– Gyerekkorában nem szerette a dínókat. Mégis mi történt, hogy mára az ország legismertebb őshüllőszakértője lett?
– A nyolcvanas és a kilencvenes évek elején voltam gyerek. Akkor még nem volt internet, nem voltak kábeltévé-csatornák. Ha valami érdekelt bennünket, akkor a könyvekből tájékozódhattunk. A rokonoktól kaptam Az őskori ember című könyvet, aminek egyik része az ember előtti világgal foglalkozott. Abban olvastam dinoszauruszokról, de nem értettem, mi az, hogy ötven–nyolcvan millió év. Az 1993-ban bemutatott Jurassic Park című filmet természetesen láttam, tetszett. Akkor tudatosult bennem, hogy a geológiai múlt megismerése vonz engem.

– Az ajkai Bródy Imre Gimnázium hogyan segítette a pályaválasztást?
– A tanárok támogatták a hozzám hasonló hóbortos gyerekeket. A barátaimmal ősmaradványokat és kövületeket gyűjtöttem a Bakonyban. Mivel a kétszobás panellakásunkban nem fért el az ezerdarabos gyűjteményem, az iskola engedélyével kiegészítettem a gimnázium kisebb kollekcióját. Mihályfi László biológiatanárom segített, vitrineket szerzett, így bemutathattuk a földtani értékeket. Osztálytársaimmal péntek délutánonként nem hazamentünk, hanem a gyűjteményt rendeztük – ami ma is a gimnázium egyik értéke. A középiskola végére egyértelmű volt, hogy az ELTE geológia szakán tanulok tovább, a gerinces ősmaradványokról akartam minél többet megtudni. Felvételiznem sem kellett a Földtani örökségünk pályázaton elért első helyezésemnek köszönhetően. Az egyetemen egyre jobban érdekelt, hogy Magyarországról miért nem kerültek elő őshüllőleletek, hiszen a megfelelő korú kőzeteket ismerjük. A 140 éven át bányászott ajkai kőszén a kréta korban keletkezett – azaz akkor, amikor a dinoszauruszok éltek. Akkor mégis miért nincsenek leletek?

– Miért nincsenek?
– Mert rossz helyen kerestük, mert nem kellő alapossággal kutattunk, illetve nagy elhivatottsággal senki sem kereste ezeket. A dínók korából származó első gerincesleleteket az ajkai meddőhányókban mi találtuk meg. Innen mentünk át Iharkútra, ahol az ajkaihoz hasonló korú bauxitot bányásztak. A hetvenes évek végén „népgazdasági érdekből” az egész falut kiköltöztették, hogy a föld alatt levő bauxitkincs kitermelhető legyen. Az akkori rendszer akaratlanul a kezünk alá dolgozott.

– A hazai tudománytörténet is jegyzi az időpontot: 2000. április 29-én a kréta kori üledékes kőzet megbontása közben egy öt centiméteres csont akadt a kezébe. Ezzel vált biztossá, hogy Európában nemcsak Spanyolország, Franciaország, Portugália földje rejti rég kihalt szárazföldi gerincesek, köztük dinoszauruszok maradványait, hanem Magyarországé is. Mázlija volt?
– Részben igen, de megdolgoztunk ezért a mázliért. Tudtuk, hogy ezek a rétegek milyen korúak és milyen egykori környezetben rakódtak le. A szakirodalomból pedig ismertük, hogy Euró­pában és a világ más pontjain ilyen kőzetrétegből kerülnek elő dinoszau­ruszcsontok. Ha másutt ez a helyzet, Iharkút sem lehet kivétel. Két és fél órával a megérkezésünk után a felszín alatt hét-nyolc méterre lévő homokrétegben ott voltak a csontok. A következő évben a bánya déli részén találtunk egy leletekben jóval gazdagabb kőzetréteget. Akkor még aktív bányászat folyt a területen, észnél kellett lennünk, nehogy egy teherautó alá kerüljünk. Huszonegy évesen, egyetemi hallgatóként önállóan vezettem az iharkúti ásatást.

– Szabadon bejárható a terület? Egyáltalán, kié a lelőhely?
– A Magyar Dinoszauruszkutató Alapítvány tulajdonában van. Ez a konstrukció garantálja a kutatások zavartalan folytatását. Ezt a helyet nem hagyhatjuk magára az amatőr gyűjtők, illetve az időjárás miatt sem. Egy nagyobb esőzés elmoshatja ezt a szenzációs lelőhelyet. Az alapítványon keresztül szervezzük nemcsak az ásatásokat, de a nyílt napokat is – utób­biak háromnapos bemutatók, amelyekre évente 1200 látogató érkezik.

– Lassan egy évtizede arról beszélgettünk, hogy a hatalmas mennyiségű lelet valamilyen katasztrófa nyomán kerülhetett ide. Közelebb jutott a válaszhoz?
– Természeti katasztrófára utalnak a jelek. Pontosabban egy megáradt folyó terméke ez a megannyi fosszíliát rejtő kőzetréteg. Vélhetően a környék egyik legmélyebb pontjáról lehetett szó, talán egy tóról, ahova az áradat összesodorta a tetemeket. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy mennyi ideig tartott ez a katasztrófa, mekkora volt az esetleges tó kiterjedése, milyen eddig ismeretlen fajok maradványai kerülhetnek még elő. Célunk az összes csont és egyéb fosszília begyűjtése, ami alapján pontosan leírhatjuk ezt a világot. Eddig az állatokról beszéltünk, de rengeteg megkövesedett fatörzs – találtunk fél méter széles és nyolc méter hosszú fatörzset –, levéllenyomat és pollenmaradvány került elő.

– Hogyan nézhetett ki a kréta kori Iharkút?
– Nyolcvanötmillió évvel ezelőtt járunk. Ebből az időszakból világviszonylatban is igen ritkák a leletek. Mi eddig több mint százezer gerincesleletre bukkantunk. Döntő része pár mil­liméteres fogtöredék, de találtunk meglehetősen ép, páncélos dinoszaurusz csontvázat is. Utóbbi medencecsontja nyolcvan-kilencven centiméteres. A növények döntően zárvatermők voltak. Adataink arra utalnak, hogy a mainál melegebb, szubtrópusi klíma uralkodott akkoriban. Buja, galériaerdős, árterekkel, folyóágakkal szabdalt területet kell elképzelni.

– Szakmai szempontból mennyire jelentős lelőhely az iharkúti?
– Eddig több mint negyven fajt fedeztünk fel, ezek közül 12 csak itt fordul elő. A legtöbb lelet nagyon töredékes, azt reméljük, hogy előkerülnek a hiány­zó darabok. Egyedül a páncélos dinoszaurusznak ismerjük szinte minden csontját. A legértékesebb, leginformatívabb koponyaleletek meglehetősen ritkák. Megtaláltuk az Ajkaceratops kozmai nevű növényevő maradvá­nyait. Az őshüllők közül a Bakony­draco nevű repülő hüllő több mint hatvan egyedének – köztük fiatal példányoknak – a maradványait, a Hungarosaurusnak elnevezett növényevő dinoszaurusznak, valamint az Iharkutosuchus nevű, kisméretű krokodilnak a csontjait. Az eredményekről Nature-cikk született – előtte harmincöt évvel korábban jelent meg magyar paleontológus cikke ebben a lapban. A leletekről több mint száz tudományos publikáció született. Ástunk itt argentinokkal, franciákkal, spanyolokkal, belgákkal, német és amerikai kutatókkal, mint ahogy én is ástam Kínában, Argentínában és Brazíliában. Eddig hétszáz négyzetméternyi területet tártunk fel, de több ezer négyzetméternyi feltárásra váró hely vár ránk.

– Ha ilyen szenzációs ez a lelőhely, gondolom, nem szűkölködik a szponzorokban.
– Az elmúlt 24 évben sohasem panaszkodtam, mert mindig kaptunk támogatást. Megvagyunk, de ha több forrásunk lenne, felgyorsíthatnánk a leletmentést.

– Öt éve az ELTE Őslénytani Tanszékének vezetője. Dőlnek a csillogó tekintető hallgatók, akik a maguk Iharkútjaik reményében jönnek az egyetemre?
– Jönnek a hallgatók, sokan érdeklődnek a szakma iránt, de amikor arról lesz szó, hogy jobban el kellene mélyülni a tudományterületben, majd azzal szembesülnek, hogy a PhD-ösztöndíj nettó 140 ezer forint, akkor meggondolják magukat, mert ennyi pénzből egy vidéki fiatal nem tud Budapesten megélni. Legfeljebb akkor, ha a szülei megoldják a lakhatását. Illetve többek csak úgy maradtak a pályán, hogy másodállást vállaltak, ami nem jó, mert nem tudnak a kutatásukra koncentrálni. Ezen a helyzeten sürgősen változtatni kell, mert elfogy a kutatói utánpótlás.

– Az ELTE egyik húzóneveként hogyan érzi magát?
– Oktatni és kutatni szeretnék, de van bennem némi keserűség, mert az érzem, az egyetemi kutató-oktatói közösséget nem érdemeinek megfelelően becsülik meg. Ezen szerintem változtatni kell. Az egyetemi emberek tudása elképesztően nagy érték, erre építeni lehet és kell.

– Mire jó az őslénytan?
– A mának elsősorban azt üzeni, hogy semmi sem örök. A másik fontos missziója, hogy segít megismerni a múltunkat. Ahogy egy család, egy nemzet is tisztában akar lenni a múltjával, az emberiség egésze szintén szeretné tudni, hogy honnan érkezett. Ennek a tudásnak a része, hogy miért haltak ki a dinoszauruszok, és miként lettek olyan változatosak az emlősök, köztük pél­dául a mi főemlős őseink. Az őslénytan a múlt olyan elképesztő világát – természeti katasztrófákat, felmelegedéseket és jégkorszakokat – tárja elénk, amit sehonnan máshonnan nem ismerhetünk meg. Az őslénytani és a geológiai kutatásoknak köszönhetően tudjuk, hogy például évmil­liókkal ezelőtt hogyan változott a levegőben a szén-dioxid mennyisége. Ezek az információk azt üzenik, hogy a klímára vigyázni kell. A legfiatalabbak sokkal környezettudatosabbak, mint akár csak mi voltunk. Azt remélem, hogy ezt a mi felfedezéseink is segítik. Ez az ismeret látszólag közvetlenül nem termel hasznot, de ez hatalmas tévedés: a paleontológia felfedezései gazdaságilag hasznosítható eredményekre vezettek. Az ősmaradványok meghatározásával az őslénytan megmondja az adott kőzetréteg korát. Ez az információ alapvető fontosságú a szénhidrogén-lelőhelyek után kutatók számára, mint ahogy sokszor az érckutatók is élnek ezekkel az adatokkal. Azaz messze nem arról van szó, hogy az őslénykutatás néhány megszállott ember gyerekkori álmainak haszontalan kiélése.

– Említette, hogy több évtizedre jelent még feladatot Iharkút. Van olyan faj, amit mindenképpen szeretne meghatározni?
– A területen viszonylag sokszor találunk nagyméretű dinoszauruszfogat. Fekete színű, késpengeszerű, lapított, két oldalán recézett, három centiméteres fogakról van szó. Csaknem százötven ilyen fosszíliát találtunk, amik nagyjából félméteres koponyában ülhettek. Ez a méret három-négy méteres testhosszúságú állatot feltételez. Koponya ellenben nem került elő. A fogak morfológiája alapján annyit tudunk, hogy ez egy primitív húsevő dinoszaurusz lehetett, ami a vidék csúcsragadozójaként élte életét. Nagyon jó lenne látni, hogy ez az állat milyen lehetett valójában.

Borítókép: Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék professzora (Fotó: Éberling András)