A támadók olyan katonákra nyitottak tüzet, akik a forrongó Borno állam egyik falujából evakuált civileket kísértek.
Ez Brüsszel ördögi terve a migránsokkal + videó
Egész Európát elárasztaná az illegális bevándorlókkal Brüsszel.
A támadók olyan katonákra nyitottak tüzet, akik a forrongó Borno állam egyik falujából evakuált civileket kísértek.
Borno állam a Boko Haram nigériai terrorszervezet és más szélsőségesek melegágya.
„Csapdába ejtették és közrefogták a katonák és a civilek járműveit, majd tüzet nyitottak rájuk” – mondta a névtelenséget kérő források egyike, aki egy a hadsereget a felkelőkkel szemben támogató önbíráskodó csoport tagja.
„Néhány percig tűzharcot vívtak, de a Boko Haram szélsőségesei felülkerekedtek a katonákon” – tette hozzá.
„Hozzávetőleg húsz holttestet láttam és sok kiégett járművet” – mondta a konvojjal tartó egyik sofőr.
A katonák szombaton több települést is kiürítettek a rajtaütés térségében, hogy előkészítsék a terepet a Boko Haram elleni műveletekhez – közölték a források. Mint arról beszámoltak, az egyik civilkonvoj mintegy ötven járművet számlált.
Nigéria északkeleti, főként muszlimok lakta térségét csaknem egy évtizede rettegésben tartja a Boko Haram. Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezetnek hűséget fogadó fegyveres csoport 2009 óta küzd egy iszlám alapokon nyugvó állam megteremtéséért, s az elmúlt években több támadást hajtott végre a szomszédos Kamerunban, Csádban és Nigerben is. Tevékenysége miatt az érintett országokban több ezren vesztették életüket, és mintegy 2,5 millióan kényszerültek elmenekülni otthonukból.
Egész Európát elárasztaná az illegális bevándorlókkal Brüsszel.
Legalább nyolcvanhat járatot töröltek a trükkös munkavállalók miatt.
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Negyvennyolc óra leforgása alatt tizenhét migránshajó kötött ki Lampedusán, közel hétszáz illegális bevándorlót szállítottak a sziget befogadóközpontjába.
Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!
Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt
Először nyílt meg gyermekei elhunyt édesapjáról Görbe Nóra: "A mai napig úgy érzem, hogy itt van, és nem hagyott el minket"
Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon
Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere
A spanyol kormány mindenáron kiszúrna Magyarországgal – a dolgozók félnek
Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet
Férfi kézi: három játékosát itthon hagyta a magyar válogatott
A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után
Erőszakkal fenyeget Magyar Péter
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes
Egész Európát elárasztaná az illegális bevándorlókkal Brüsszel.
Legalább nyolcvanhat járatot töröltek a trükkös munkavállalók miatt.
Megtartotta közös sajtótájékoztatóját Alekszandar Vucsics szerb és Hszi Csin-ping kínai elnök.
Negyvennyolc óra leforgása alatt tizenhét migránshajó kötött ki Lampedusán, közel hétszáz illegális bevándorlót szállítottak a sziget befogadóközpontjába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.