A Jobbik elnöke a hatalomért és a pénzért mindenre képes. Míg korábban csak a kormánypártok voltak a hazugságaik és tagadásuk célpontja, mostanra a saját szavazóik is az ellenségeikké váltak. Mióta összefogtak Gyurcsány Ferenccel, mindennap szembeköpik önmagukat – mondta Illés Boglárka pénteken, a párt XI. kerületi központi irodája előtt. A Fidelitas elnöke a Jobbik alapító nyilatkozatából is idézte az elhíresült passzusokat, melyeket a párt elindítói konkrétan Gyurcsányék, az akkori MSZP, a kommunista utódpárt ellenében fogalmaztak meg.
A fideszesek ismerik a helyzetet, amit Magyar Péter színrelépése teremtett
– Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is.