A Ferencváros a váratlanul korai Bajnokok Ligája-selejtezős búcsú után a Konferencialiga selejtezőjében jól kezdte szereplését, hazai pályán 4-0-ra nyert az ír Shamrock Rovers ellen.
A Ferencváros szűkített pályán készült a visszavágóra
A hazai pályán megszerzett 4-0-s győzelem után idegenben is nyerne a Shamrock Rovers ellen a Ferencváros. A magyar bajnokcsapat szerda este már Dublinban edzett. A Ferencváros vezetőedzője, Máté Csaba kiemelte: a győzelem lendületet adhat a folytatásra.
A kényelmes előny tudatában is hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Máté Csaba vezetőedző, hogy idegenben is a győzelem a cél, mert ez adhat lendületet a további selejtezőkre és a bajnokságra.
Az FTC szerda esti, dublini edzésén szűkített, 40 méteres pályán készült a visszavágóra.
Borítókép: A Ferencváros Dublinban is győzelemre készül (Forrás: Origó)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezRajtbüntetés az élmezőnyben, Verstappen meglepő reakciója
Az imolai kvalifikáción a háromszoros világbajnok által nem várt eredmény született.
A Fehérvár edzője megmondta a magáét: Egy géniusz döntött a sorsunkról
A Vidi két gólját is lesre hivatkozva érvénytelenítették a Diósgyőr ellen.
Federer és Nadal újra együtt, szóba került az arrogancia is
A két teniszklasszis különleges helyszínen ült le egymás mellé.
A Fradi kapusa egy megoldást lát az Újpest elleni derbin
A Groupama Arénában ér véget az NB I szezonja.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Nyugdíjasok mellett egy ismert milliárdos testvérét is átverte Magyar Péter anyós-gazdasági vezetőjének a bűnbandája
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Marics Peti már a múlté: ehhez a férfihoz ment feleségül Stana Alexandra
Orbánra támadt a Megasztár korábbi zsűritagja, a piti kis szalámitolvaj
Ha ezt csinálod a levenduláddal, akkor csodás illata lesz
Bejelentés: újabb kínai autómárka jön Magyarországra – nem is egy
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Feledhetetlen csata az év bokszmeccsén: 25 év után ismét vitathatatlan bajnoka van a nehézsúlynak
Megőrültek a svédek is
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Címoldalról ajánljuk