Könnyen lehet, hogy most Budapestre is megérkezik az ítéletidő, amelyről egy hete cikkezik a magyar sajtó, ugyanis az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint hétfő késő délutántól, kora estétől egy hidegfront miatt komoly zivatarokra lehet számítani.
Elő a bárkákkal! Piros riasztást adtak ki a fél országra holnapra
Ha bárkája nincs, a gumicsizma is megteszi.
Tény, hogy az elmúlt hetekben már volt szó hasonlóról, azonban ez most a jóslat szerint tényleg más lesz, mert a zivatarok nem mennek aludni, egész éjszaka tombolnak majd, mindez különösen igaz lesz az ország északi felére, ahol aztán rendszerbe is szerveződhetnek, ami azt jelenti, hogy hétfőn is erősen viharos, károkozó szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérheti.
További Belföld híreink
Mindez persze semmi a keddhez képest, mert napközben még nagyobb területen várható, hogy a zivatarok keletről nyugatra mennek, és szintén jó esély van rá, hogy megint rendszerbe szerveződnek. Erre elsősorban azoknak érdemes számítani, akik az ország délkeleti felén és északkeleten járnak majd, ugyanis ezekre a területekre a meteorológiai szolgálat kiadta a
a piros fokozatnak megfelelő riasztást.
A heves zivatarokat erősen viharos, károkozó szélrohamok, nagy méretű jég és felhőszakadás kísérik. A zivatarok fokozatosan kelet felé tartanak, és éjszakára sem szűnik meg a zivatartevékenység. Ez igaz lehet – a jelenlegi állás szerint – tíz vármegyére is, alább mutatjuk, soroljuk.
A vörösre színezett vármegyék a következők: Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Békés, Jász-Nagykun, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar.
Másodfokú, azaz narancssárga riasztást adtak ki Zala, Somogy, Veszprém, Fejér, Pest és Nógrád vármegyékre. Elsőfokú riasztást pedig mindössze három megyére adtak ki, ezek Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyék.
Ebben a tíz vármegyében érdemes előre készülni például azzal, hogy a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket fedett helyre visszük, áramtalanítjuk a pincéket, letakarják az autókat és nem a fák alatt parkolnak. Ha véletlenül autót vezet, amikor lecsap a vihar, jobb, ha lassít, de az a biztos, ha megáll egy pihenőhelynél.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA fideszesek ismerik a helyzetet, amit Magyar Péter színrelépése teremtett
– Ismerjük az ilyen figurákat, le kell győzni, legyőztük eddig is.
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó
A kapitányt mindenesetre őrizetbe vette a rendőrség, de a szakértők véleménye szerint a kishajónak kellett volna jobban résen lennie.
Itt vannak a verőcei hajóbaleset után eltűntek fotói, őket keresi a rendőrség
A rendőrség az eltűnt személyek között tartja számon azokat, akiket még nem találtak meg.
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai + videó
A baleset öt érintettje egy Verőcétől messzebb eső településről származik, tudta meg a Hír TV.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Saját feleségét lehallgatta Magyar Péter, de most kifogásolja, hogy foglalkoznak négy évig börtönben ült anyós-gazdasági vezetőjével
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
"Elválunk, elhagylak" - Veszekedéstől volt hangos Király Viktor otthona
A Magyar Péter Színház bemutatja: Pünkösd
"Jobban illik hozzád" - hoppá, kit ölelget Tóth Gabi?
Bayer Zsolt felhívása + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Eb 2024: Zlatko Dalic kihirdette a horvát válogatott keretét
Meghalt Varga Szilvia
Lépett a rendőrség, őrizetben a verőcei hajóbalesetet okozó kapitány
Óriási razzia volt a belvárosban, megvan kiket kaptak el
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk