Haaland belépett Puskás mögé, és van, amiben a nyomába sem érhetnek

A labdarúgó Bajnokok Ligájában szerdán játszott negyeddöntős visszavágók után eldőlt, hogy az elődöntőben Real Madrid–Manchester City és Milan–Internazionale összecsapások következnek, de ezt már a kezdő sípszók előtt sejthettük.

Magyar Nemzet
2023. 04. 20. 5:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Manchester City az első mérkőzésen hazai pályán 3-0-ra verte a Bayern Münchent, s idegenben a 37. percben még jobban állhatott volna, de kapu fölé bombázott egy 11-est. A norvég gólvágó az 57. percben aztán akcióból betalált, a túloldalon Joshua Kimmich értékesített 11-ese a 83. percben csak ahhoz volt elegendő, hogy a bajorok ne vereséggel búcsúzzanak a BL-től (1-1). A 22 éves Haaland az idei BL-kiírásban a 12. találatát jegyezte, összességében pedig 35-nél jár a sorozatban, ehhez 27 meccs kellett neki. A BL/BEK históriájának máris a 21. legeredményesebb játékosa, előtte a 20. helyen történetesen Puskás Ferenc található 36 góllal. S az első ötvenben Haaland az egyetlen, aki több gólt szerzett, mint ahány meccsen pályára lépett. Neki 1,3 a gól/meccs mutatója, utána Gerd Müller jön 0,97-tel (34 gól/35 meccs), majd Puskás 0,88-cal (36/41).

– Jól ismerem ezt a stadiont, tudom, hogy a szurkolók mennyire hisznek a csapatukban, és milyen nyomást tudnak gyakorolni az ellenfélre – jegyezte meg Pep Guardiola, a Manchester City vezetőedzője, aki előzőleg éppen a Bayern Münchent irányította, 2013 és 2016 között. – A 11-esünkig az ellenfelünknek akadt egy-két helyzete, de jól védekeztünk, és a továbbjutásunk kulcsa is a kiváló védekezésünk volt. Az előző szezonhoz képest ebben fejlődtünk a legtöbbet, és sorozatban harmadszor vagyunk ott a BL-elődöntőben. A folytatás? Ahhoz, hogy megnyerd a BL-t, le kell győznöd a Real Madridot. És ha sokszor megpróbálod, akkor valamikor majd túl tudsz rajta jutni.

Nos, a Cityt tavaly éppen a Real Madrid ejtette ki az elődöntőben, hosszabbítás után 6-5-ös összesítéssel úgy, hogy a madridi visszavágón a 90. és a 91. percben szerzett góljaival harcolta ki a spanyoloknak a ráadást! A királyi gárda a címvédő, de az elődöntőben a Guardioláék újra megpróbálhatják ellenük.

– Várjuk már ezt a meccset, magabiztosan vagyunk, és úgy gondolom, hogy a Real Madridon is túljutunk – jegyezte meg

Ami a vesztes felet illeti, Thomas Tuchel egy hete a 3-0-s vereség után sem volt elégedetlen csapata játékával, és most is dicsérte a játékosait:

– Kétszer is megszorongattuk a Cityt, most még jobban, mint Manchesterben, de akárcsak az első mérkőzésen, most sem volt szerencsénk. A teljesítményünkkel azonban elégedett vagyok – summázott a Bayern szakvezetője. – Európa jelenlegi legjobb csapatával játszottunk – tette hozzá.

A pályáról Kimmich is hasonlóképpen látta a történteket:

– Bosszantó, hogy a helyzeteink közül egyet sem tudunk kihasználni, kíváncsi vagyok, hogyan alakult volna a mérkőzés, ha 1-0-s vezetéssel megyünk szünetre. Ha a két meccset együtt nézzük, a 180 percből 20-30 perc volt, amikor nem játszottunk jól. Ma sem csodára lett volna szükségünk, megvoltak a lehetőségeink, három vagy négy gólt is szerezhettünk volna – mondta a védő, nagyvonalúan túllépve azon, hogy az angolok az első félidőben kihagytak egy 11-est, és nekik is voltak helyzeteik…

Az Internazionale–Benfica párharc továbbjutójának a kiléte még egyértelműbb volt, hiszen az olaszok egy hete 2-0-ra nyertek Lisszabonban. Most a San Siróban 3-1-re elhúztak, a 85. percben is ennyi állt az eredményjelzőn, s ugyan az utolsó percekben a portugálok kétszer is betaláltak (3-3), emiatt nem keseregnek nagyon az Internél. 

– Természetesen boldog vagyok, és örülök a játékosok teljesítményének, mert ez fontos és történelmi siker – mondta Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője. – Hosszú utat tettünk meg idáig egy nagyon-nagyon nehéz csoportból indulva – utalt arra, hogy az Inter a C csoportból jutott tovább, a Bayern München mögött, a Barcelonát megelőzve.

Inzaghi kiemelte, hogy a támadó alakzatuk jól produkált, három gólt is szerzett, ugyanakkor 3-2-es állásnál több játékosa sípszót hallott, ezért megállt, így tudott egyenlíteni a portugál rivális.

– Megérdemeltük volna a hazai győzelmet – tette hozzá a tréner.

Az elődöntőben jön a Milan elleni városi derbi.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

Bayern München (német)–Manchester City (angol) 1-1 (0-0), gólszerzők: Kimmich (83., 11-esből), illetve Haaland (57.), továbbjutott: a Manchester City, 4-1-es összesítéssel

Internazionale (olasz)–Benfica (portugál) 3-3 (1-1), gólszerzők: Barella (14.), Martinez (65.), Correa (78.), illetve Aursnes (38.), Antonio Silva (86.), Musa (95.), továbbjutott: az Internazionale, 5-3-as összesítéssel.

Borítókép: Erling Haaland most is betalált (Forrás: Twitter/Manchester City)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.