Paks II Akadémia elnevezéssel két féléves atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki képzés indul ősztől hat magyar egyetemen.
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
Paks II Akadémia elnevezéssel két féléves atomerőmű-üzemeltetési szakmérnöki képzés indul ősztől hat magyar egyetemen.
Az erről szóló első megállapodást tegnap írta alá Lenkei István, a Paks II Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetésével a baranyai megyeszékhelyen.
A képzésben a PTE mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Pannon Egyetem, a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem vesz részt.
Lenkei István a távirati iroda tudósítása szerint arról beszélt, hogy az új paksi blokkok létesítéséről szóló döntés megszületésekor egyértelművé vált, hogy nagyon sok új szakemberre lesz szükség.
Az ősztől induló két féléves képzésből kikerülő szakemberek jó eséllyel az új blokkok építésében, majd későbbi üzemeltetésében dolgozhatnak.
Mittler István, a társaság kommunikációs igazgatója azt mondta, a szakmérnöki képzés tananyagát a társaság a hat felsőoktatási intézménnyel közösen alakította ki.
Az azt elvégző és Pakson munkába álló fiatal mérnököknek hosszú életpályamodellt kínálnak. Mittler István azt is közölte, első lépésben mintegy száz fiatal mérnököt vonnának be a képzésbe.
Miseta Attila, a pécsi egyetem rektora méltatta a kezdeményezést, kiemelve, hogy a XXI. század egyik legnagyobb magyarországi beruházásának kivitelezéséhez olyan mértékű összefogás szükséges, amelyben mindenkinek jut szerep.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Tíz évre eladósítaná Érdet Csőzik László, a helyiekkel fizettetné meg a kampányígéreteinek költségeit
Megőrültek a svédek is
Kitálalt a nővér: ez az emberek utolsó szava a halálos ágyukon - Videó
Ezt mondta a merénylő Robert Ficónak, mielőtt meghíúzta a ravaszt + videó
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
A kórházból üzent Robert Fico + videó
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Tovább él a női 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Elképesztő drámák a Bundesligában, Schäfer András ezt soha nem felejti el
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.