A Trabzonspor elleni sikeres rajt előtt az Újpesten elért 6-0-s győzelemmel, a monacói bravúrt megelőzően a Kisvárda elleni 3-0-val melegített a Ferencváros. Az Európa-liga csoportkör harmadik fordulója előtt megtört a sorminta: a Fradi 2-0-ra kikapott a hétvégén Kecskeméten. Adja magát a kérdés, lehet-e hatással a vereség a Crvena elleni meccsre. Sztanyiszlav nem tudott kibújni a bőréből, a tőle megszokott racionális, a profi futballban általános válasszal rukkolt elő a holnapi Európa-liga meccs előtti hivatalos sajtótájékoztatón. – A bajnokságban nem volt szerencsénk, a Kecskemét elleni meccs már történelem. Én nem szeretek visszafelé tekintgetni, előre nézek. A KTE elleni meccset magunk mögött kell hagynunk – fogalmazott a Fradi edzője.
Csercseszov: Nem érzünk nyomást, két lábbal a földön kell állnunk
A Crvena zvezda–Ferencváros Európa-liga csoportmérkőzés előtti hivatalos sajtótájékoztatón Sztanyiszlav Csercseszov a Kecskemét elleni múlt hét végi vereség hatásairól és a szerbek mentalitásáról is beszélt.
Csercseszov hozzátette, egyáltalán nem csodálkozik azon, amit Milos Milojevics mondott, nevezetesen hogy a Crvena nekiesik a Ferencvárosnak. – Ez normális, a Crvena Szerbia bajnoka. Mi mást is mondhatott volna a kollégám, amikor a csapata jelenleg nulla ponttal áll? Otthon mi is nagyon agresszíven játszunk.
Arra a kérdésre, hogy nehezedik-e nyomás a két meccs után hat ponttal álló Ferencvárosra az eddig pont nélküli Crvena ellen, vagy görcsmentesen léphet a pályára, Csercseszov így válaszolt: – Két lábbal a földön kell állnunk, az ellenfelünk évről évre a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében szerepel. Nem vagyok matematikus, edző vagyok, nem szeretek számolgatni. Készen kell állnunk a feladatra – mondta a sajátos humorérzékkel megáldott, oszét származású edző, miközben az újságírók értésére adta, hogy szívesen távozna, mert hamarosan kezdődik az edzés. És ha elkésik, akkor bizony fizetnie kell a csapatkasszába.
Marc Knoester, a csapat holland belső védője is elmondta a véleményét az esetleges teherről: – Miután az első két meccset megnyertük, már többre vágyik az ember. Látjuk, hogy mi az, amit elérhetünk, és ezt a fajta nyomást az előnyünkre kell fordítanunk – mondta a nyáron szerződtetett védő.
Knoester a várható telt házzal kapcsolatban elmondta, hogy kifejezetten feldobja ez a lehetőség, mert ilyen meccsek miatt kezd el az ember futballozni. A védő ugyanarra az álláspontra helyezkedett, mint az edzője. A Kecskemét elleni vereségnek már nem tulajdonít nagy jelentőséget, sőt a kudarc után abban bízik, a csapat még élesebb lesz.
Arra a felvetésre, hogy az UEFA honlapján a Fradinak 48, a Crvenának 42 százalékot adtak a szurkolók a győzelemre, Knoester így válaszolt: – A tabella alapján mi vagyunk a favoritok, és ugyan beszélhetünk a számokról, de úgyis minden a pályán dől el. Kemény meccsre van kilátás – fogalmazott Marc Knoester.
A Crvena zvezda–Ferencváros Európa-liga csoportmérkőzés csütörtökön 18.45-kor kezdődik (tv: M4 Sport). Amennyiben a Fradi nyer Belgrádban, és a Monaco–Trabzonspor meccsen döntetlen születik, akkor a hátralevő három forduló eredményeitől függetlenül a magyar bajnok legalább az európai Konferencialigában folytathatja a szereplését tavasszal.
További Sport híreink
Borítókép: Csercseszov előre tekint (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezLégió: egyik gólszerző sem lesz Marco Rossi keretében az Eb-felkészülés elején
Gazdag Dániel csúcsot döntött Amerikában, Dárdai Palkó búcsúajándékot adott az apjának.
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
A Liverpool távozó edzője utoljára szólt csapatához a Premier League záró fordulója után.
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a verőcei halálos hajóbalesetről - videó
Meghalt Varga Szilvia
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
Iráni elnök: beazonosították a lezuhant helikopter pontos helyszínét – minden egységet odarendeltek
A legjobb ebédek csirkemellből hétvégére: 12 recepttel segítjük a készülődést
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Dárdai Pál utolsó kívánságát majdnem elrontotta a Hertha, de a fia gólt lőtt
Címvédés a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében
A mentőcsapatok megtalálták az iráni elnök helikopterét
Ukrajna bármit megengedhet magának?
Sötét titkok derültek ki Karácsony Gergelyről
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezLégió: egyik gólszerző sem lesz Marco Rossi keretében az Eb-felkészülés elején
Gazdag Dániel csúcsot döntött Amerikában, Dárdai Palkó búcsúajándékot adott az apjának.
Szoboszlai is tátott szájjal hallgatta Klopp öltözői beszédét + videó
A Liverpool távozó edzője utoljára szólt csapatához a Premier League záró fordulója után.
Így volt kerek: Marquinhos mellett a búcsúzó Lisztes is betalált, a Ferencváros legyőzte az Újpestet
A bajnokcsapat mindkét félidőben eredményes volt.
Ezt mondta Jürgen Klopp a pályán, az utolsó Liverpool-meccse után
A győzelemmel búcsúzó német edző a hitről is beszélt a Liverpool szurkolóinak.