Az adatsor szerint az elmúlt 24 órában 237 megbetegedést jegyeztek, ami harminc százalékkal magasabb érték, mint az elmúlt egy hónap átlaga. Ráadásul nem egyedi kilengésről van szó, mert a szerdai érték is magasabb volt a korábbi harminc nap átlagánál.
Ismét kétszáz fölött van Romániában az új fertőzések száma
Ismét kétszáz fölé ugrott Romániában az egy nap alatt jegyzett új koronavírusos fertőzések száma – derült ki a stratégiai kommunikációs törzs által csütörtök kora délután közzétett adatokból.
A legfrissebb hivatalos adatok szerint a vírus február 26-i romániai megjelenése óta 21 182-en fertőződtek meg az országban. Közülük 15 283-an (a fertőzöttek 72 százaléka) meggyógyultak, 1369-en (a fertőzöttek hat százaléka) pedig meghaltak. Jelenleg 4530 fertőzött személyt ápolnak a kórházakban, közülük 153-at intenzív osztályon.
A kór megjelenése óta Romániában több mint félmillió (531 619) tesztet végeztek. Az elmúlt két napban ismét százezer fölé ugrott azoknak a száma, akik hatósági karanténban vagy lakhelyi elkülönítésben töltik a kór lappangási idejét. A napi elhalálozások száma immár két hete tíz körül stabilizálódott.
Romániában társadalmi nyomás mutatkozik a járványügyi korlátozások feloldására, a jobboldali kisebbségi kormány azonban csak lassan, és apró lépésekkel kívánja lazítani a korlátozások körét. Klaus Johannis államfő kedden azt jelentette be, hogy a kormány meghosszabbítaná a járvány miatt kihirdetett, jövő héten lejáró veszélyhelyzetet. A parlamenti többséget adó baloldal azonban nem tartja szükségesnek a hosszabbítást.
A Belügyminisztérium sürgősségi helyzetekért felelős államtitkára, Raed Arafat egy televíziós interjúban korainak nevezte a lazítást, és fokozottnak mondta annak kockázatát, hogy Romániában ismét emelkedni kezd az aktív esetek száma.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezSzívszorító videó került elő a Hamász fogságában lévő két magyar kislányról
A kislányokat október 7-én rabolták el a Hamász terroristái.
Szánthó Miklós: Tovább erősítjük a békepárti, antiglobalista erők globális koalícióját + videó
A legnagyobb ellenség a woke.
Manfred Weber Putyin kottájából játszik, erre bizonyítékok is vannak
Az orosz elnök már 2018-ban támogatta az egységes európai hadsereg megalakításának gondolatát. Vajon mivel győzte meg Putyin a pénzéhes Webert?
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Zelenszkijt el kell fogni és bíróság elé kell állítani az orosz és ukrán állampolgárok ellen elkövetett bűneiért – állítja Dmitrij Medvegyev.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Százak gyászolják Bogit, a verőcei hajóbaleset egyik áldozatát
Szoboszlai Dominik így üzent a távozó Kloppnak
Úszik a boldogságban Tápai Szabina, itt az első fotó a nagy bejelentésről
Bayer Zsolt felhívása + videó
Vészhelyzet a válogatott védelmében; Orbán Willi búcsúzott
Verőcei hajóbaleset - a BRFK fotókat osztott meg a kiemelt roncsról + videó
Hernádi Judit odaszúrt Orbánnak, de balul sült el a támadása
Szoboszlai is elbúcsúzott a Liverpool távozó edzőlegendájától
Kiderült, hogy melyik magyar településről származnak a verőcei hajóbaleset áldozatai
Durva baleset történt az egyik forgalmas magyar határátkelő előtt, lezárták az autópályát
Meghalt Varga Szilvia
Ő a verőcei hajóbaleset egyik áldozata, gyászba borult az internet
Címoldalról ajánljuk