Egy sötét ruhás alak kilépett a Margit híd korlátján kívülre – így hangzott a rövid bejelentés, amely a Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett még március közepén, és amelyről hétfőn számoltak be a közösségi oldalukon.
Idős férfi ugrott a Dunába a Margit hídról
Nehéz ügy volt. Szó szerint.
A rendőrök arra számítottak, hogy a férfit a vízben kell keresniük és nem is tévedtek. A Dunán felfelé hajózva, az Olimpiai park környékén vették észre a férfit, amint a Dunán evickél. A rendőrök azonnal intézkedtek és nekiláttak kihúzni a hatvanas éveiben járó, száz kilónál is nehezebb embert. A férfi elmondta, hogy a meder köveire esett az egyik vállával, ezért a karját nem tudta használni – ez is nehezítette a mentést.
További Belföld híreink
Amint sikerült kimenteni a vízből, a Kopaszi-gát felé vették az irányt a vízibázisukra, ahová időközben a Tevékenységirányítási Központon keresztül mentőt kértek. A férfi elmondta azt is, hogy „hülyeséget csinált”, emiatti szégyenérzetében ugrott le a hídról, de megbánta tettét. Kérte, hogy hívják fel a feleségét, akit sikerült megnyugtatni.
További Belföld híreink
A kapitányság épületében meleg helyiségbe vitték a férfit, a mentők innen szállították tovább kórházi kivizsgálásra.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA szokásos zavart mosolygásával próbált meg ismét kibújni a kínos kérdések alól Karácsony
A tatabányai beszéde után menekült a kérdések elől Budapest jelenlegi főpolgármestere.
A HVG-nek nyilatkozó szakértők is nevetségesnek tartják Magyar Péter sztoriját az internetblokkolókról
Újabb szintet ért el a baloldali politikus üldözési mániája.
Menczer: Az összeborulás a baloldalon mindig megvan
A külföldi finanszírozók ezt várják el tőlük.
Kamuméter: nem valósult meg Karácsony ügyfélszolgálatokkal kapcsolatos ígérete sem
Szentkirályi Alexandra szerint pedig lennének olyan kérdések, amikhez jól jönne a baloldali városvezető által megálmodott rendszer.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Zelenszkij üzent Magyarországnak
Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél
Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára
Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?
Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
A Real Madrid ellen teheti végképp tönkre a szezonját a Bayern München - élő
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk