Páncélosokat is fognak tervezni a jövő magyar mérnökei

A győri egyetem harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzését elvégzőkre nagy szüksége van a felfutóban lévő magyar hadiiparnak.

2024. 03. 22. 14:16
KF51 Panther kísérleti harckocsi Fotó: Magyar Honvédség Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A győri Széchenyi István Egyetem az országban elsőként elindította a harc- és páncélozott jármű szakmérnök képzést, két féléves formában. Az itt végzettek képesek lesznek kiszolgálni, támogatni és irányítani a harci járművek gyártását, fejlesztését, átalakítását, szervizelését és tesztelését – számolt be a Honvédelem.hu.

A hallgatók egyebek között a kiberbiztonság, a páncélzat kialakítása, a kétéltű járművek elemzése, valamint a tereptan, a katonaföldrajz és a geoinformatika területén szereznek naprakész ismereteket a részben személyes jelenléttel, részben online formában megvalósuló képzésen.

A képzés során olyan tantárgyak hallgathatók, mint az alkalmazott mechanika, a fegyver- és lőszertechnika, a járműelektronika-kibervédelem, a páncélozás, a harcjárműtechnika valamint a kommunikációtechnológia. Az órákat az egyetem munkatársai, illetve külsős, katonai szakemberek tartják.

A mérnöki végzettségű hallgatók a képzés végén harc- és páncélozott jármű szakmérnök, míg az azzal nem rendelkezők harc- és páncélozott gépjármű szakember végzettséget szereznek.

A mérnökök számára jó elhelyezkedési lehetőséget jelent az államilag is finanszírozott, a hazai igények kiszolgálása mellett exportra is termelő védelmi ipari komplexum kiépítése a legnagyobb nemzetközi hadiipari vállalatokkal. Az elmúlt években zöldmezős beruházás keretében sorra jöttek létre a gyártóbázisok: Zalaegerszegen a Rheinmetall-lal közösen Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek készülnek, a gyár részt vesz a KF51 Panther harckocsi prototípusának fejlesztésében és majdani előállításában, Kaposváron páncélozott terepjáró harcjárművekre integrálnak rádióelektronikai berendezéseket és fegyverzetet, valamint megkezdődött a győri Rábánál a felkészülés a Gidrán harcjárművek vegyesvállalati formában való gyártására.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.