Vasárnap este a világbajnokság óta először állt össze a Messi, Mbappé támadó hármas a Paris Saint-Germainben. Igaz, utóbbi csak a második félidő elején állt be csereként, mert az előző héten még a szabadságát töltötte, a PSG több mint fél órán keresztül ezzel a három világklasszissal próbálta bevenni idegenben a Rennes kapuját, de képtelen volt rá. A hazai csapat győzött 1-0-ra; a párizsi csapatnak ez volt a második veresége a francia élvonalban, és a francia sajtó roppant keményen ír a játékosairól, különösen Neymarról szedi le a keresztvizet is.
Neymarról még a keresztvizet is leszedi a kíméletlen francia sajtó
Miután Kylian Mbappé is visszatért a szabadságáról, vasárnap este ismét együtt lehetett a pályán a PSG két másik szupersztárjával, Neymarral és Lionel Messivel. Ennek ellenére nagy meglepetésre a Rennes 1-0-ra legyőzte a párizsi együttest, és a francia sajtó azóta nem kíméli a csapatot, különösen Neymarról jelennek meg igen kemény mondatok.
Franciaország egyik legjelentősebb lapja, a L’Équipe például az egyik leggyengébb osztályzatot adta a brazil csatárnak, és így ír róla: „Neymar túl sokszor próbált egyénieskedni. Az eredmény az lett, hogy többször is elvesztette a labdát, és szinte soha nem okozott veszélyt a Rennes kapuja előtt. Ez aggasztó teljesítmény egy hónappal a Bayern elleni BL-meccs előtt.” Daniel Riolo újságíró ezek után még meg is forgatja a kést a brazilban: „Neymar az átigazolási díj és a fizetés tekintetében a futballtörténelem legnagyobb kudarca” – tette hozzá arra utalva, hogy Neymar 2017 nyarán, 222 millió euróért igazolt át Párizsba a Barcelonától.
További Sport híreink
A 30 éves klasszis azóta minden sorozatot figyelembe véve 167 mérkőzésen 115 gólt szerzett és 73 gólpasszt adott a PSG színeiben. Neymar azonban hiába teljesített egyénileg jól, a nagyobb mérkőzéseken nem először vallott kudarcot, ráadásul párizsi tartózkodása alatt a PSG kizárólag hazai címeket, bajnokságot és kupákat tudott nyerni, a Bajnokok Ligájában csak egy elvesztett döntőig jutottak 2020-ban. A most futó bajnoki szezonban 17-szer lépett pályára a klubjában, 11 gólt lőtt és 10 gólpassz áll a neve mellett, ami nem rossz, ám ezek többségét a francia bajnokság kisebb csapatai ellen szerezte. Neymart még 2025-ig köti élő szerződés a csapathoz, addig csak átigazolási díj ellenében válthat klubot. A sajtó nem győzi hangsúlyozni, hogy ez talán még beleférne, ám a PSG gyengébb formája elsősorban azért aggasztó, mert vészesen közeleg a Bajnokok Ligája februári folytatása, és ott a franciák kirakatcsapatának a Bayern München lesz az ellenfele a nyolcaddöntőben.
Borítókép: Nem Neymar a legnépszerűbb futballista a francia sajtóban (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
Huszonnégy éve nem volt arra példa a profikbokszban, amit most Olekszandr Uszik elért.
Gazdag Dániel már Suárezre és Messire is veszélyes + videó
A Philadelphia Union támadó középpályása megállíthatatlan az idényben.
Rajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.
A Fehérvár edzője megmondta a magáét: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Brutálisan népszerű hazánk a külföldi filmesek körében - csak tavaly egymilliárd dollárt költöttek el nálunk
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Most jött: drámai balesettel indult a pünkösd Magyarországon
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Itt a lista: így lesznek nyitva a boltok a pünkösdi hosszú hétvégén
Lesz magyar mozdonygyár
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
„Kellemes éjszakát kívánok a játékvezetőnek” – Bartosz Grzelak élesen kritizálta a VAR ítéleteit
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Ukrajna bármit megengedhet magának?
A Liverpool kudarcát ünnepli a csodában reménykedő Arsenal
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOda a Cigánykirály veretlensége, ezzel magyarázta
Huszonnégy éve nem volt arra példa a profikbokszban, amit most Olekszandr Uszik elért.
Gazdag Dániel már Suárezre és Messire is veszélyes + videó
A Philadelphia Union támadó középpályása megállíthatatlan az idényben.
Rajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.
A Fehérvár edzője megmondta a magáét: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.