Valószínűleg nem sokan vannak, akik nem hallottak az 1986-os atomkatasztrófáról. Ekkor több mint százezer embert evakuáltak a városból, mivel a robbanás rákkeltő sugárzást bocsátott ki. A terület azóta is elhagyatott, a csernobili kizárási zónát azért hozták létre, hogy megakadályozzák az emberek bejutását egy ezer négyzetmérföldes területre, ahol a sugárzás még mindig rákkockázatot jelent.

Lehet, hogy az emberek nem tértek vissza, de az olyan vadon élő állatok, mint a farkasok és a lovak, több mint 35 évvel a katasztrófa után is ott kóborolnak a kihalt városban. 

Cara Love, az egyesült államokbeli Princeton Egyetem evolúciós biológusa és ökotoxikológusa azt tanulmányozta, hogyan élik túl a csernobili farkasok a radioaktív részecskéknek való generációk óta tartó kitettség ellenére. Kutatócsoportjával tehát 2014-ben meglátogatta a területet, és rádiós nyakörvet tettek a farkasokra, hogy mozgásukat nyomon lehessen követni. Vérmintákat is vettek, hogy megértsék, hogyan reagál a farkasok teste a rákot okozó sugárzásra.

Megfigyelték, hogy a Csernobilban élő farkasok napi több mint 11,28 millirem (0,1128 millisievert) sugárterhelésnek vannak kitéve, ami többszörösen meghaladja az ember számára biztonságosnak tartott értéket.

A farkasok immunrendszere megváltozott, hasonlóan ahhoz, ahogy egy sugárkezelést kapó rákos betegeknél látható. Ezenfelül 

Mindez ellentmond számos olyan emberi vizsgálatnak, amelyek rákhajlamot növelő mutációkat tártak fel. A kutatás eredményeit az előző hónapban mutatta be az Integratív és Összehasonlító Biológiai Társaság éves találkozóján Seattle-ben, Washingtonban. A kutatói csapat vizsgálata most arra irányul, hogy meghatározza azokat a mutációkat, amelyek javíthatják a rák túlélésének az esélyeit. Azonban a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború az utóbbi időben lassította a munkájukat a területen.

Borítókép: Egy farkas áll egy háztetőn Csernobil közelében (Fotó: Shutterstock)