A Xánthi kormányzóságban található településeket szerda este zárták el a külvilágtól, miután az elmúlt hat napban kilenc helyi fertőződött meg az új koronavírussal – mondta el újságíróknak Nikosz Hardaliasz polgári védelmi miniszter-helyettes.
Vesztegzárat rendeltek el több görög muszlim faluban
A görög hatóságok vesztegzárat rendeltek el több muszlim faluban Görögország északkeleti részén, miután számos koronavírus-fertőzött meghalt a térségben.
Mindenkinek otthon kell maradnia, kivétel nélkül – tette hozzá a tisztségviselő, hangsúlyozva, hogy a lakosságot ellátják élelemmel és orvossággal.
A fertőzés gócpontja vélhetőleg a 2500 lakosú Ehinosz. A falut a muszlim vallású pomák (pomáz) kisebbség lakja. A települést vezető Ridvan Deli elmondta, hogy egy 72 éves férfi életét vesztette a koronavírus okozta betegségben.
A pomák szláv eredetű, muszlim vallású kisebbség. Bulgáriában mintegy 300 ezren, Görögországban és Macedóniában körülbelül 40-40 ezren, Albániában 3-4 ezren, Törökországban pedig 150 ezren élnek.
Görögországban körülbelül 110 ezer muszlim él, nagyrészt az ország északkeleti, Törökországgal határos részén.
Az ERT görög közszolgálati tévéadó szerint több száz pomák tért vissza nemrég Olaszországból, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból és Németországból. A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint 821-en fertőződtek meg az új koronavírussal a 11 millió lakosú Görögországban, a halottak száma hivatalosan 23.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezA németeknek ez fájni fog, Ukrajna még több és több pénzt követel
Ennek hátterében az áll, hogy a rendelkezésre bocsátott 7,1 milliárd eurót szinte teljes egészében felhasználták, és csak 300 millió maradt új fegyverek vagy lőszerek vásárlására.
„Érdekes” - Elon Musk sem hisz az Oroszország elleni szankciók sikerességében
A tőle megszokott rövidséggel kommentált egy videót, amin egy férfi bemutatja, hogyan játsszák ki az Oroszország elleni szankciókat a nemzetközi nagyvállalatok.
Fico merénylőjéről írnak a nagy nemzetközi lapok is az első kihallgatás után
Mivel fennáll a szökés veszélye, ezért a bíróság elrendeltette a Juraj Cintula előzetes letartóztatását. Ha elítélik, 25 évtől életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat.
Bajban van Biden: Trump egyre népszerűbb a fekete szavazók körében is
Egy új közvélemény-kutatásból kiderült, hogy Donald Trump támogatottsága a fekete amerikaiak körében több mint kétszeresére nőtt a 2020-as választások óta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor: Minél többen vagyunk a béke pártján, annál nagyobb az esélyünk, hogy kimaradjunk a háborúból - videó
Megőrültek a svédek is
Most érkezett: elhunyt az Operettszínház színművésze
Puzsér Róbert óriásit ment: Ha egy országban sz@r az élet, tényleg meg kell akadályozni, hogy az emberek korán haljanak? (VIDEÓ)
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Dimitrij Medvegyev: Ha ez így megy tovább, a garantált biztonsági övezet valahol a lengyel határon lesz.
Ez gyors volt: az Alkotmányvédelmi Hivatal elé került Szijjártó Péter és a 444 csörtéjének ügye
Nem tudta legyőzni a Diósgyőrt, lecsúszott a dobogóról a Fehérvár
Zelenszkij elindítja a harmadik világháborút
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Magyar Péteren röhögött a Bálna, ilyen beszólást még nem kapott az újdonsült politikus + videó
Dörner György keményen kiállt Orbán Viktor mellet és Magyar Péter is megkapta a magáét
Címoldalról ajánljuk