A tűzgömböt Arkansas, Louisiana és Mississippi államokban is látni lehetett.A meteort először Alcorn megyében észlelték helyi idő szerint szerda reggel 8 órakor, megjelenését követően pedig hangos robbanást lehetett hallani – írja az Origó.
Az égitest ekkor 87 kilométer magasan volt, és végül 55 kilométeres magasságban töredezett szét. Sebessége közel 90 ezer kilométer per óra volt, és több mint tízszer fényesebbnek látszódott a Holdnál.
További Mozaik híreink
Az objektum megsemmisülése nagy energiakibocsátással járt együtt, így a lökéshullámokat, valamint a robbanás hangját a felszínen is érzékelni lehetett.Ez pánikot okozott, ám a hatóságok szerint veszély nem fenyegette a lakosságot és senki sem sérült meg.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: illusztáció (Forrás: Pexels)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRománia felfedezte a mi ékkövünket, súlyos balkáni árat fizethet Torockó
Torockó Erdély azon helyszíne, amely a magyarság számára különleges, már-már zarándokhelyi jelentőségű.
Megható kezdeményezés: közös programokkal várják az ép és a beteg gyermekeket és családjaikat az első nyitott Prader–Willi-napon
Május 12-én, vasárnap Szigetmonostoron várják nemcsak az érintett családokat, hanem minden gyermekes családot az első nyitott Prader–Willi-napon.
Lopta az áramot, hogy költséghatékonyan működtesse a pékséget, meg is lett a baj belőle
Tizenegymillióba kerülhet ez a kör.
Így csap le a rendőrség a legnagyobb titokban, amikor nem is látja őket + videó
Gyorshajtás, piros lámpa, záróvonal, stoptábla – mindegy, milyen szabályt szegett meg, a rendőrök akkor is figyelnek, amikor azt hiszi, hogy nem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezeket a súlyos hibákat követtek el Fico testőrei
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
„Remélem, sikeresek leszünk" - Détári Lajos visszatért a magyar futballba
A spanyolok már könyörögnek: valaki állítsa meg Magyarországot!
Mutatjuk, mit ünneplünk pünkösdkor!
Hont András elárulta, mi a különbség Bohár Dániel és Puzsér Róbert között
Megőrültek a svédek is
Dárdai Pál mégis maradhat a Herthánál?
Dárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
Ennyi volt, huszonöt év után eltűnik Magyarországról a híres amerikai étteremlánc
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Címoldalról ajánljuk