Ördögi kör

A világ közgazdászai, pénzügyi szakemberei kétségbeesetten keresik a megoldást.

Pósa Tibor
2022. 02. 27. 13:00
TURKEY-WEATHER-TOURISM-TRADITION Fotó: OZAN KOSE Forrás: Europress/AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Párizs egyik legrégebbi, a Bastille metrómegálló környékén található, 1779 óta létező Aligre piacára messze környékről is elzarándokolnak a vevők. Főleg hétvégén járnak sokan ide: a vásárlók között megtalálhatók jómódú polgárok, középosztálybeli családok, de még konyhaművészek is, akik a friss áruért jönnek ide megszokott árusaikhoz. Bár a környék elegáns, az árak a francia fővárosban az egyik legkedvezőbbek. Legalábbis eddig. A párizsi sajtó riportjai szerint a vevőket megkérdezve, hogy mit szólnak az egekbe emelkedő árakhoz, az utóbbi hónapokban mintha megnyomnának rajtuk egy indítógombot, úgy árad belőlük a panasz.

A hús, a sajt, de még a bagett ára is szárnyal. Az emberek egy része ma már megfontolja azt, hogy mi kerül a kosarába, megpróbálnak takarékosabban vásárolni. Az eladók zöme is hátrafelé mutogat: ha ő is sokkal többet fizet a beszállítóknak, mint eddig, akkor ő sem tudja olcsóbban adni portékáját.

Az élelmiszer-ágazatot is sújtja az energiaválság és a munkaerőhiány.

Mindenért többet kell fizetni, egyre inkább bezárul az ördögi kör. A pékek se tudják elkerülni az áremelést: a búza ára emelkedik, aztán a liszt követi, a szállítónak sem adják ingyen a benzint, sőt a sütőket fűtő elektromosságért is alaposan a zsebükbe kell nyúlni. „Ha a bagett ára emelkedik, márpedig fog, azt az emberek biztosan megérzik” – fogalmazott egyikük.

Csődhullám

A gazdasági jelenség egyszerűen leírható: az árak általános növekedése. Ebben a mondatban az „általános” szón van a hangsúly. A fogyasztók azok, akik meghatározzák az árak növekedését: az egyik termékre van kereslet, míg a másikra nincs. Ha nincs sok termék a piacon, az eladó növelheti bevételét. Ebben időszakonként jöhetnek hullámok, például az időjárási tényező függvényében, de ez nem infláció, hanem átmeneti drágulás. Az infláció viszont az a jelenség, amikor szinte mindennek és egyszerre növekszik az ára, mint jelenleg, az élelmiszernek, a ruházkodásnak, a rezsinek, az ingatlannak, a gépjárműveknek. Hogy kikerüljük ennek hatásait, az árakkal párhuzamosan nőni kellene a béreknek és a különböző szociális juttatásoknak is, így kerülhető el az általános elszegényedés.

Stabilnak és alacsonynak nevezzük az infláció szintjét, ha ez a mutató úgy két százalék körül van. Az Egyesült Államokban utoljára a nyolcvanas évek elején láttak hasonló számokat, mint manapság, amely tavaly elérte a hét százalékot. A jelenleg az eurózónához tartozó államokban a drágulás negyedszázada volt hasonló, decemberben öt százalékon állt az inflációmutató. Az Európai Uniónak egy esztendeje búcsút intő Nagy-Britanniában harminc év után újabb rekordot mértek 5,4 százalékkal. De tekintsünk ki a világ más részeire is! Januárban Törökországban 49 százalékos drágulást jegyeztek fel, Libanonban 154 százalék volt a legutóbbi közlés. Algériá­ból, Tunéziából, Japánból is aggasztó számokról érkeztek jelentések. Tehát az egész világon kénytelenek küzdeni az inflációval.

Hogy kerültünk ebbe a helyzetbe

 A gazdasági szakértők egy bűnöst már biztosan megleltek: a koranavírus-járvány, amely a világgazdaságot egy időre kikapcsolta, aminek következtében hanyatlott a termelés.

A kormányok számolatlanul öntötték az ingyenpénzt a gazdaságba, ezzel is meggátolva azt, hogy a járvány hatalmas csődhullámot okozzon. A nemzeti bankok is így tettek, félve a válság növekedésétől. A koronavírus-járvány apadásával villámgyorsan jött a gazdaság talpraállása, amely – egyebek közt – kirobbantotta az energiaválságot, így a gáz árának rakétaszerű emelkedését. Egyes elemzők a gazdaság túlfűtöttségéről beszélnek. A kereskedelmi láncok szétszakadását azóta sem sikerült összehegeszteni. A csiphiány számos fejlett ipari ágazatot hátráltat a rendes munkában. Amikor a kereslet feltámadt, hiszen volt vásárlóerő, a kínálat nem tudott lépést tartani vele. Világméretűvé vált az infláció, amelyre még a járvány közepén figyelmeztettek a közgazdászok.

Blokkolni az árakat?

Vajon mi a legjobb módszer: blokkolni az árakat, vagy a béreket emelni? Mindkettőre látunk példát. Romániában, Cseh-, Lengyel- és Olaszországban például az energiaszámlák terheinek mérséklésére adnak támogatást, több országban csökkentik az áfa mértékét. Nálunk a rezsicsökkentés mellett a kormány blokkolta egy korábbi szinten az üzemanyagok és hat alapvető élelmiszer árát. Bulgáriában márciusig rögzített áron kapják az áramot és gázt a polgárok, amit a szolgáltatók úgy értékeltek, mint ellenük irányuló gyilkossági kísérletet. Belgiumban, ahol mintegy egymillió polgárt érint súlyosan az energiaválság, azt tervezik, hogy a béreknek követniük kell a fűtésszámlák növekedését. Német- és Franciaországban is csekket kapnak a rászorulók a magas energiaszámlák csökkentésére. ­Litvániában a januári inflációjelentés 12,2 százalékot mutatott, itt is az energiaárak játszották a növekedésben a fő szerepet. Ezentúl Kelet-­Európát különösen súlyosan érinti az élelmiszer-árak elszabadulása.

Bár még csak az idei év második hónapját írjuk, a Nemzetközi Valutaalap már lefelé módosította a növekedési várakozásokat. A korábbi jelentés még 4,9 százalékot jósolt, most meg visszavette ezt a számot fél százalékkal, ugyanis az évkezdet rosszabb volt, mint amilyenre számítottak. Az Egyesült Államok számai is módosításra szorulnak, a csökkenés itt 1,2 százalékos, a növekedési előrejelzés 4 százalékon áll. Ez különösen rossz hír Joe Biden elnöknek. Ne feledkezzünk el arról, hogy Biden egyszer már alulmaradt a Feddel szemben. Ez az a pénzintézet, amely gyakorlatilag az Egyesült Államok központi bankja, az elnök 2200 milliárd dolláros tervéből ezermilliárdot pont az inflációs veszélyek miatt nem támogatott. A Fehér Ház ezt az összeget az infrastrukturális beruházások és szociális reformok végrehajtására akarta felhasználni, magyarán újabb külső lökést adni az amerikai gazdaságnak. A Fed a jelenlegi helyzetben jobbnak látja felvenni a harcot az inflációval, mielőtt az nagyobb bajt okoz, mint hogy további fellendülési segélyt biztosítsanak a gazdaságnak. Ennek pedig politikai következményei is lehetnek. Az elemzők arra számítanak, hogy a demokraták a minden téren romló mérlegük miatt a novemberi feles választásokon elveszthetik kongresszusi és szenátusi többségüket.

Professzor zavarban

Az euró 1999-es bevezetése óta még soha nem volt ilyen inflációs válság. Az Európai Központi Banknak, az EKB-nak az az álláspontja, hogy a jelenlegi drágulás csak „átmeneti”, egy-két év múlva az árak visszatérnek a régi kerékvágásba. Az infláció úgy 2023-2024 táján újból két százalék körüli lesz. Ennek az ugyancsak nyugtató bankári előrejelzésnek egyre kevesebb híve van. Paul de Grauwe, a London School of Economics belga professzora a véleményét a következőképpen összegezte: „Kicsit zavarban vagyok, amikor olyan közgazdászokat látok és hallok, akik teljes meggyőződéssel kijelentik, hogy amit ma tapasztalunk, az átmeneti. Aztán ott vannak azok, akik ezt hevesen vitatják. Szerintem meg visszafogottabbnak kellene lennünk, és be kellene vallanunk, hogy a jelenlegi szakaszban az infláció tartósságáról nem tudunk semmit.” Ugyanis az előrejelzésekről sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy világosak és egyértelműek lennének, azt nem. Vajon az energia- és élelmiszer-drágulás – amelyek a legnagyobb csapást jelentik a háztartásoknak – olyan gyorsan eltűnnek, mint ahogy lábra kaptak? Aki ezt biztosra veszi, az hazudik. Vagy hosszú távra, több évre, esetleg egy évtizedre velünk marad a drágulás? Ezt sem állíthatja senki bizonyossággal. Ha ez a változat lesz uralkodó, akkor a politikusoknak – és nemcsak az európaiaknak, hanem az egész világon – olyan társadalmi elégedetlenséggel kell szembenézniük, amelyet csak történelmi tanulmányaikból ismerhetnek.

Kivándorlás

Vessünk egy pillantást arra az országra, amely az utóbbi évtizedekben gazdasági válságból gazdasági válságba bukdácsol, és közben magas inflációval küzd.

Argentínáról van szó. A tavalyi adatok szerint mintegy ötven százalékkal nőttek az árak, jelenleg heti egyszázalékos a drágulás.

De a pampák földje hozzászokhatott a jelenséghez: az 1989-es gazdasági válságkor háromezer százalékos volt errefelé az infláció mértéke. 2001-ben jött az államcsőd, ugyanis bukást hozott a helyi pénz, a peso értékének az amerikai dollárhoz való kötése. Az emberek hatalmas tüntetéseken követelték az igazukat, 39-en közülük sohasem tértek haza. Az elnök megbukott, de ez kevésbé vigasztalta az argentinokat, az infláció maradt. Sem a baloldali, peronista kormányok, sem a jobbközép országirányítás nem tudta megfékezni a drágulást. A jelenlegiről még azt sem mondhatjuk el, hogy argentin specialitás, ugyanis a térség mindegyik államát érinti: Brazília tíz-, Chile 7,2, Venezuela hétszáz százalékos inflációval néz szembe. Milyen módszerekkel lehet túlélni a drágulást? A nagy tapasztalattal rendelkező argentinok már jó ideje mindent felhalmoznak, és nagy tételekben vásárolnak, mert úgy kedvezőbb az ára. Még a marhahúst is, ami kockázatos, ha az áramszolgáltatás is szünetel. Mindenki próbál szabadulni a pesótól, és dollárban tartja megtakarításait. A szegénység növekszik, ma már háromból egy polgár nem tudja megvásárolni az alapvető élelmiszereket tartalmazó kosarat. Az átlagkereset Peruban majd kétszerese, Panamában négyszerese az argentinnak. Nem csoda, ha a fiatalok hetven százaléka el akarja hagyni Argentínát.

Borítókép: Teaárusok az északkelet-törökországi Cildir-tó jegén. Törékeny stabilitás. (Fotó: Europress/AFP)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.