Magyar kézben az afrikai gyémántbánya

Horváth Attila, 2014. július 28., hétfő 05:30, frissítve: hétfő 10:06
Gyémántbányába fektet Sierra Leonéban a budapesti tőzsdén jegyzett TWD Investments. A cég növeli tulajdoni arányát, és közvetlen irányításra törekszik a véres leszámolásokról hírhedt országban.

– Egy évtizede még rengeteg halálos áldozata volt a polgárháborúnak a szubszaharai Afrikában, de mára ez megváltozott, ezért vágtunk bele mi is az üzletbe – mondta lapunknak Dámosy Zsolt, a TWD Investments Nyrt. igazgatóságának elnöke. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég nemrég 10,52 százalékos részesedést vásárolt a szintén magyar TransWorld Diamond Zrt.-ben. – Több mint négy éve foglalkozunk gyémántbányászattal Nyugat-Afrika csücskében. Koncesszióink száma meghaladja a százat, bőven rendelkezünk bányászatra alkalmas területekkel – számolt be Kapitány János, a zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: nem tud más magyar érdekeltségről az afrikai gyémántüzletben.

Kapitányék eddig több ezer karátnyi gyémántot termeltek ki, aminek árfolyama meghaladja a hárommillió dollárt. Mint az üzlettársak elmondták, fantáziát és csökkenő kockázatot látnak az országban, ezt alátámasztja a legutóbbi IMF-jelentés is, ami 20 százalékos reál GDP-növekedésről számolt be. A TWD Investments Nyrt. igazgatósága tavaly év végén határozta el, hogy bevásárolja magát az üzletbe.

– Célunk, hogy megszerezzük a részvénypakett többségét, azaz 51 százalékát, és átvegyük a közvetett irányítást a gyémántbánya felett. Az ehhez szükséges megállapodásokat már megkötöttük. A gyémántbányászatot csak belépőnek tekintjük a Sierra Leone-i piacra – mondta Dámosy Zsolt. Az egyik ilyen program a TWD Gate Apartments ingatlanberuházás, amely Sierra Leone szívében, Freetownban valósulna meg.

Forrás: Magyar Nemzet
hirdetés
Legolvasottabb
24 óra hírei
hirdetés

Hozzászólások - 4 db

A hozzászólások mutatása