A bitcoin jegyzése 6000 dollár alá csúszott csütörtök kora délután, utoljára tavaly májusban volt ilyen gyenge.
Régiós szinten az üzemanyagárak, két új autómárka érkezik
Ez történt a héten a gazdaságban.
A bitcoin jegyzése 6000 dollár alá csúszott csütörtök kora délután, utoljára tavaly májusban volt ilyen gyenge.
A bitcoin napok óta tapasztalható gyengülését a szakértők a koronavírus okozta bizonytalanságra vezetik vissza, aminek a következtében a befektetők szabadulnak az összes kriptodevizától.
Röviddel 13 óra után 1 bitcoint 5970 dolláron jegyeztek, a csütörtöki kereskedés kezdete óta igen jelentősen, csaknem 24 százalékkal csökkent az árfolyama a dollárral szemben.
A bitcoint március elején még 8500 és 9 ezer dollár között jegyezték.
A bitcoin 2017 végén ért eddig a legtöbbet, csaknem 20 ezer dollárt.
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Magyar Péter újra fenyegetőzött: káoszt és erőszakot akar
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Személyiségteszt: éned legmélyebb titkát fedi fel az, hogy mit látsz meg ezen képen - teszteld, ha mered
Világbotrány: Kocsis Máté internetblokkolót talált Deutsch Tamás széke alatt! (VIDEÓ)
Itt a vége? Még a képeket is törölte Sebestyén Balázs felesége
Egymásnak estek a felek az ATV-ben a Fico elleni merénylet ügyében (VIDEÓ)
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Máris megvan a Bayern München új edzője?
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Magyar Péter kemény üzenetet kapott a miniszterelnök politikai igazgatójától
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Ez történt a héten a gazdaságban.
Kiemelkedően magas összeget ajánlottak fel az adózók a személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékából.
A kiépülő többletkapacitások a következő időszakban jelentős támogatást adnak a gazdaságnak. Mutatjuk, hogy mekkorát.
Ingyenes bemutatókat is tartanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.