Hátrányba került a Ferencváros a négyes döntőért zajló párharc hazai meccse után

Egygólos vereséget szenvedett a Team Esbjerg ellen, hazai pályán, Érden az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, szombaton lejátszott mérkőzésén. A találkozó közben jellemzően a dánok vezettek, akik így közelebb kerültek a sorozat budapesti négyes döntőjéhez.

2024. 04. 27. 17:36
Klujber Katrinékra vár még a visszavágó a Team Esbjerg ellen. Fotó: Nemzeti Sport/Árvai Károly
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2023/2024-es szezonban harmadszorra találkozott egymással a Ferencváros és a Team Esbjerg, ezúttal egy körrel korábban, mint tavaly, amikor az elődöntőben kerültek össze. A csoportkörben vendéglátóként 27-23-ra, januárban pedig Érden 33-28-ra nyertek a dánok, így volt miért szépítenie a Fradinak, amely egy éve az Esbjerg legyőzésének köszönhetően játszhatott döntőt a Bajnokok Ligájában.


Nagy árat fizettek a kihagyott helyzetekért

A mérkőzés a Fradi-szurkolóknak köszönhetően felfokozott hangulatban, valamint egy-egy hibával kezdődött: az első támadását a vendéglátó és a vendégcsapat is elrontotta, utóbbi esetben Böde-Bíró Blanka védett nagyot. A vezetést Dragana Cvijics góljával a Ferencváros szerezte meg a 3. percben, ám az Esbjerg egyik erőssége, Henny Ella Reistad erre hamarosan kétszer is válaszolt. A nem túl gólgazdag első 10 perc végéhez közeledvén fordított a Fradi 4-3-ra, majd a 14. minutum végén már 7-4-re a dánok vezettek – sok volt a kihagyott ferencvárosi helyzet, érezte ezt Allan Heine is, aki ekkor kért először időt.

A játékosok nem kímélték egymást a negyeddöntő első mérkőzésén. Fotó: Árvai Károly

A rövid játékmegszakítás után két gyors találattal próbált kapaszkodni az FTC, az egyenlítés viszont nem jött össze. A kihagyott lehetőséget meg is büntette az ellenfél, amely a 19. percben újra két góllal vezetett (6-8), kettővel később azonban már 8-8 állt az eredményjelzőn. Ezek után a vendégek hetest hibáztak, a túloldalon Márton Gréta sem talált a kapuba, a gyors ellentámadás végén pedig Böde-Bíró Blanka védett – a nagy tét érezhetően rányomta bélyegét a játékra. Az utolsó három percben jártunk már, amikor egy elrontott hazai támadás után az Esbjerg nem hibázott, így hárommal meglépett. A szépítés még összejött a Fradinak, ám így is 13-11-es dán vezetésnél mehettek félidőre a csapatok.

Csak egyenlítésig jutottak

A térfélcserét követően rögtön érzékeny veszteség érte a magyar bajnoki listavezetőt, sérülés miatt fél percen belül ápolásra szorult Dragana Cvijics, aki fájdalmas arccal, támogatással tudta csak elhagyni a pályát. Ha mindez nem lett volna elég, négy perc alatt négyre növelte előnyét az Esbjerg, ám mindkét esetben volt visszaút: amikor Cvijics a 37. percben visszatérhetett a pályára, már „csak” 17-15-re vezettek a dánok. Bár Lekics góljával feljött egyre a Fradi, a meccs ezen szakaszában jellemzően 2-3 gól között alakult a különbség a vendégek javára.

A hajrára kissé feszültté váló mérkőzés utolsó 10 perce – Böde-Bíró Blanka védéseinek is köszönhetően – 21-21-es állásnál vette kezdetét. Felsejlett az előnyszerzés lehetősége a Fradi előtt, amely még 9-8-nál vezetett legutóbb, ám két találattal a dánok ismét elhúztak. Innen is volt még esélye visszajönni a Ferencvárosnak, amely az utolsó percben egygólos vendégelőnynél támadhatott, ám hibázott, és végül 26-25-ös vereséget szenvedett, így nehéz helyzetbe került a május 5-én, Dániában sorra kerülő visszavágó előtt. A BL aktuális kiírásában harmadszor nyert az Esbjerg a Fradi ellen, idegenbeli bravúr kéne a budapestiektől ahhoz, hogy az utóbbi 10 évben többször is a negyeddöntőben elvérző FTC 2023-hoz hasonlóan az idén is kiharcolja a részvételt a négyes döntőben.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.