Kiemelkedő a kecskeméti Mercedes bővítése

A kormány elkötelezett a gazdasági növekedés helyreállítása mellett, amelynek érdekében növelni kell a fogyasztást, tovább kell bővíteni a munkaerőpiaci aktivitást, továbbá 25 százalék felett kell tartani a beruházásokat. Ebben számítanak a külföldi tulajdonú cégek, így a Mercedes befektetéseire és beruházásaira is – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új gyárigazgatójával egyeztetett.

2024. 02. 02. 13:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Jens Bühlert, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új gyárigazgatóját. A felek az aktuális gazdasági folyamatok mellett áttekintették a kecskeméti gyár bővítésének helyzetét. Nagy Márton a megbeszélésen köszönetét és elismerését fejezte ki a nyugdíjba vonuló Christian Wolff munkájáért, amiért nyolc éven át tartó irányítása alatt a vállalat kecskeméti üzeme a globális termelési hálózat meghatározó szereplőjévé vált – ismertette a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye. 

A Mercedes a világ egyik legsikeresebb autóipari vállalatcsoportja, a hazai járműgyártóipar második legnagyobb szereplője, Bács-Kiskun vármegye legnagyobb befektetője. A Mercedes Magyarországon másfél évtizede van jelen, évente több mint 150 ezer járművet gyárt, árbevétele meghaladja a négymilliárd eurót, miközben közel ötezer család megélhetését biztosítja. A Mercedes így a beruházás- és exportvezérelt magyar gazdaság meghatározó szereplője.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a gazdasági növekedés helyreállítása, a dinamikus növekedés elérése mellett, amelynek érdekében növelni kell a fogyasztást, tovább kell bővíteni a munkaerőpiaci aktivitást, és 25 százalék felett kell tartani a beruházásokat. Ebben a kormány számít a külföldi tulajdonú cégek, így a Mercedes befektetéseire és beruházásaira is. Nagy Márton kiemelte: a kormány célja, hogy a magyar cégek erősödése és a beszállítói láncokban történő előrelépése mellett 2030-ra a feldolgozóipar részaránya a bruttó hazai terméken (GDP) belül harminc százalékra
emelkedjen, az export teljesítménye a GDP száz százalékára nőjön, a százmilliárd eurós FDI (külföldi közvetlentőke-befektetések) állománya
pedig megduplázódjon.

A felek egyetértettek abban, hogy a járműgyártás jövőjét és teljesítményét meghatározza az elektromos közlekedés. A kormány ezért arra törekszik, hogy tovább erősítve Magyarország találkozási pont jellegét, a nyugati és a keleti tőke, valamint a high-tech technológia hazánkban kapcsolódjon össze. 

– Ezt a logisztikai ágazat tudatos és szisztematikus fejlesztése is támogatja, hiszen az előállított járműveket és alkatrészeket el is kell szállítani – tette hozzá a tárcavezető. A logisztikai ágazat teljesítménye mindennek következtében a GDP öt százalékáról annak tíz százalékára emelkedhet.
Nagy Márton végezetül megköszönte a Mercedes elmúlt több mint egy évtizedben tett erőfeszítéseit, valamint azt is, hogy a német vállalat továbbra is megbízik hazánkban, hiszen kapacitásainak jelentős bővítésébe kezdett. Kecskeméten több mint négyszázmilliárd forint értékű beruházással háromezernél is több új munkahely jöhet létre, ezzel is tovább erősítve a hazai gazdasági teljesítményt, a munkaalapú gazdaságot és a aktivitási ráta növekedését. 

Rámutatott: 

Hazánknak minden esélye megvan arra, hogy a járműipar elektromosautó-gyártási kapacitásának bővítésével és az azokhoz szükséges akkumulátoripar bevonzása révén az európai zöldátállás élére álljon, amellyel Magyarország hatalmas versenyelőnyre tehet szert a jövőt jelentő elektromosautó-ipar terén.

Hozzájárulás a növekedéshez

– A Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank együttes mérlegfőösszege tavaly 7256 milliárd forint fölé emelkedett, ami negyven százalékkal haladja meg az előző évit – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a pénteki sajtótájékoztatóján. A két állami tulajdonú fejlesztési bank tavaly több mint egy százalékponttal járult hozzá a gazdasági növekedéshez. A kormány további intézkedései – kamatstop, árplafon – további egy százalékpontot tett hozzá a GDP növekedéséhez, így ezek nélkül sokkal mélyebb lett volna a gazdasági visszaesés 2023-ban. Az Eximbank a tavaly februárban meghirdetett Baross Gábor újraiparosítási hitelprogramban ezermilliárd forint fix kamatozású forgóeszköz- és beruházási hitellel járult hozzá a vállalatok talpon maradásához. A hitelprogram nélkül a vállalati hitelezés több mint negyven százalékkal esett volna vissza – tette hozzá a miniszter a távirati iroda ismertetése szerint.
 

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP/Bilgin S. Sasmaz)

 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.