A divízió I/A világbajnokság alatt szökkent szárba az elképzelés, miszerint Magyarország pályázik 2023-as világbajnokság rendezésére. Ennek azonban szükséges feltétele volt természetesen, hogy a magyar válogatott jusson fel az elitbe. S akadt még egy bökkenő: az MVM Dome ugyan Európa egyik legmodernebb, egyben egyik legnagyobb befogadóképességű csarnoka, de Magyarországon nincs még egy hasonló létesítmény. Ezért is logikus az összefogás a szlovénekkel, hiszen a ljubljanai Stozice Aréna kapacitása nyolcezer fő. Azt csak halkan tegyük hozzá, a két helyszín méretei alapján nem is kérdéses, hogy a döntőt hol rendeznék, ha befut a magyar–szlovén közös pályázat.
Ellenfélből szövetséges: magyar–szlovén közös pályázat a vb-re
Magyarország Szlovéniával közösen kandidál a 2023-as jégkorong-világbajnokság megrendezésére. A Ljubljanában vasárnap véget érő divízió I/A vb első két helyezettje, a két feljutó ország tehát összefog. A tornának eredetileg Oroszország adott volna otthont, de a háború miatt ettől is megfosztották az oroszokat. A másik jelentkező az idei vb házigazdája, Finnország, méghozzá Lettországgal közösen.
A 2023-as vb-nek eredetileg Szentpétervár adott volna otthont, ám az ukrajnai háború miatt a nemzetközi szövetség (IIHF) elvette a rendezési jogot az oroszoktól. A megüresedő helyre a magyarok és a szlovénok mellett a finnek és a lettek közösen pályáznak. Érdekesség, hogy az idei vb-nek Finnország a házigazdája, az idén olimpiai bajnok északi ország tehát duplázna, ami azért furcsaság.
Sipos Levente, a Magyar Jégkorongszövetség főtitkára a következőképpen tájékoztatta az MTI-t arról, milyen feltételei vannak a rendezésnek. Csak olyan ország kandidálhat, amelynek válogatottja a megelőző öt évben legalább kétszer ott szerepelt, de van olyan kikötés is, miszerint egy ország egymást követő évben csak akkor adhat otthont a tornának, ha más jelentkező nincs. Viszont olyan sem fordult még elő, hogy egy országtól elvették a rendezési jogot, tavaly Minszk csak az egyik csoportot nem rendezhette meg.
– Mindkét pályázat mellett és ellen is szólnak érvek. Mi és a szlovénok új rendezők lennénk, új piac a sportág elitjében, a két csarnok összesített üléskapacitása 28 ezer, idén az egyik helsinki csarnok például csak hétezres. Természetesen az IIHF számára biztonságos választás lehet a sokadik finn rendezés is – fogalmazott az MJSZ főtitkára.
Elárulta, a pályázaton több mint egy hónapja intenzíven dolgoznak együtt a szlovén kollégákkal. Mindkét ország kormánya tudomással bír a lehetőségről, és érdeklődéssel követi azt, az ebben a fázisban szükséges szintű támogatásukkal rendelkezünk. A mottónk szerint a különleges körülmények okos döntéseket tesznek szükségessé. Abban bízunk, hogy a jégkorongos közösség megérti, milyen fontos lehetőség ez nekünk.
A nemzetközi szövetség a pénteken kezdődő idei vb egyik helyszínén, Tamperében a május 26–28-i kongresszuson dönt a jövő évi rendezőről.
A tavalyi vb-nek Lettország, az ideinek Finnország, a 2024-esnek Csehország, a 2025-ösnek pedig Svédország a házigazdája, így ha a finn–lett pályázat lenne a nyerő, akkor öt év alatt négyszer Észak-Európában lenne a torna. Az elit vb-t 16 csapattal rendezik, ám az még kérdés, hogy a most kizárt orosz és fehérorosz válogatott mikor és melyik csoportba térhet vissza.
További Sport híreink
Borítókép: Az MVM Dome az idei férfikézilabda Európa-bajnoksággal debütált (Fotó: Nemzeti Sport/Szabó Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
Huszonnégy éve nem volt arra példa a profikbokszban, amit most Olekszandr Uszik elért.
Gazdag Dániel már Suárezre és Messire is veszélyes + videó
A Philadelphia Union támadó középpályása megállíthatatlan az idényben.
Rajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.
A Fehérvár edzője megmondta a magáét: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Bátorság kellett volna az oroszok meghallgatásához és szembesítéséhez az Európa Tanácsban - videó
Megnevezik az atomerőmű elleni támadás elkövetőit
Rengeten megyére azonnali figyelmeztetést adtak ki: pokoli, ami lecsap ránk mindjárt
Újabb autópálya építésével próbálkoznak meg a románok
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Szijjártó Péter nyilvánosságra hozta a vágatlan 444-es interjút + videó
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
Megható búcsú: több ezer szurkoló sörét fizette a BL-döntős sztárfocista
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
Huszonnégy éve nem volt arra példa a profikbokszban, amit most Olekszandr Uszik elért.
Gazdag Dániel már Suárezre és Messire is veszélyes + videó
A Philadelphia Union támadó középpályása megállíthatatlan az idényben.
Rajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.
A Fehérvár edzője megmondta a magáét: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.