A hétköznapi diskurzusban ugyanakkor teljes fogalmi káosz uralkodik, ha szocreál, illetve modernista építészetről esik szó.A laikus elképzelésekben gyakran valami olyasmi köszön vissza, hogy minden szocreál, ami a szocializmusban épült, és minden modernista, ami dísztelen és „kockaronda”, ideértve a panelházakat is. E zavaros képzetekért természetesen nem hibáztatható az átlagember. Az építészettörténet, a vizuális kultúra ugyanúgy méltatlanul elhanyagolt része a közoktatási tananyagnak, mint minden, ami az ízlés, a környezeti esztétika tárgykörébe tartozik. Ez meg is látszik környezeti kultúránkon és azon is, hogy miként bánunk épületeinkkel, melyeket elsősorban tulajdonosaiktól kell megóvni.
Budapest főváros helyi védettségű épületeinek jegyzéke tavaly februárban bővült a két világháború közötti épületekkel, idén ez a kör tágult az 1945–1978 közötti szocreál és modern épületekkel.Budapest főépítészével, Erő Zoltánnal beszélgetve megtudjuk, hogy a helyi védettség az országos műemléki védettségnél jóval szerényebb garanciát jelent a megmaradás szempontjából. Főként csak a külső formai jegyek megtartására kötelez, az adaptív újrahasznosítást nem korlátozza, még ha az belsőépítészeti átalakításokkal jár is. Igaz, a változtatásokat kötelező jó minőségben, az eredeti részek minél teljesebb megőrzésére törekedve végezni.
A védelemre érdemes épületek körét Ferkai András Ybl-díjas építészettörténész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tanárának több évtizedes kutatásai rajzolták meg. Ehhez jöttek hozzá a Magyar Építész Kamara, a Várostervezési Főosztály és magánszemélyek javaslatai. A jelölt négyszáz épületet alapos vizsgálat alá vették, amiben fontos szerepet játszott a Ferkai András mellett Branczik Márta, illetve Kovács Dániel művészettörténész, a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa alkotta szakértői grémium. Ők a Várostervezési Főosztállyal közösen végül az I. kerületben 26 építményt javasoltak helyi védelemre. Erő Zoltán megjegyzi: akadt épület, amely ugyan építésekor kiváló volt, de az évtizedek során annyi hozzá- és átépítésen ment keresztül, hogy felismerhetetlenné vált. Ezek kihullottak a rostán.
A minősítési szempontok között lényeges volt, hogy az épület tömegében, méreteiben és homlokzata ritmusában miként harmonizál környezetével.Ez különösen a Várnegyed történelmi közegében volt kiemelt szempont, ahol a tervezőknek a barokkhoz való kortárs igazodás problémáját kellett megoldaniuk. A védelemre javasoltak között voltak szocreál és modern épületek – folytatja Erő Zoltán, amelyeket fontos elkülönítve tárgyalni. A háború után a magyar építészet eleinte ott folytatta, ahol előzőleg járt, teljes szinkronban az európai trendekkel. Erre szolgáltatnak példát az Úttörővasút épületei is 1948-ból. Az 1951-es nagy építészeti vitát követően szovjet mintára kötelezővé vált a szocialista realista irányvonal.
A szocreál tehát nem az építészet saját stílusfejlődésének eredménye, hanem egy 1951–55 közötti stílusdiktátum – hangsúlyozza Branczik Márta művészettörténész is, aki szerint arról szólt, hogy a modernizmus helyett olyan modorban kellett építeni, amilyet az átlagemberek is értenek és értéknek gondolnak, ugyanis a modernizmust az átlag nem értette. Izgalmas színfolt ugyanakkor a magyarországi szocreál építészetben a „dániás” építészek szerepe. Róluk sokáig tévesen úgy beszéltek, mint akik németországi és skandináv tanulmányútról tértek haza 1950 körül, és a modern skandináv építészetet házasították össze a szovjet iránymutatásokkal.
A valóság ezzel szemben az, hogy szó sem volt tanulmányútról. 1944 telén az akkor harmad- és negyedéves építészhallgatókat Németország felé menekítették, hogy megkíméljék őket a szovjet előrenyomulástól. Iszonyú körülmények közepette végül átjutottak skandináv országokba, és ott megpróbáltak elhelyezkedni, amíg haza nem tudtak jutni. Nem sok emberről volt szó, de miután hazajöttek, komoly hatásuk volt az építészetre. Tiszta, modern, nem doktriner módon szerettek volna alkotni, itthon azonban szembesültek a stílusdiktátum agyatlanságával, és próbálták a kényszereket úgy áthidalni, hogy visszanyúltak a klasszicizmus általuk északon megismert formáihoz. Nem azért, mert közvetlenül ezt parancsolták nekik, csak mindenki próbált értelmes kompromisszumot kötni – fogalmaz Branczik Márta.Így született meg a szocreál, amelyet tévesen Sztálin-barokknak (helyesebb lett volna a Sztálin-klasszicista kifejezés) csúfoltak.Bár sokak számára még ma is nyomasztóan hatnak az ekkor született épületek, Erő Zoltán szerint az ország e legsötétebb időszakában is születtek viszonylag derűs, jó minőségű lakókörnyezetek. Ilyen például Pesten a Kerepesi úti lakótelep a maga szellemes és barátságos térhasználatával. A szocreál mezőnyben harmonikus arányrendszerével hasonló pozitív példa a MOME főépülete vagy a Körner József tervezte Mechwart téri pártház a II. kerületben, amely ma polgármesteri hivatalként működik. 1955 után a szocreál kényszere megszűnt, az építészek varázs­ütésre visszatérhettek saját világukba.
A Kádár-korszakban a magyar építészek naprakészek voltak a nemzetközi trendeket illetően, ugyanis a nagy tervezőirodák járatták számukra a külföldi szaklapokat.Nehézséget inkább a hiánygazdaság problémái okoztak: a gyatra építőanyagok és az építőipari nívó hanyatlása. A modern épületeknél alkalmazott látszóbeton felületek elkészítése például nagyon komoly szaktudást igényel, de ha a zsaluzás nem jól sikerül, akkor a legszebbnek elképzelt felület sem mutat jól. Ennek ellenére a középületek aránylag jó minőségben, gyakran drága importanyagokból épültek. Ez látható a Várnegyedben védetté váló épületeken, így például a Hilton szállón vagy a Déli pályaudvaron is.
A lakásépítéseknél másképp alakult a modern építészet helyzete. Az alapproblémát az akut lakásínség jelentette.A híres óbudai kísérleti lakótelepen típusterveknek szánt építészi elképzelések versenyeztek egymással. A megszabott keretek között jó minőségű lakásokat terveztek – ezt az itteni mai négyzetméterárak is jelzik. 

Sajnos azonban ezekből az emberléptékű téglaházakból mégsem születtek lakónegyedek, mert a döntéshozók 1960-ra a házgyári lakások tömeges építése mellett döntöttek. A panelházak gyorsabban épültek, azonban építészi szabadságról szó sem lehetett. A stílustalan és alacsony nívójú emberraktáraknak tehát semmi közük a modern építészethez. Utóbbi minőségi példáit éppen ezért csak a középületek, foghíjbeépítések és villaépületek között lehet megtalálni.Közülük azonban saját koruk reprezentánsaként számos épület – köztük a most védetté nyilvánított várkerületi 22 – bizonyosan érdemes a megóvásra.

Borítókép: A Déli pályaudvar jegypénztára. A hiánygazdaság problémái (Fotó: Bors/Hatlaczki Balázs)