idezojelek

Újra szobroznak

A trianoni katyvaszból egyedül a kétszeresére hizlalt, lelkiismeret-furdalt, szobormolesztáló Nagy-Románia maradt meg.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Tízezer lej (762 ezer forint) bírságot rótt ki a romániai Nagykároly polgármesteri hivatalára a Szatmár megyei művelődési igazgatóság, amiért a nemrég felállított Kölcsey-szobron csupán magyar felirat olvasható, román nem. (A költő nevén kívül egy Himnusz-sor – „Nyújts feléje védő kart” – szerepel feliratként az Erkel-kottarészlettel együtt.) 

Kovács Jenő polgármester elmondta: Győrfi Lajos szobrász úgy tudta, eredeti kéziratból vett idézetnél nem szükséges a fordítás. Ám ha a román hivatalosság kéri, a talapzat másik oldalán megjelentetik majd a román fordítást. Mellesleg ugyanaz a személy tett feljelentést, aki a szoboravató alatti román ellentüntetést szervezte. 

Az illető még a szobortalapzatot is kifogásolta, mondván, sziklából kiszakított kőzetre emlékeztet, az pedig nyilván Trianonra és az elszakított nemzetrészekre akar utalni.

A feljelentő engem a korábbi bukaresti külügyi szóvivőre, bizonyos Paul Ciocoiura emlékeztet, aki pár éve kijelentette, több vezető magyar politikusnak provokatív a hozzáállása a román néppel és annak történelmével szemben; megkérdőjelezik a világháborúk után felépített európai jogrendet, holott az a stabilitást és biztonságot garantálja a térségben.

Kár, hogy nem részletezte, milyen stabilitást és biztonságot garantált a Trianonban „felépített európai jogrend”. Mi maradt meg a győztesek által összetákolt Kelet-Közép-Európából? A szanaszét szakadt „Jugoszlávia”? A viccnek is gyenge „Csehszlovákia”? Az ötször gazdát cserélt Kárpátalja?
A trianoni katyvaszból egyedül a kétszeresére hizlalt, lelkiismeret-furdalt, szobormolesztáló Nagy-Románia maradt meg. Bravó, Clemenceau!

Borítókép: Novák Katalin köztársasági elnök Kölcsey Ferenc szobrának átadásán a partiumi Nagykárolyban 2023. április 12-én. (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

A gonosz Hook kapitány

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

A baloldal eldobta a zsidókat

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Kiszabadulhatunk a kalodából

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Célkeresztben az etnikai politizálás

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.