Felhévizy kicsit szégyellte magát a héten, mert nem nézte meg moziban a Semmelweis-filmet. Mégpedig azért tört rá ez az érzés, mert a napokban került fel a Netflix kínálatába Koltai Lajos szenzációs mozija és Félix csak itt nézte meg az alkotást. Nagyon tetszett a film a hírlapírónak és bizony valóban pironkodott amiatt, hogy nem váltott rá mozijegyet. Egyébként hatalmas sikerrel vetítették az anyák megmentőjéről készült filmet. A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb közlése alapján 336 619-en váltottak rá jegyet. Ez bizony megsüvegelendő szám. A film kapcsán Felhévizynek eszébe jutott egy Geszti Péterről írt 2020-as jegyzete, amelyben az énekes, dalszerző, reklámszakember ezúttal produceri mivoltában kóstolta be a kormányt.
Annyi történt, hogy Gárdos Péter szeretett volna filmet forgatni Semmelweis Ignácról. Ennek a filmnek Geszti lett volna a producere, azonban annak ellenére, hogy első körben a forgatókönyvre megkapták a támogatást a Nemzeti Filmintézettől, végül mégsem ők kapták a végső megbízást. Ennek oka Gesztiék szerint, ahogy az végül a regény formájában megjelenő Gárdos-mű sajtótájékoztatóján elhangzott, az, hogy olyan valaki is érdeklődött a téma iránt, aki közelebb áll a lehetőséghez, hogy le is forgassa a filmet. Ezzel a körmönfont megjegyzéssel finoman utaltak az alkotók, a támogatást végül elnyerő Lajos Tamás Semmelweis-filmjére, amelyet a Sorstalanságot is jegyző Koltai Lajos rendezett meg.
Ez már azóta történelem, a film igazolta a döntéshozókat sikert sikerre halmozott. Azonban aktualitást ad a történetnek, hogy Geszti a HVG-nek adott egy hosszú interjút, ahol ismét támadást intézett Orbánék ellen:
„A művészvilág kicsit magának is köszönheti, hogy ma egy csomó gyenge szakmai minőségű, hozzá nem értő ember kaphat lehetőséget színházcsinálásban, filmkészítésben, médiában, zeneiparban. […] rengeteg sértett ember várta, hogy végre labdába rúghasson. A NER pedig nem méricskél: a tehetségnél fontosabbá vált a törzsi hovatartozás. Így aztán pályán kívülre került az egész független értelmiség; nem kellenek ide az okoskodók, sem a művészeti önkifejezés szabadsága, eljött a kisebb-nagyobb személyes bosszúk ideje.”
További Poszt-trauma híreink
Az egykori SZDSZ-es rímfaragó ismét a tudomásunkra hozta, a tőle megszokott liberális ravaszsággal, hogy gyakorlatilag aki jobboldali, az nem lehet tehetséges. A tehetség szerinte kizárólag a balliberális oldal sajátja.
Nem meglepő, hogy egy követ fújnak a baloldali, liberális művészeink a brüsszeli elittel, hiszen nekik is akkor jó és módfelett demokratikus egy adott ország kormánya, ha baloldali, és ezért úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. Geszti Péter és a hozzá hasonló magas lóról beszélő, liberális művészek egész egyszerűen nem bírják feldolgozni, hogy már nem az a világ van, amikor kizárólag ők szerepeltek mindenhol, ők kaptak minden felkérést, minden támogatást.
További Poszt-trauma híreink
– Gesztinek is ez a baja, rendszeresen sírja tele a különféle médiumokat azzal, hogy szerinte gyenge szakmai minőségű, arra érdemtelen alkotok kapják a megbízásokat, támogatásokat. Természetesen ízlésről nem érdemes vitatkozni, mint ahogy a Semmelweis-film nézettségi adataival sem. Geszti azt mondta az interjúban, hogy eljött a személyes bosszúk ideje a hatalom részéről, ebben nincs igaza, hiszen pont ő és a hozzá hasonló sértődött liberálisok gerjesztik, szítják a tüzet – gondolta magában Felhévizy, majd kényelmesen helyet foglalt a kanapéján és másodszor is elkezdte nézni Koltai Lajos Semmelweis-filmjét.
Borítókép: Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember a Hogy volt!? című tévéműsor felvételén az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisának stúdiójában (Fotó: MTVA/Zih Zsolt)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
Nagyon csúnya titok derült ki az Orbán-gyűlölő Lilu múltjából
Lehullt az álarc.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezCélkeresztben az etnikai politizálás
Megint csak a szív diadala
Atomfenyegetőzés férfihiúságból
Térkép e táj
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezPressman nem lacafacázik, Pamkutya után Díler Kevint és Dzsúdlót is táncba vitte
Kiderült az ördögi terv.
Cseh Katka titka nem titok többé, lebukott a díszpinty
Most kapaszkodjanak meg!
A trágár DK-s Gyurcsány-kitűzővel a mellén olyan gyorsan menekült, hogy azt még Szoboszlai is megirigyelné
Az Orbán Viktor-akciócsoport újra lecsapott.
Felrobbant az internet, fekete Júlia borzolja a kedélyeket
Elérte a woke-őrület Shakespeare-t is.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!
Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg
A fejüket fogják a magyar szurkolók: lemondott a kapitány
Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén
Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?
Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el
Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott
Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett
Ancelotti odaszúrt Tuchelnek: Mi is nekiállhatnánk panaszkodni
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezAz ukránoknak csak egy utánzatra tellett
Szerencsétlenek két orosz közt vergődnek.
Baranyi Krisztina esete az összecsinált zongorával
Baranyiéknak egy percig sem az volt a szándéka, hogy bárkiért is kiálljanak, a Ferencvárosban lakókért végképp nem, csak a médiába akartak bekerülni egy újabb provokációval.
Teljesítménytagadó manipulátorok
Összevissza mérik az álfüggetlen közvélemény-deformáló cégek a pártok támogatottságát.
Nagyon csúnya titok derült ki az Orbán-gyűlölő Lilu múltjából
Lehullt az álarc.