A fradisták mindennél pontosabban fejezték ki a véleményüket a csapatuk játékáról azzal, hogy a KÍ Klaksvík elleni vereség után megtapsolták a vendégcsapat játékosait. A feröeriek fergetegesen megünnepelték a budapesti sikert, majd diadalmenetben érkeztek haza. Aki ezt túlzásnak tartaná, nézze csak meg az alábbi felvételt. Még hogy hűvösek az északiak, a Feröer-szigeteken azt sem tudják, mi az a szenvedély! Az alábbi felvétel ennek az ellenkezőjét bizonyítja, s ezen felül még azt is, kreativitásért sem mennek a szomszédba a feröeri drukkerek. Igazán látványos módját választották a Ferencváros ellen győzedelmes KÍ Klaksvík fogadásának.
Tüzet gyújtottak a feröeriek a Fradi-verő csapat tiszteletére + videó
Elképesztő ünneplésben részesítették szurkolói a feröeri KÍ Klaksvík együttesét, miután a budepesti 3-0-s győzelemmel kiverte a Ferencvárost a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójából. A szurkolók tiszteletük jeléül égő fáklyákkal fogadták a csapat buszát.
Borítókép: A feröeri játékosok fogadják a Fradi-drukkerek tapsát a Groupama Arénában (Fotó: Origó)
Kiesett a Fradi a BL-ből
A Fradi korábbi ukránja is nagyon örült Csercseszov kirúgásának
A Fradi korábbi ukránja is nagyon örült Csercseszov kirúgásának
A Fradi legendája már a félidőben menesztette volna Csercseszovot
„Méltatlan Csercseszov kirúgása” – Oroszországban konkrét csapatot is emlegetnek, hol folytatja az edző
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDzsudzsák kezezett, egy Eb-kerettag duplázott, VAR-dráma: kialakult az NB I dobogója + videó
A Puskás Akadémia szurkolói nem a saját csapatuk meccsén izgultak legjobban.
Így búcsúztatta a dortmundi Sárga Fal a legendát, Marco Reus elköszönt + videó
Tizenkét év után távozik a Dortmundtól, az utolsó hazai meccsén díszsorfalat álltak neki.
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt sosem felejti el
Hihetetlen körülmények között dőlt el, hogy az Union Berlin bennmarad-e az élvonalban.
Dárdai Pál marad Berlinben, elképesztő, meddig láncolja magához a Hertha
A magyar szakember hangsúlyozta, hogy a kék-fehér klub a családja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ekkor tartják az egyházi vezetők az ünnepi szentmiséket és istentiszteleteket
Sztankovics megszólalt, a FTC csapatát már el is felejtette Moszkvában
Ezt a fűszert keverd a fasírtba és olyan finom lesz, mint még soha
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Május végén fordul a kocka, ezekre a csillagjegyekre rámosolyognak az égiek
David Pressman: Magyarország elszigetelődött, magára maradt mind a szövetségen, mind az Európai Unión belül (VIDEÓ)
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Női kézilabda: az Esztergomi Vitézek feljutott az élvonalba
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Megőrültek a svédek is
Címoldalról ajánljuk