvező visszhangot váltott ki Izraelben, és – bár morgolódva, de – a nyugat-európai államok is felsorakoztak mögé, lökte Iránt Kína kitárt karjaiba.

Lehetett volna másképp is, de a kínai diplomácia időben kapcsolt. Az Irán elszigetelődésére építő amerikai és izraeli politika kudarcot vallott. Helyette a Moszad folytathatja szabotőrtaktikáját, amelyhez a perzsák egyre inkább hozzászoknak, félő, hogy tanulnak az akciókból. A mostani robbantás következtében még biztonságosabb helyre telepítik és szétszórják az országban új atomdúsítási üzemeiket. Ha Izrael vezetésében a jövőben megfogalmazódna a gondolat, hogy esetleges légitámadással elpusztítja az iráni atomlétesítményeket, akkor figyelembe kell vennie a Peking–Teherán-viszonyt. Ráadásul Izrael jó kapcsolatot ápol Kínával. Vajon megéri-e neki, hogy ezt kockáztassa?

Kiemelt kép: Getty Images