Az elmúlt napokban, hetekben megugrott az új koronavírusos esetek és a halálozások száma is, ezért múlt pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban új járvány elleni védekezésekről számolt be. Hangsúlyozta, hogy nem az egyre több szabály, hanem a már meghozottak betartása a megoldás.
PCR-tesztek: helyszíni ellenőrzéseken akadtak fent a trükközők
A Hír TV fogyasztóvédelmi magazinja a héten többek között annak járt utána, hogy mennyire tartják be a vendégek és a dolgozók a kötelező maszkviselést az éttermekben és az üzletekben. De arra is fény derült, hogy bizony sokan nem az előírt hatósági áron forgalmazták a PCR-teszteket.
A műsorban elhangzott, hogy a Panaszkönyv stábja rejtett kamerával megfordult többek között egy gyorsétteremben, egy plázában és egy étteremben is, mindenhol maszkban várakozó, vásárló vagy fogyasztó emberekkel és személyzettel találkoztak, akik betartották az előírt személyközi távolságot is. A műsor riportere arról is beszámolt, hogy a fentieken túl mindenhol tiszta mosdók és működő kézfertőtlenítő adagolók fogadták. Azonban akadnak ellenpéldák is, de ezek nem maradnak szankciók nélkül, erre volt példa Budapest XX. kerületében egy élelmiszerüzlet, ahol kemény büntetéseket szabtak ki a maszk nem megfelelő viseléséért.
Szlávik János infektológus szakorvos arról számolt be a stábnak, hogy bár elsőre jelentéktelennek és kevésnek tűnik a mostani szigorítás, de a járvány lassításában óriási a szerepe.
Nehéz Attila műsorvezetőnek pedig Gianni Annoni olasz gasztronómiai szakértő, étterem-tulajdonos is beszélt tapasztalatairól.
Hatósági áras tesztek csomagban vagy csomag nélkül
A műsor második felében azzal foglalkoztak, hogy vizsgálatot indított a hatóság a Panaszkönyv riportja nyomán. Kiderült, hogy a magánszolgáltatók negyede nem tartotta be azt a rendelkezést, hogy hatósági áron forgalmazza a PCR-teszteket. A legtöbb kifogást a helyszíni ellenőrzések során találták a fogyasztóvédők.
A PCR-tesztek egészen szeptember 16-áig szabadárasak voltak, minden szolgáltató annyit kért értük, amennyit gondolt. Ősszel azonban a kormány hatósági árat vezetett be. Azóta 19 500 forintnál többet semmilyen jogcímen nem lehet kérni a PCR-tesztek elvégzéséért – hangzott el a műsorban.
A Panaszkönyv október elején telefonon érdeklődött a magánszolgáltatóknál, hogy kinél mennyibe kerülnek a PCR-tesztek. Az volt a tapasztalat, hogy a véletlenszerűen kiválasztott tizenkét magánklinika és egészségcentrum közel fele kijátszotta a rendeletet. Több szolgáltató vagy csomagba tette, vagy kiszállási díjjal kompenzálta a kieső bevételt.
Volt olyan is, aki egyenesen kijelentette, nem tudja hatósági áron biztosítani a PCR-tesztet.
A riport után az Innovációs és Technológiai Minisztérium fogyasztóvédelmi ellenőrzést indított a hatósági ár alkalmazásáról. Valamennyi PCR-tesztet végző magánszolgáltatót ellenőrizték az országban.
Keszthelyi Nikoletta, a minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Panaszkönyv stábjának arról számolt be, hogy 81 vállalkozásból minden negyedik volt jogsértő, a legtöbb jogsértést a helyszíni ellenőrzéseken találták. A helyettes államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a honlapokon is találtak egyrészt megtévesztő tájékoztatásokat, másrészt pedig arra, hogy a hatósági árat nem tartják be a szolgáltatók.
A műsor utolsó témájaként pedig annak jártak utána, hogy miként lehet elegendő D-vitamint bevinni a szervezetbe.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar Péter még a vonaton is fél, testőrök védik a semmitől
Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó
Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?
Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó
"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista
Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani
Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról
Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Brüsszel elérte a kormányváltást, most Ursula von der Leyen lezárná a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezKamuméter: Civil Támogatási Keret helyett Gyurcsány Embereit Kifizető Keretet hoztak létre Karácsonyék
Szentkirályi Alexandra a jelenlegi főpolgármester egy újabb betartatlan ígéretére hívta fel a figyelmet.
Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek
Öten gyűjtöttek össze legalább ötezer aláírást.
Újabb öt párt EP-listáját vették nyilvántartásba
Így várhatóan 11 pártlista szerepel majd a szavazólapon.
Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket
A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.