Írásunk tárgya méltatlan egy vezércikkhez, ezért elöljáróban muszáj néhány alapvetést tisztázni. Tehát aki házastársáról titkos hangfelvételt készít közös otthonukban, és azt politikai céljai elérése érdekében felhasználja, közben elvált feleségét a felvétellel zsarolja, az szemét gazember. Egy légtérben sem szívesen tartózkodik ilyennel a normális ember, az pedig kizárt, hogy bármiben is szövetkezzünk vele, bárhová is kövessük őt. Ez a típus képes, és rögzíti még a koppanást is, ahogy padlót ér, amikor kiköpünk mellette.
Továbbá aki üvöltözés és szidalmazás közben sorban lerángatja az ágytámla tetején lévő könyveket, és azokat levetett nadrágjával együtt összegörnyedten rettegő feleségéhez vágja, miközben szegény nő imádkozik, nehogy megsérüljön a gerince a hátán csattanó övcsattól, végül, elunván az őrült dühöngést, eldől, mint a rohadt nád, és alszik egyet, az emberi mivoltából kivetkőzött pszichopata fenevad.
Bántalmazó viselkedése lerántja a leplet narcisztikus személyiségéről, aki mindig mindent jobban tud, aki mindenkinél különb, alkalmasabb mindenre, mint bárki más, és a Nap is neki köszönheti, hogy ilyen nagyszerű felület veri vissza a fényét, mint amilyen ő. Így viszont teljesen hiteltelen, józan gondolkodású ember csak nagyon rövid ideig tudja komolyan venni az ilyet, amitől ő persze rettenetesen meg tud sértődni.
Ezek után fölvetődik a kérdés, miért foglalkozik egy sértett, hiteltelen, komolyan nem vehető gazemberrel a teljes magyar nyilvánosság hetek óta, nap nap után, reggel, délben és este. Nagyon egyszerű a válasz: azért, mert az illető áruló. Oda piszkít, ahol eddig evett. És mint tudjuk, az áruló, bár mindenkinek unszimpatikus, no de az árulás, az sokakban felcsillanthatja a reményt, talán most, felkapaszkodva az árulás keltette hullámokra véget vethetnek eddigi politikai sikertelenségüknek. Az Orbán-fóbiások roggyant seregei most abban látják az utolsó szalmaszálat, hogy az áruló az ügyészségen vádolta meg a nemzeti kormányt és magát a vádhatóságot, hogy összejátszva megmásítottak egy nyomozást. Erre egy olyan hangfelvétel szolgál számukra bizonyítékul, amit a bántalmazó gazember készített az akkor még kormánytag feleségével folytatott beszélgetésről. Ez a semmi konkrétumot nem tartalmazó, rossz minőségű, zavaros felvételen szereplő beszélgetés javarészt úgy zajlott, hogy a felvételt készítő gazember az akkor még kormánytag felesége szájába adta azokat a kijelentéseket, amit most úgy tálalnak, mint legfőbb bizonyítékait az Orbán-rezsim romlottságának.
Így aztán azért hőbörögnek az árulóval az élen, hogy azonnal mondjon le mindenki, a legfőbb ügyész, a miniszterelnök, jöjjenek be az ENSZ-csapatok, mindegy, csak bukjon a Fidesz, meg az Orbán. Szánalmas és egyben tragikus.
További Belföld híreink
Szánalmas, hogy ilyen mélyre kell süllyedniük azoknak, akiknek semmilyen politikai válasza nincs a háború és a béke kérdésére, az illegális migráció fenyegető hatásaira vagy az európai kontinens gazdasági hanyatlására, mégis a hatalomra törnek. És tragikus, milyen sokan bedőlnek ennek a próbálkozásnak jobban gyűlölve a kormánypártiakat, mint amennyire féltik hazánk eddig elért eredményeit. Súlyos csalódás lesz ennek a vége.
Mindenesetre a Központi Nyomozó Főügyészség megvizsgálja minden kijelentését a hangfelvételnek és a készítőjének is. Ha bűncselekmény gyanúja merül föl, majd nyomoznak is. De az jól látszik, hogy az atombombának hazudott lufi, ahogy Gulyás Gergely miniszter fogalmazott, kipukkadt. A kormány a helyén, a rendszerváltás most is elmaradt. Nagyhét van, jó lenne kicsit mindannyiunknak magunkba szállni és elcsendesedni. Várva az igazi messiást.
Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)
Magyar Péter bosszúja
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
Magyar Péter leállíttatta a belvárosi villamosokat és újra előjött a mobilzavarós konteóval
„Egy ronda lila lufi, amit a dollárosok most otthagytak elpusztulni”
Magyar Péternek csak baloldala van a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBárdos Sarolta lett a Borászok Borásza
Így már tizennyolc csillag van a Zrínyi utcában.
Újdonságok is lesznek a békemeneten
Június 1-jére hirdették meg a felvonulást.
Karácsony újabb Gyurcsány-fiókát vinne a Városházára
Hagyó Miklós egykori kabinetfőnöke is szerepel a baloldali összefogás listáján.
Újabb részletek derültek ki a szamosújlaki kettős tragédiáról
Mindenki rendes családnak ismerte őket.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezKiszabadulhatunk a kalodából
Célkeresztben az etnikai politizálás
Megint csak a szív diadala
Atomfenyegetőzés férfihiúságból
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezEz eddig a legnagyobb átverés
Nem lesz attól igazabb a baloldali mantra, ha Magyar Péter mondja.
Libernyákok rémálma
Szerte a világban, hogy kezd felnyílni az emberek szeme.
Mindannyian békét akarunk
A háborús pszichózisban szenvedőket, az uszítókat el kell zavarni az uniós közéletből.
Három nem
Nem akarunk háborút, nem akarunk migrációt és nem akarunk genderaktivistákat látni a gyermekeink körül.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!
Ilyen állapotban van Bodrogi Gyula a balesete után
Selena Gomez így reagált a hírre, hogy érkezik az első Bieber-baby
Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó
Megszólalt a barát Tompos Kátya állapotáról: „Apró vágyak vannak az életében”
Egyre több nyugat-európai választja hazánkat letelepedés szempontjából + videó
Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet
Ez ám a meglepetés! Cristiano Ronaldo visszatérhet Európába
Klopp vallomása az utolsó idényéről: Bánom, hogy…
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Békemenet lesz június 1-jén
Amerikai figyelmeztetés és irigykedés – így számolt be a nyugati sajtó a kínai elnök látogatásáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBárdos Sarolta lett a Borászok Borásza
Így már tizennyolc csillag van a Zrínyi utcában.
Újdonságok is lesznek a békemeneten
Június 1-jére hirdették meg a felvonulást.
Karácsony újabb Gyurcsány-fiókát vinne a Városházára
Hagyó Miklós egykori kabinetfőnöke is szerepel a baloldali összefogás listáján.
Újabb részletek derültek ki a szamosújlaki kettős tragédiáról
Mindenki rendes családnak ismerte őket.