A hivatalos mérőállomások adatai alapján szignifikánsan csökkent Budapest és több más hazai város, mint Miskolc és Pécs légszennyezettsége az elmúlt hetekben. A Greenpeace által nyilvánosságra hozott információk szerint a levegő közlekedésből származó nitrogén-dioxid-szennyezettség az elmúlt harminc napban az azt megelőző hónaphoz viszonyítva és a tavalyi év azonos időszakával összevetve is alacsonyabb volt. Budapesten a nitrogén-dioxid-szennyezettség a tavaly mért 33,79 mikrogramm/köbméterről 27,96 mikrogramm/köbméterre csökkent, de jelentős volt a javulás más nagyvárosokban is. Miskolcon például 20,79-ről 17,55 mikrogramm/köbméterre, Pécsett pedig 30,39-ről 18,73 mikorogramm/köbméterre mérséklődött a levegőben lévő nitrogén-doixid szennyezettség szintje.
Jelentősen csökkent a levegőszennyezés
Jelentősen csökkent a levegőszennyezés a nagyvárosainkban a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedések miatt – derül ki a mérőállomások legfrissebb adataiból. Különösen a nitrogén-dioxidszennyezés lett kevesebb, amelyeket főként a gépjármű-forgalomból származik. A zöldek ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy a járvány lecsengése után visszaállhatnak a korábbi értékek.
A szakértők szerint a jobb levegő egyértelműen az utóbbi időszakban tapasztalt gépjárműforgalom csökkenéséhez köthető. Erre utal az is, hogy korábban Kínában, Olaszországban és más európai városokban is hasonló tapasztalatokról számoltak be. A zöldek megjegyzik ugyanakkor azt is, hogy a városok levegőjét szennyező kibocsátások csökkenő tendenciát mutatnak a koronavírus leküzdésére hozott intézkedések bevezetése nyomán, ennek azonban nem valószínű, hogy önmagában is hosszú távú hatása lesz.
Figyelmeztetnek arra, hogyha a járvány lecsengése után visszatérünk a korábbi életmódunkhoz, visszaállhat a korábbi szennyezettség.
A rossz levegőben élők immunrendszere, légzőszervei pedig jobban ki vannak téve a vírusoknak is – közölte lapunkkal Simon Gergely, a Greenpeace vegyész szakértője. A környezetvédő szerint ahhoz, hogy valódi, hosszú távon is érvényesülő megoldást találjunk a problémára, társadalmunk működésében rendszerszintű átalakulásra van szükség. Ahhoz, hogy érdemben javuljon a levegőminőség, sok tennivalónk van az életünk, a gazdaság, a közlekedés és a városok átalakítása terén. Emiatt továbbra is fontos, hogy a szennyező járművek kiszoruljanak városainkból.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezViharos idő miatt kiadták a riasztást, de van egy jó hír is
Villámlásra és jégre is figyelmeztetnek.
Már csak három hét van a választásokig, ahol rekordmennyiségű szavazatot adhatunk majd le
Június 9-én két választást is tartanak hazánkban, egyes helyeken pedig akár öt szavazólapot is kézhez kaphatnak a választók.
A Szentlélek a bennünk élő erő
Erdő Péter bíboros a Szentlélek ajándékairól, Ferenc pápa csíksomlyói miséjéről és a bukaresti magyar ajkú katolikus közösségről beszélt.
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Mutatjuk, milyen lesz az idő pünkösdkor
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Házasság első látásra: özönlenek a gratulációk Petra és Andris bejelentése miatt
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Mi legyen az ebéd? 3 nap, 3 menüsor a pünkösdi hétvégére
Ebben a magyar városban nyílik a legújabb KFC – felkészül a Burger King
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Tovább él a női 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezViharos idő miatt kiadták a riasztást, de van egy jó hír is
Villámlásra és jégre is figyelmeztetnek.
Már csak három hét van a választásokig, ahol rekordmennyiségű szavazatot adhatunk majd le
Június 9-én két választást is tartanak hazánkban, egyes helyeken pedig akár öt szavazólapot is kézhez kaphatnak a választók.
A Szentlélek a bennünk élő erő
Erdő Péter bíboros a Szentlélek ajándékairól, Ferenc pápa csíksomlyói miséjéről és a bukaresti magyar ajkú katolikus közösségről beszélt.
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Az elhíresült rádiótelefonos eseten viccelődött Kocsis Máté.