Hatalmas felháborodást váltott ki amerikai jobboldali körökben, még Donald Trumpot, az előző, republikánus párti elnököt is megszólalásra késztette az észak-amerikai baseballszövetség, a Major League Baseball (MLB) döntése, amely szerint mégsem Georgia államban rendezik meg az MLB úgynevezett All Star gálamérkőzését, miután az állam republikánus vezetése nemrég elfogadta a választási törvény demokrata pártiak által bírált módosítását.
Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.