Beindult a szülés, húsz perc alatt tették meg a negyven kilométert a kórházig + videó

Rendőri felvezetéssel jutott el Szentendréről a szülőszobáig egy család. A kórházi személyzetet út közben értesítették, hogy jönnek.

Magyar Nemzet
Forrás: Police.hu2023. 03. 28. 15:24
Rendőri felvezetéssel vittek kórházba sürgősséggel egy szülés előtt álló kismamát 2023.március 25-én Forrás: Police.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy aggódó apuka kért segítséget szombaton délután a sebességet mérő rendőröktől Szentendrén. A férfi a felesége és születendő gyermeke életét féltette, mivel 

a kiírtnál korábban indult meg a szülés, a hétvégi forgalom miatt pedig félő volt, hogy nem érnek be időben a kórházba.

Az egyenruhások engedélyt kaptak, hogy felfüggesszék a feladatukat, autóba szálltak, feltolták a kék lámpát és szirénázva közrefogták a család autóját. Az egyik jármű előttük haladt, a rögtönzött konvojt a másik rendőrautó zárta.

Csaknem negyven kilométer állt előttük, és az idő szorított. A távolságot végül mindössze húsz perc alatt tették meg. 

A kórház személyzetét út közben értesítették az érkezésükről.

Mindannyian fellélegeztek, amikor időben sikerült megállni a bejáratnál. A rendőrök a helyszínen várakoztak, amíg megerősítést nem kaptak az apukától a kismama és a gyermek állapotáról. A jó híreket nyugtázva a két rendőr vissza is tért eredeti felállási helyükre – ismertette a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Borítókép: Részlet az út közben készült felvételből (Forrás: Rendőrség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.