Elon Musk 95,4 milliárd dollárt keresett a mögöttünk hagyott évben, erről számol be a Life.ru orosz hírportál. Az amerikai üzletember, a SpaceX és a Tesla vezérigazgatója, valamint az X (korábban Twitter) közösségi háló tulajdonosa, Elon Musk 2023-as bevételeiről a Bloomberg amerikai hírportál is beszámolt. Mint írták, a vállalkozó a SpaceX és a Tesla sikerének köszönhetően továbbra is a világ 500 leggazdagabb emberét tartalmazó lista élén áll.
Ugyanakkor a szakértők számításai szerint az elmúlt évben a leggazdagabb üzletemberek össztőkéje 1500 milliárd dollárral nőtt.
Közülük például az Amazon alapítójának, Jeff Bezosnak a vagyona több mint 70 milliárd dollárral, a Meta vállalat vezetőjének, Mark Zuckerbergnek pedig 80 milliárd dollárral gyarapodott.
A nők mezőnyében a L'Oréal örökösnője lett a világelső százmilliárd dolláros vagyonával, összességében a 12. helyen végzett. Bettencourt Meyers a kozmetikai birodalom igazgatótanácsának tagja. Ő és családja a L'Oréal legnagyobb részvényese, mintegy 35 százalékos részesedéssel.
Borítókép: Elon Musk, az X közösségimédia-platform, a Tesla Motors elektromosjármű-gyártó, a SpaceX amerikai ûrkutatási magánvállalat tulajdonosa az Olasz Testvérek kormánypárt ifjúsági szervezete által rendezett, Atreju nevű találkozóra érkezik Rómában 2023. december 16-án (Fotó: MTI/AP/Alessandra Tarantino)
További Külföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszakba torkolltak az amerikai Izrael-ellenes tüntetések + videó
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre + videó
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kiutasították az orosz védelmi attasét az Egyesült Királyságból + videó
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor telefonon tárgyalt az ukrán elnökkel
Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába
Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik
Elkészült a Mol gigaberuházása – Orbán Viktor is a csodájára jár
Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?
Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés
A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak
Lopetegui inkább a West Hamet választja, mint a Bayern Münchent
Orosz Szu–35-ös vadászrepülő pusztított az ukrajnai háborúban + videó
Egyetlen embernek sikerült hatalmas kárt okoznia a MÁV-nak
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk