A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája harminc napra letartóztatásba helyezte az Iszlám Állam egyik hóhérjának tartott szír állampolgárt, Hasszán F.-et, akit pénteken fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik beavatkozóegysége a Nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban. A menekültügyi okmányai szerint a 27 éves férfit a Fővárosi Nyomozó Ügyészség minősített emberöléssel elkövetett terrorcselekmény és terrorcselekmény előkészülete miatt gyanúsítottként hallgatta ki. A hatóságok rendelkezésére álló információk szerint ugyanis Hasszán F. a hírhedt terrorszervezet, az Iszlám Állam (ISIS) egyik középvezetője és hóhérja egyben.
Viharos idő miatt kiadták a riasztást, de van egy jó hír is
Villámlásra és jégre is figyelmeztetnek.